Könyvprogram miniszteri békítéssel

Hiller István miniszter egyeztetést hív össze a könyves Márai-program elindításáról az érintett szakmák nézeteltérései miatt. De nem csak ezért késik az egymilliárdos könyvtámogatás bevezetése.

Január elsejétől megváltozott a kultúra legnagyobb állami mecénása, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) finanszírozása: az évről évre apadó kulturális járulékbevételt az ötös lottó adójának 90 százaléka váltotta föl. Ennek köszönhetően az NKA a tavalyi 8 milliárd helyett közel 10 milliárd forintból gazdálkodhat idén. A növekményből évi közel egymilliárd forintot szánnak a Márai-könyvprogramra, amely hazai és határon túli magyar kiadók által megjelentetett, javarészt kortárs magyar szépirodalmi, ifjúsági, ismeretterjesztő és szakmai műveket juttatna el a közkönyvtárakba. Így közel egyharmaddal nagyobb lenne évente az állománygyarapodás.

Több kortárs irodalom juthat a könyvtárakba
Több kortárs irodalom juthat a könyvtárakba

Csakhogy fordulat történt tavaly december közepén a programot már évekkel korábban szorgalmazó Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE), valamint az NKA és a Könyvtári és Informatikai Szövetség szakemberei közötti előkészítő egyeztetésben. Az MKKE igazgatója, Zentai Péter László levélben kérte az oktatási és kulturális minisztert, emeljen vétót az NKA döntése ellen, amely – Zentai szerint – megváltoztatja az eredeti célokat, és a támogatási összeg elherdálásához vezethet. Az MKKE igazgatója kifogásolja, hogy a bibliotékákba eljuttatandó ezer mű címlistájának öszszeállításából kizárták a könyvszakma képviselőit. Elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy az egymilliárdos összeg közvetlenül a könyvtárakhoz kerüljön, mert így a helyi fenntartók csökkenthetik eddigi támogatásaikat. Az NKA-nál ugyanakkor cáfolták, hogy ilyen határozat született volna.

Érdeklődésünkre Hiller István közölte, egyeztetést hív öszsze az NKA és az MKKE képviselői között a Márai-programról. A miniszter megjegyezte, kivételes szerencse, hogy a pénzügyi válság ellenére jelentős finanszírozási többlet juthat a könyvkultúrának, ami kedvező szerzőknek, kiadóknak, könyvtáraknak és olvasóknak egyaránt. Úgy véli, a programmal kapcsolatos elképzelések összebékíthetők, nem látja veszélyben a megvalósítást, de nem szeretné, ha az elhúzódna. A miniszter hozzátette, az NKA többletforrásának további részét az alap szakkollégiumai oszthatják el. Az alap idei pénzfelosztási tervét csupán azért nem írta még alá, mert megvárja a Máraiegyeztetés eredményét.

Híreink szerint időközben közeledtek az álláspontok a program megvalósításáról a könyves tömörülés és a mecénás szervezet között. Erről Barna Imre, az MKKE elnöke mindössze annyit mondott: lesz megoldás, az eredeti elképzelések szellemében. Ez információink szerint azt jelenti, hogy a könyvtárakhoz eljuttatandó művek címlistáját összeállító grémiumban – könyvtárosokon kívül – részt vesz majd író és kiadói szakember is. Továbbá nyílt pályázattal közvetítő intézményt bíznak meg a program lebonyolítására. Minderről Harsányi László NKA-elnök nem akart nyilatkozni a miniszteri egyeztetés előtt. Azt az értesülést sem erősítette vagy cáfolta meg senki, hogy a Márai-program megvalósításához esetleg közbeszerzési eljárásra is szükség lesz, ami jelentős késedelemmel járhat. A rendszerváltás óta legnagyobb könyvtámogatási programot eredetileg januárban akarták indítani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.