Tekintetek találkozása
Kezdődött 2006-ban, amikor – Sárközy Elga ragyogó fordításában – végre elérhetővé tették Capa regényesített világháborús emlékeit, a Kissé elmosódva című munkát, folytatva a sort a tavaly kiadott 1947-es Orosz naplóval (Lukács Laura fordítása), s zárva a sort a decemberben boltokba került 1949–50-es Izraeli riportokkal (Résch Éva magyarítása).
A kiadó elszántsága – a mi gazdagodásunk. Nemcsak azért, mert Capa évtizedekig mellőzni kényszerült képei hatvan év múltán is élnek, s pillanataik mindennél többet mondanak a háború, Szovjet-Oroszország, vagy az 1948-től megszülető zsidó állam hétköznapjairól, embereiről. Hanem mert Capa emlékezései lebilincselőek, s mert a két utóbbi kötet szerzői – John Steinbeck és Irwin Shaw – újságírói munkája ma is elvarázsolja olvasóját.
Az Orosz útinaplóról már beszámoltunk ezeken a hasábokon. Most Shaw, az örök érvényű háborús regény, az 1948-as Oroszlánkölykök szerzőjének négy riportját olvashatjuk Capa csaknem száz felvételének társaságában. Nem együtt dolgoztak, mint Steinbeckkel Oroszországban – bár összefutottak Izrael ben –, a tekintetük azonban találkozott. Ugyanazt látták, s amit közreadtak: mestermű a maga nemében.
„A lakosság túl gyors növekedése, a legalább tizenöt különféle nyelv használata, a tény, hogy inkább az Európából való menekülés, semmint a Jeruzsálembe történő bevándorlás vágya motiválja az érkezőket, a rendkívül eltérő kulturális hátterek, az életmódbeli különbségek, a terméketlen földek visszahódításához nélkülözhetetlen mezőgazdasági és technológiai ismeretek hiánya, s az ígéret, hogy pár éven belül megduplázzák a zsidó lakosság arányát, mindez együtt hatalmas, sötét talányként tornyosul a rejtélyekre egyébként is igen fogékony nép előtt” – írja Shaw és fényképezi Capa, amint minden propagandahangot mellőzve, bár őszinte lelkesedéssel bemutatják az új állam mindennapjait. Azok minden örömét, nehézségét, kételyeit: a függetlenség napját 1948-ban, az állam kikiáltásának első évfordulóján, amikor a tömeg a szó szoros értelmében elsodorta a díszszemlét, a negyvenes évek végének Tel-Avivját, Jeruzsálemét és Galileáját Capa képeivel, amelyek megismételhetetlenek, mert Capa szeme kellett hozzájuk.
És persze Shaw érzékenysége, ahogyan például Jeruzsálemről ír: „Óvatosan közelítsük meg Jeruzsálemet, szellemek tanyáznak az úton...” És, mintha a jövőbe látna: „A város nehezen egyensúlyoz az emberi szellem törésvonala fölött, amely – akár a föld törésvonalai a maguk idejében – egyszer csak elmozdul, rengeni kezd, és elpusztít mindent és mindenkit, aki fölötte él… És ha az embereknek egyszer Jeruzsálemben sikerül békét kötniük, akkor az egész világon is bárhol béke lehet.”
