Réka örök

Réka hamar „megszokott” az új helyen, épp csak arra kellett ügyelni, hogy el ne dőljön.

Könyvtárosként kezdte a pályát, s ennek megfelelően nem gyűjtögetett. Mindent a könyvtárból kell elolvasni, ezt vallotta, azért vannak a kézikönyvek, hogy megtaláljunk bennük mindent. Lapunk és más újságok – köztük számos exvicclap és más periodika – népszerű karikaturistája, Marabu a 80­as évek végén döbbent rá, hogy a könyvtár csillaga leáldozóban van.

– Ímmel­ámmal kezdtem veszegetni a könyveket, mert egy időben nagyon olcsó volt, főleg az – a használt –, amit a könyvtárban rakosgattam. Amikor a párommal sikerült lakáshoz jutnunk – ennek beszerzése sem volt egyszerű –, megvettük életünk első, barnaszínű Réka könyvespolcát. Bárhová mentünk, Réka mindenhová követ bennünket, most is velünk él. Réka aztán osztódással szaporodott, mert az új lakásban Marabuék hagytak belőle a földszinten, jutott egy­két elem a gyerekszobába és az emeleti dolgozóba is. A fanyar humorú karikaturista itt tartja azokat a beköttetett rajzait, amelyek képregény­újságokban vagy más lapokban jelentek meg. A „dolgozós” Réka kiveszi a részét más fontos dolgok – lekvár, méz és paradicsomszósz – tárolásából is, de ennek az az oka, hogy épül a kamra, s egyelőre nincs hová tenni a csalamádét. Mókás, de nagyon természetes együtt látni a lecsót a Kretén magazin vagy a Ludas Matyi bekötött évfolyamaival.

– Rosszul és nagyon diákosan rajzoltam, amatőr voltam, tele ambí cióval – mondja a rajzmester. De bevallja, jól esett neki, hogy 1988–89 táján egyszer csak azt tapasztalta, nemcsak hogy lehozzák a rajzait ­ az első független hazai hetilapban, a Tér­Képben például –, hanem fizetnek is érte. – A nagyöregek, akik uralták a terepet, hamar elcsúsztak, mert tele voltak félsszel. Én bármiről bármit minden különösebb óvatosság nélkül lerajzoltam. Akkor ez kellett.

Réka hamar „megszokott” az új helyen, épp csak arra kellett ügyelni, hogy el ne dőljön. Tóth Árpáddal esett meg, hogy eldőlt a könyvesszekrény, idézi Marabu a „polcfóbia” mintaesetét, előtte játszott piciny gyermeke, s a szekrény valamilyen csoda folytán megállt félúton, nem ütötte agyon a gyereket. Rékával a panelban ilyen nem fordulhatott volna elő, mert „takkra” állt, ugyanolyan magas volt, mint a lakás. A mai dolgozóban jobban kellett ügyelni a kiékelésre. S arra, hogy a rá nehezedő tehertől össze ne roskadjon. Van egyébként olyan könyv Marabuéknál is, amelyet a gyerekek csak tisztes távolból vagy maximum a papa kezéből csodálhatnak. Érdekes mód ez nem egy kódex, még csak nem is Descartes valamely alapműve (amelyet a rajzoló nagy kedvvel használ Dodókönyvei szerkesztésekor), nem egyegy nagyon szeretett Snoopy­strip (képregény), s nem Gary Larson gro teszk rajzainak gyűjteménye. A féltett kincs a Mi újság a Futrinka utcában? első kiadásának egy példánya.

– Ezt csak nézni szabad – mondjaa dolgozóba szorult Réka­rész előtt Marabu hunyorogva, s annyit tesz hozzá: – Ha én is ott vagyok!

Polcfigyelő

A könyveket – könyvtárostól elvárható módon -tematikusan rendszerezi, bár elégedetlen azzal, hogy a lexikonok, enciklopédiák kicsit magukra lettek hagyva.

A Gary Larson groteszk rajzait tartalmazó könyv a lakás bármely pontjáról elindulva könnyen megtalálható. Hasonló a helyzet a Snoopyképregények bekötött változatával is: ezek tehetnek arról, hogy Marabu is rajzolni kezdett.

Szabály, hogy a tévé nem mehet a könyvespolc közelébe. Sokáig ez csak egy Junosztyra vonatkozott, és Junoszty könnyen bele is törődött a sorsába. Az új és lapos tévé is tudja már a rendet.

Küldje be!

Saját könyvtárával kapcsolatos egyéni ötleteit, hasznos tanácsait ossza meg velünk, és töltse fel a www.nol.hu/ magazin címre!

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.