Hangyányi világsiker

A gépe elé ül egy barkós cinege, hatalmas lószúnyoggal a csőrében.

A BBC Wildlife Magazinja és a londoni Természettudományi Múzeum által 1947 óta évente meghirdetett természetfotós világpályázaton eddig négyszer fordult elő, hogy magyarok valamelyik kategóriában elsőséget szereztek. Tavaly ez Mészáros Andrásnak, a Gárdonyban élő, 34 éves természetbúvár fotósnak sikerült. Az úgynevezett „Egyéb állatok viselkedése” kategóriában lett első a Frissítő esőcsepp című képével.

A felvétel szomjas kis hangyát ábrázol, amint épp egy vízcseppből kortyolgat. A parányi állatka körül minden álombeli rózsaszín, mert a jelenet különös színpadon játszódik, egy mályvavirág belsejében. A képben egyszerre van líra, mély tanulság és technikai bravúr. „Mintha egy mikroszkóppal fényképeztem volna szabad kézből” – érzékelteti a technikai nehézségeket András.

A földmérő, magasépítő végzettségű fiatalember annak idején azért kezdte az állatokat fotózni egy Zenit géppel, hogy a felvételek segítségül szolgáljanak a festésben. Korábban ugyanis ecsettel örökítette meg a vadvilág jeleneteit, sőt ezt ma is megteszi néha. De a fotóban ma már nagyobb örömét leli. Még akkor is, ha órákat kell egy réti sasra várnia rezzenéstelenül, mínusz tíz fokban, vagy fehér hóruhába öltözve, tízkilós cuccal a nyakában kell törpejárásban becserkelnie a behavazott szántóföld közepén fülelő őzeket.

A természet olykor váratlanul is csodákkal ajándékozza meg. Például a nádasban a gépe elé ül egy barkós cinege, hatalmas lószúnyoggal a csőrében, máskor meg egy mókus jön inni a madaraknak kitett vízre, majd egy rókakölyök ugrik elébe a repceföldön, vagy egy felajzott szarvasbika kezdi üldözni az arra kocogó süldő vadmalacot, épp az ő objektívje előtt.

Mészáros András szenvedélylyel figyeli, fényképezi a Velencei-tó madárvilágát, s az ő fotói fogják díszíteni a tavasszal újranyíló agárdi madárvártát is. Előtte pedig januárban Velencén, a felújított Zöld Liget Általános Iskolában rendeznek kiállítást a képeiből. A Wildlifepályázat legjobb fotói ősz táján érkeznek Magyarországra, akkor lesz látható a világdíjas hangya is a Természettudományi Múzeumban.

Top 5

1. A velencei biennáléról Budapestre

Január 16-tól az Ernst Múzeumban lehet megismerni Forgács Péter médiaművész „Col Tempo” – a W.-projekt című médiaművészeti installációját, amely a velencei biennále magyar pavilonjában volt látható.

2. Hiphop a Millenárison

A német musik + X multimédiás kiállítása válogatott hangmintákkal mutatja be január 31-ig a popot, az indierockot, a hiphopot és a technót.

3. Fényszennyezés

Sóváradi Valéria festőművész kiállítása a Budapest Galéria Budapest kiállítótermében látható január 31-ig.

4. „Kőszálon termett sajgó liliom”

A magyar szecesszió 30 tervezőjének 110 bútorát mutatják be az Iparművészeti Múzeumban.

5. Dokumitológia

Széman Richárd kiállítását a Mai Manó házban már csak január 24-ig lehet megnézni.

Mészáros András díjnyertes felvétele
Mészáros András díjnyertes felvétele
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.