Egyetlen állatszámot kínált a Nemzetközi Cirkuszfesztivál csütörtök este, amitől a tudósító egyáltalán nem szontyolodott el, mert a legkevésbé sem szeret olyan buliba menni, amelyen a vendégek egy jól körülhatárolható csoportja szimplán kényszerből vesz részt.

Vladislav Goncharov ukrán oroszlánszelídítő számát látva viszont nem támadt ilyen érzésünk. Goncharov úgy sétált be a 7 (hét) darab hímoroszlán közé, mintha legalábbis vasárnapi sétára indulna mondjuk Kijev egyik frekventált promenádjára, felszedni a szabadnapos cselédlányokat. Sztepptáncot járt, kávét kortyolt, miközben „épp csak” mozdulatokkal instruálta az oroszlánokat. Úgy néz ki, jóban vannak. Mondjuk tényleg nem árt, ha valaki rendezettnek mondható viszonyt ápol olyasvalakivel, akinek a szám végén a szájába dugja a fejét. Nyugodtan használható a jelző: lenyűgöző.

Ahogy az orosz Roman Khaperksy kézegyensúlyozó mutatványára is, aki olykor még az aláfestő zene lágy zongorafutamait is imitálta az egyik, éppen szabad kezével. De a venezuelai Ayala trió sem volt piti: tagjai védőháló nélkül járják a magas drótot, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna tíz méter magasban egyensúlyozni.

A legnagyobb sikert az említettek mellett természetesen a magyarok aratták, a hazai pálya, ugye. Kiss Kata hulahopp műsora, és a Quinterion csoport akrobatikus dobószáma valóban érdemes volt a nagy tapsra, de a fesztiválnak mégsem a magyar artisták voltak a csúcspontjai.

Hogy mit is keresett itt pontosan a talján Alex Traisi karikazsonglőr, még most sem nagyon értjük, ha csak nem a fogkrémlobbi nyomta be őt: a mosolyával semmi gond nem volt, a száma nélkül azonban valószínűleg el lettünk volna. Többen a Finnországból érkezett Stina & Lotta duó sztriptíz rola-bola jelenetével kapcsolatban is hasonlóképp vélekedtek. Mi Lukács György nyomán megengedőbbek voltunk: a „rontás mint esztétikai kategória” olykor a cirkuszban is elférhet, bár díjat aligha érdemel.

Megfigyelők szerint egyre több a revüszerű szám, eltűnőben vannak a nagyobb csoportok és az igazán látványos trükkök, meghittebb, intimebb lett a cirkusz, mint régen. Sasha Poldi fixtrapéz száma, amelyben egymaga eljátszott egy egész párkapcsolatot, vagy a Soeurs Pilleres duó humoros trapéz szkeccse, amelynek keretében két balettista kislány finom, kecses (és nehéz) mozdulatok közben üti-vágja egymást, mind az előbbi állítást támasztják alá.

Ja, meg azt, hogy egyre több a komikus szám – és most nem a bohóctréfákra gondolunk. Hanem például a belga Barto „csonttörő” komédiázására, aki egyébként – miközben hihetetlen objektumokon préselte át magát – úgy viselkedett és úgy is nézett ki, mint egy gyakorló elmebeteg. De Henry bohóc is kitett magáért: a világ leg rosszabb pincérét játszotta el. Beleivott a palackba, taknyos törlőkendővel tisztította a poharat, leköpte vízzel a vendéget, ráadásul komoly spagettidobáló csatába keveredett a közönséggel is. A fináléból látszólag mégis hiányzott, körülöttünk többen szóvá is tették, hol van Henry?

Henry ott volt, csak épp az Ayala trió egyik tagjaként. Nem tudni, bohóc-e ő, aki mellesleg nem akármilyen kötéltáncos, vagy fordítva. Ha nem sikerül a magasdrót-szám, nincs többé bohóc sem, nincs többé önfeledt tésztacsata. A cirkusz hús-vér hősei valóban az életüket kockáztatják a szórakoztatásért.

Visszamenőleg is megborzongtunk. Újra és újra.

Vladislav Goncharov „épp csak” mozdulatokkal instruálta az oroszlánokat