A non verbális magyar érték
„2000 októberében általunk jegyezve létrejött egy olyan nemzetközi színvonalat képviselő non verbális MAGYAR érték, melyre lerakott eredményeink alapján, megosztottság nélkül lehet büszke egy egész ország!” – önjellemez szórólapján Román Sándor nemzetegyesítő társulata, amely bár kicsikét törni anyája nyelv, mégis „általában a nagybetűs ÜNNEP apropója és megfűszerezője szokott lenni…”
Az Experidance tavalyi, százperces erkölcsnemesítő esztrádja egyszerre Pacsirta rádiós, pártállami enyhüléses, vidám barakk-giccs (1969) és zsigeri honfiúi aggodalomtól áthatott helyzetkép korunk popcornzabáló ifjúságának vadkapitalista moráljáról (2009). A kalapot, ezüstszürke kabátot, fehér inget, nyakkendőt viselő, fásult-szikár Román két fiatalembert igyekszik megmenteni attól, hogy a Pokolra jusson. Egyikük a főcsoportfőnökség kötelékében nyüszítő, megzsarolt, bántalmazott besúgó (a jellegtelen Patonai Norbert), míg nyűglődő hímtársára is kegyetlen csapást mért a sors. A se hús-se hal Péli Róbert egy, a Bomba!-diszkóban megpillantott, kacér-kikapós arany-miniruhásért bomlik (Petrovics Petra), noha hiába próbálta megcsöcsörészni a dögöt. Meskó Zsolt „forgatókönyvíró”-társrendező élesen láttatja: változnak az idők, ám az ördögi kísértések hasonlóak.
A vörhenyes derengésben úszó XXI. századi tabló – hágcsón függeszkedéssel, techno tuc-tucra, fölvizezett R&B-re, rapre – vértelen ómódiság. A pacsizó, szaltózó, pörgő-forgó, breakelő baseballsapkás fickók, riszáló fehérnépek partijai olyannyira mondénok, mint egy keresztyén nőegylet tejcsárdás ozsonnája. A táncdalfesztiválos talpalávalókra (Atlantis, Harangozó Teri, Illés, Kovács Kati, Németh József, Syrius, Szécsi Pál etc.) fabrikált történelmi koholmány azonban maradandó élményekkel sújt.
Színre kerül egy, a Vörös Csepelre fércelt május 1-jei fölvonulás, mely a lányokat-asszonyokat a Kalinkára zaklató szovjet katonák duhajkodásába fullad. Majdani ügynökünk öt rendbontót terít le. A roppant lélekjelenlétet követelő spionkodás példája, mikor az ágens a saját házibulijáról jelent: észrevétlen föláll az asztalra (azon poharak, pezsgős üveg), és magasleséből kémleli szeleburdi vendégeit; vörös noteszába, vörös irónnal körmölve megfigyeléseit. Elvis Presley Jailhouse Rockjának gulyáskommunista változata kis színes a kádári konszolidációban virágzó, fegyintézeti táncházmozgalomról. A szociografikus mélységű börtönjelenetben Sárosi Katalin slágerére, a Lassan, bandukolvára battyog be a politikaielítéltkar. Utánuk egy, a börtönkosztot osztó, fém merőkanalába önfeledten daloló, testes aszszonyság. A csíkos kezeslábasba bújt, virgonc rabok kótyagos sztepp-néptáncba fognak, alumínium csajkáikkal ütve a ritmust.
A kómába ejtő, populista szellemi toprongyosságot annyira hatotta át a múlt (vietnami háború, Armstrong a Holdra lép, szexuális forradalom, Woodstock, Yoko Ono és Lennon nászutas béketüntetése, színes adást sugároz a Magyar Televízió etc.), mint a jelen. Román Kisztihand Sándor ellenben illemtanárként Tartuffe-ködik. Különös, hogy nem oszt erényövet. Művirággal lót-fut. Átesik a klinikai halálon. Angyalok hada röpíti a Mennybe. Föltámad. Oldalán nejével azoknak is megbocsát, akikkel az előbb leszámolt. Üdvözli a megfontolt párválasztást. A messiás-tudatú Markó Ivánnak vetélytársa akadt; míg a kompánia a kímélő, polgári mozgáscikket napjában kétszer is lelötyögheti – kacagó telt házak előtt.
