Röviden

Színházi csere

Folytatódik a Kassai Állami Színház és a miskolci Nemzeti Színház közös előadás-sorozata. A kassai közönség kedden és szerdán Kozma Attila és Krámer György Yerma és Exodus című két egyfelvonásos táncjátékát tekintheti meg a miskolci művészek előadásában. Miskolcon szerdán a kassaiak egy táncgálát adnak elő. A darabok határon túli bemutatói az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával kerülnek színre, az előadások megtekintése ingyenes. (MTI)

Újjáépült Szitakötő

Elkészült az első magyar repülőgép korhű másolata, amelyet szombaton mutattak be a Közlekedési Múzeumban. Magyar pilóta magyar tervezésű és kivitelezésű repülőszerkezettel 1910. január 10-én emelkedett fel először: Adorján János gépészmérnök, repülőjével, a Libelle (Szitakötő) nevű, 25 lóerős, magyar gyártmányú motorral szerelt mono plánnal. A századik évfordulóra elkészült a 8,8 méter fesztávolságú, 7,3 méter hosszú és 210 kilogramm súlyú gép replikája, Váradi László repülőgép-restaurátor munkája. A Szitakötő mindössze kétszer 15 másodpercig repült. (MTI)

Theátromi Bohóskodás

A Petőfi Irodalmi Múzeumban a Magyar Kultúra Napján, január 22-én, 19 órakor mutatják be Borbély Szilárd Dea Debrecen – Kazinczy és Csokonai. Theátromi Bohóskodás című darabját a debreceni Csokonai Színház előadásában. A darab rendezője Csikos Sándor. (Munkatársunktól)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.