A tárogató a közhiedelemmel ellentétben nem ősi magyar hangszer: az Ázsiából származó síp Magyarországon a török időkben terjedt el, és valószínűleg hangja (tara-tara) után kapta a nevét. A nagyjából negyvencentis, fából készült, dupla nádnyelvvel működtetett hangszert a kurucok nagyon kedvelték, de a szabadságharc leverése után ritkán szólalt meg. Mára csak néhány régi darab maradt a múzeumokban, a régizenét játszó együttesek pedig ezek másolatain játszanak. A hangszert a nemzeti romantika idején modernizálták: a reformtárogató az eredetinél hosszabb, egy nádnyelvvel működik, hangja lágyabb, és az egyre több billentyűnek köszönhetően bonyolultabb dallamok megszólaltatására is képes. A tárogató a második világháború után háttérbe szorult, gyártása abbamaradt, oktatása a Zeneakadémián megszűnt, nem születtek új zenedarabok erre a hangszerre, és a népzenei együttesek is gyakran szaxofonnal helyettesítették.

1992-ben aztán Vaján megalakult a Rákóczi Tárogató Egyesület, amelynek egyik legfontosabb feladata a hangszer népszerűsítése. Nagy Csaba, az egyesület elnöke azt mondja: ma ismét egyre több tárogatóra írt zenemű születik, nemcsak a dzsesszmuzsikusok, de a kortárs zeneszerzők is előszeretettel írnak ilyet, külföldi zenészek játszanak rajta klezmert, különféle népzenéket is. Néhány mester újra rendszeresen készíti a hangszert, a Zeneakadémia népzenei tanszékén ismét tanítják a használatát, sőt, egy-egy középfokú zeneiskolában is elsajátíthatók az alapok. Az egyesület pedig időről időre segít fiatal zenészeknek abban, hogy egy-egy tárogatón már jól játszó művésztől tanulhassanak – jelenleg nagyjából kétszázmuzsikusról tudnak.

Imígyen szól a tárogató

Az évente megrendezett Országos Tárogatós Találkozó mellett ötévente világtalálkozót is rendeznek: az idén esedékes negyedik seregszemlére például Norvégiából, Németországból, Svájcból, Angliából, Franciaországból, az Egyesült Államokból érkeznek zenészek, akik általában nem magyarok, pusztán a külföldön tipikusan magyar hangszernek tartott és mindenhol magyar nevén emlegetett tárogató révén kötődnek hazánkhoz. A július eleji találkozó után a megjelent zenészekből álló együttes az ország több pontján, pél dául az Aggteleki-cseppkőbarlangban, Egerben vagy Budapesten koncertekkel népszerűsíti majd a tárogatót. A Miskolci Filharmónia segítségével pedig februárban a gyerekeknek tartanak koncertekkel, táncbemutatóval egybekötött előadásokat több miskolci és Miskolc környéki iskolában.

Tavasszal egy nagyszabású, új zeneműveket bemutató koncert egyik főszereplője is lesz a tárogató a borsodi megyeszékhelyen. – Semmilyen más hangszer nem fejezi ki ilyen tökéletesen a búsulós, morózus magyar hangulatot, mint a tárogató. Kiss Gy. László, az egyik legjobb magyar tárogatós többször kért, hogy írjak neki darabot, én pedig szeretném klasszikus zenei hangszerként népszerűsíteni ezt a hangszert – sorolja az okokat Tommy Víg, az amerikából néhány éve hazatelepült zenész, zeneszerző, miért gondolta úgy, hogy erre a napjainkban nem túl felkapott hangszerre ír zeneművet.

Azt mondja: szereti a komoly, magyar dolgokat, ráadásul szerinte sokan nem is tudják, mire képes a tárogató. A hangterjedelme ugyanis kicsi, mindöszsze két oktáv, és a legtöbben elkönyvelték régi népi hangszernek, napjainkban legfeljebb dzsesszformációk, elvont, ezért kevesek által hallgatott kortárs zeneszerzők használják néha. Szerinte azonban a tárogató egy jó zenész kezében sok mindenre képes, ráadásul egyéni, semmi máshoz nem hasonlítható hangja van. A hangerejét pedig jól jelzi, hogy a fáma szerint a kurucok ezzel üzentek egymásnak: a tárogató hangja könnyedén eljutott egyik hegytetőtől a másikig. Bár az új tárogatók hangja halkabb, de még így is remekül érvényesülnek nagyzenekarban is – ezt a zeneszerző ki is használta, az öttételes Tárogatóversenyt a nyolcvanfős Miskolci Szimfonikus Zenekar mutatja be március 13-án a Miskolci Művészetek Házában. A tárogatószólót Borbély Mihály játssza, Tommy Víg a dob mögött ül majd. – Szeretném megmutatni, hogy a kortárs zene is szerethető, élvezhető, bár igaz, hogy – Rejtő Jenő szavaival élve – csak csempészáruként tudom bevinni a modern hangokat a darabba. De biztos vagyok benne, hogy a mű dinamikája, sokszínűsége, a tárogató egyéni, újszerű hangja magával ragadja a közönséget – mondja a zeneszerző.