Rendes, udvarias és szorgalmas gyerek volt, minden iskolában példás diákként végzett, vizsgáról csak akkor vágták ki, amikor rajtakapták, hogy a körülötte ülők róla másolják a feladatok megoldását. Évtizedek óta töretlen első házasságában él, nem vállalkozik, amije van, bizonyíthatóan tisztességes úton szerezte – a horvát sajtó nehezen boldogult a kampányban Ivo Joszipoviccsal.

Mert a baloldal jelöltjét mindenki csak dicsérte, szakmai érdemeiről legendákat zengtek. Azon kevesekhez tartozik, akiknek sikerült jogértelmezésben legyőzniük még a hágai Nemzetközi Bíróságot is. Amikor ugyanis a volt horvát védelmi minisztert, Gojko Susakot büntetés terhe alatt akarta dokumentumok kiadására szorítani a törvényszék, akkor a védelmében fellépő Joszipovics azzal érvelt, hogy személyeket és államokat elvileg kötelezhetnek ilyesmire, de szuverén államok tisztségviselőjét semmiképp sem. Indoklását később határozatba is foglalták, sőt azóta is alkalmazzák Hágában.

Az újságírók hosszas nyomozással is csak egyetlen csínyt bírtak kideríteni a múltjából, hogy az iskolatársai heccelésére lemászott egy tízemeletes lakóház villámhárítóján. A történet elmesélője, Ivo régi barátja szerint már akkor köztársasági elnökhöz méltóan viselkedett, azaz higgadtan és körültekintően, így kicsit sem izgult érte senki, fel sem merülhetett ugyanis, hogy nem tökéletesen oldja meg a helyzetet.

A két választási forduló kampányában megmaradt tehát annak, aki mindig is volt: alapos, felkészült jogász és képzett, precíz zenész. Valószínűleg épp emiatt, azaz hogy egyáltalán nem tűnt trükkös politikusnak, gyűjtötte be a szavazatok döntő többségét.

Nehéz megmondani egyénként, hogy megválasztásának másnapján vajon ő hökkent-e meg jobban a lakása előtt ácsorgó többtucatnyi fotós, tévés, egyéb érdeklődő és a villogó vakuk láttán, vagy a sajtó képviselői, amikor arra a kérdésükre, hová indul, mi lesz az első fontos állami, nemzetközi teendője, csodálkozva így válaszolt:

– Természetesen bemegyek az egyetemre vizsgáztatni, hiszen még nem mondtam fel a munkahelyemen.

Egyáltalán nem véletlen tehát, hogy a posztjához járó rendőri védelmet is határozottan elutasító Ivo Joszipovics mellé azonnal kommunikációs szakemberek és stylistok hadát vezényelték ki. Feladatul annyit kaptak: minél gyorsabban profi államfőt kell faragniuk a zenész, jogász, tanárból. A kiszivárogtató horvát bulvársajtó egyszerűen csak „átfazonírozó” akciónak nevezte el ezt, ami azzal indult, hogy a hivatalos megjelenéséért felelő specialisták ízekre szedték minden eddigi megnyilvánulását, többször is visszanézték a beszédeit és a vele készült interjúkat, majd hosszú listát írtak a teendőkről.

Mivel a hallgatósága elsősorban külsőségek és testbeszéd alapján ítéli majd meg, fogyhatna minimum öt, de inkább tíz kilót, és a haját is megnöveszthetné kicsit – javasolták neki. Inkább szolidnak és praktikusnak, mint kreatívnak nevezhető eddigi öltözködésén pedig biztosan változtatnia kell. Ám gazdasági válság idején nem szerencsés feltűnően drága öltönyök folyamatos cseréjével sokkolni a nehéz körülmények között élő állampolgárokat, így jobb lenne inkább nyakkendőkkel operálnia – ez a ruhadarab amúgy is horvát találmány, jó üzenete van, ha különlegeseket és feltűnőket visel belőle.

És többet kell mosolyognia, azt is begyakorolva, hogy lehetőleg természetesnek hasson. Jó lenne, ha megszokná, az ellenfeleivel nem beszélgethet úgy, mint a barátaival. Nem ártana megtanulnia gesztikulálni, hogy energikusabbnak és hitelesebbnek tűnjön. De a viccmesélést is gyakorolnia kell, ezzel szerepelt le egyébként a leginkább a kampány alatt, inkább kínos feszengés, mint harsány kacaj kísérte ugyanis a tréfáit.

A körülötte nyüzsgő szakemberek abban mind egyetértettek, ha sikerre akarja vinni, már most el kell kezdenie felkészülni az öt év múlva esedékes újraválasztására.

Ivo Joszipovicsból legkevésbé eladhatónak egyébként a hangtónusát ítélték, hiszen abban, hogy sikerül-e magára irányítani a figyelmet, mindössze hét százalékban játszik szerepet az, „amit” mond, a „hogyan” mondja állítólag sokkal fontosabb ennél. Arra is figyelmeztették, hogy a mondatok végét leharapva beszél, ami élőben vagy tévében még elmegy valahogy, de rádión keresztül már nem teszi őt vonzóvá.

Az új horvát államfőnek tehát jó pár teendője akad majd addig, amíg beköltözhet a zágrábi Rózsadombon, egy tízhektáros erdő közepén fekvő új rezidenciájába. A hatalmas és elegáns villát a hajdani, legendás jugoszláv elnök, Josip Broz Tito építtette a múlt század hatvanas éveinek elején. A parkjában pedig azért élnek még ma is szarvasok, őzek, fácánok, mert a szenvedélyes vadász Tito itt is lövöldözött, amikor fontos politikai teendői Zágrábban marasztalták.

Az épületben Joszipovics dolgozószobájához külön pihenőhelyiség csatlakozik majd, hogy kényelmesen lazíthasson, pihenhessen napközben is, ha szükségét érzi. Szundikálásra csábító dívány helyett Ivo azonban inkább egy csocsóasztalt képzelt el ide. Az asztali foci igazi szenvedélye ugyanis, a kampányban mindig ezzel vezette le a feszültségét. A sajtóban nyilatkozó tanítványai elmesélték róla, hogy eleinte nem merték elfogadni az invitálását egy-egy játszmára, mert attól tartottak, rosszabb jegyet kapnak majd a vizsgán, ha legyőzik. Aztán kiderült: ahogy a tárgyalóteremben, csocsóban is nehéz megszorítani a jogászprofesszort, aki azért másik kedvenc elfoglaltságához, a zeneszerzéshez sem szeretne hűtlen lenni.

A Kortárs Zene Nemzetközi Társaságának megígérte, hogy mindenképpen befejezi a John Lennon életéről szóló nagyoperát, aminek biztosan emeli majd az is az értékét, hogy egy valódi államfő alkotta.

Ivo Joszipovics kedvenc „háziállatai” egyébként a teknősök, „lassan haladnak ugyan, de megfigyeléseim szerint mindig célba érnek”, vélekedik róluk Horvátország új köztársasági elnöke.