Ilyen a koksz!
– Adjanak nekem egy utcát! –arcátlankodott oda a konceptművész Jochen Gerz a németországi Ruhr-övezet három településének önkormányzatához. A polgármesterek pedig nemcsak ijedtükben mondtak igent, hanem mert a világ egykori legtermékenyebb szénbányavidékén ez a kevés dolgok egyike, amiből bő kézzel lehet osztogatni: az az üresen álló bérlakás. Essenből, Dortmundból, Duisburgból és további 49 településről a bányák kilencvenes évek eleji bezárása óta szállingóznak el a lakók, az újonnan ideköltözők pedig többnyire bevándorlók.
– Valójában őket célozzukmeg a „2-3 utca” nevű projektünkkel – magyarázza Gerz egy mülheimi panel alagsorában. Ez az egyik épület, amelyben ingyen lakhatnak majd a kísérlet résztvevői: kreatív figurák a világ minden részéből. Más dolguk nincs, mint hogy bekvártélyozzanak a Ruhr-vidék e reménytelennek tűnő szegletébe, és hassanak valamiképp a környezetükre. Legjobban teszik, ha kilincsükre rögtön kiakasztják a Gerztől kapott „Kérem, zavarjanak!” táblácskákat. Az igazi feladatuk viszont az, hogy mindennap írjanak.
Ne naplót vagy önvallomásokat, inkább reflexiókat a házban, a környéken történtekre. Épp ez csábította ide a projekt legidősebb, 68 éves résztvevőjét, aki világéletében írni szeretett volna. Csókot dobott a feleségének, és azzal búcsúzott: ne haragudj, drágám, ez az utolsó esélyem. Ráadásul rögtön a legnagyobb nyilvánossághoz szólhat, a konceptművész ugyanis a 78 alkotó irományaiból az év végére mamutkötetet jelentet meg. Még nem tudja, melyiknél, de Jochen Gerz hírnevével számolva bizonyára nem ez lesz az évad legizzasztóbb lobbihadjárata.
Valójában Európa Kulturális Fővárosának (EKF) németországi nyitányán úgy tűnik, hogy itt a többi beruházásba sem kellett belegebedni. Például abba, hogy az évad nyitünnepségét az egész Ruhr-régió hangulatát leginkább meghatározó kőszénbányában tarthatták. A fénykorában a világ legszebb bányájának kikiáltott Zeche Zollverein tornyait, csarnokait, aknáit, szénégetőit és -mosóit rég műemléki védelem alá vették, a híres 12-es aknát pedig 2001-ben az UNESCO is odakanyarította világörökségi listájára.
A Zeche Zollverein tundrajelleget öltött szabadtéri színpadán mi sem tűnik természetesebbnek a január 9-i megnyitón, mint hogy hólében csúsznak-hemperegnek a helyi művészeti főiskola táncos növendékei, s a politikusokból meg kultúrkövetekből álló celebközönség színes esőköpenyei Ruhr 2010-logót rajzolnak ki. Magától értetődően terpeszkedik az üzem régi szénmosójában a térség történetét bemutató Ruhr Museum, a maga „mindent bele” típusú állandó kiállításával, ahol pont ugyanakkora szerep jut a 95 millió éves fosszíliának, mint a helyi focicsapat emblémájával díszített cumisüvegnek. A szénégető-, fenyőerdő- és lacikonyhaillatot lövellő szagautomata pedig egyenrangú tétel azzal a formalinban úszkáló koromfekete tüdővel, amellyel az átlag Ruhrbányász egészségi állapotát kívánták szemléltetni.
Az egykori bányászsorsok egyébként még ma is kínozzák az itt élő unokákat, így soha nem mulasztják el szóvá tenni, milyen élet is volt az, napi tizenkét órán át robotolni, évi két hét szabadsággal. Amikor az egykori szénmosóban a tárlatvezető apró kulcsot elfordítva indít be egy bányarobajt imitáló monstrumot, azonnal megértjük a helyi szakállas viccet, hogy miért éri meg Ruhr-bányászhoz feleségül menni. Mert olyan süket, hogy ha hazajön, mindenre csak rábólint: na, ja.
Szén nélkül itt nem létezik éttermi dekoráció: fekete rög támasztja a tulipánt a vázában. A színházban a szereplők arca szénmaszatos, a nonfiguratív festményekről nem hiányozhat a fekete pemzlisuhintás. Szóval bölcs tudatában a rendelkezésre álló szellemi, lelki és leginkább ipari műemlékekben testet öltött örökségüknek, a Ruhr-vidék vezetői és támogatói maradéktalanul kihasználják, amijük van.
Közben akkurátusan pumpálják a régióba, ami nincs. Vagyis nem elég. A kultúrát.
A frissfesték-illatú esseni kortárs képzőművészeti múzeum, a Folkwang sajtószóvivője például úgy beszél a mecénásuktól bővítésre-fölújításra kapott 55 millió euróról (az idei pécsi programköltségvetés nyolcszorosa), mintha az a legtermészetesebb dolga volna. Ahogy az is, hogy márciusban nyíló megatárlatukra visszakölcsönzik a világ elitmúzeumaitól a nácik által széthordott Kandinszkij-, Matisse-, Marc- és Munch-festményeiket. Nem lep meg túlzottan senkit, ha egy bányaépület tetejébe üvegemeletet húznak, hogy aztán a német kortárs képzőművészet fenegyerekével, Markus Lüpertzcel óriás Herkules-szobrot terveztessenek rá, és az egészet videoművészeti központnak kiáltsák ki. És belefér az EKF-évadba az is, hogy az Énekeld el a nap dalát! című mozgalom záróakkordjaként 65 ezer énekesből toborozzanak kórust. Az A40-es autópályát pedig egy napra hatvan kilométer hosszan lezárják, csak hogy negyvenezer asztal mellé piknikezni hívják Ruhr 5,3 millió lakosát.
Ezekkel a számokkal nyilván való, hogy sem Pécs, sem Isztambul nem versenyezhet. A Ruhr 2010 projektnek azonban a tétje is egész más. Át tudják-e alakítani ezt a régiót élhető európai települések hálózatává – letüdőzhető levegővel, új parkokkal, munkahelyekkel, művészettel, tudománnyal és életkedvvel?
Hogy itt a távlatok valóban fényévnyiek, azt az ember a valaha épült legnagyobb gáztartály, az oberhauseni Gasometer belsejében fogja föl igazán. A 117 méter magas hengert – minek másnak – múzeumnak sminkelték át a helyi kreatívok, benne egy Naprendszerről szóló kiállítással és egy egészen sajátos akusztikájú amfiteátrummal. A zenekarok úgy küzdhetnek itt a nyolcszoros visszhanggal, hogy közben a fejük fölött lóg a Föld legnagyobb Hold-makettje. Elborzasztóak a hely méretei, a „tartálymúzeum” széksoraiban valahogy mégis megül a derű. – Meddig lóg itt maguknak ez a Hold? – kérdi az igazgatót egy fesztelen látogató. – Minden este kieresztjük! Hát nem szokta látni?
Ruhr-ráták
A Ruhr 2010 programban részt vevő települések száma: 53.
A régióban élők száma: 5,3 millió.
A régióban élő nemzetiségek száma: 170.
Az évad várható látogatószáma: 5-6 millió.
Megnyitóünnepségen résztvevők száma: 200 ezer.
A Ruhr 2010 programokra szánt költségvetése: 62,5 millió euró.
Tervezett programok száma: 2500.
Tervezett projektek száma: 300.
A magántőkéből legdrágábban fölújított Ruhr 2010 helyszín: Folkwang Museum (55 millió euró).
