Pécs egy évre főváros lett

Pécs immár hivatalosan is Európa Kulturális Fővárosa (EKF): vasárnap este zenés-táncos múltidézéssel, közös énekkel és tűzijátékkal kezdetét vette az a 350 programból álló rendezvénysorozat, amelytől a város idén legalább egymillió látogatót vár.

– Mától Magyarországnak két fővárosa van, Budapest és Pécs – ezekkel a szavakkal köszöntötte a baranyai megyeszékhely központjában, a Széchenyi téren Bajnai Gordon kormányfő az EKF megnyitójának közönségét. A téren és az odafutó utcák kivetítői előtt becslések szerint 20–25 ezren gyűltek össze. Az ünnepi műsorban a dzsámi előtti színpadon megelevenedett Pécs történelme: a pódiumra lépő énekesek, zenészek, táncosok, bábosok és színészek kétezer év eseményeit idézték meg. A fényjátékokkal kísért műsor végén Hiller István kulturális miniszter és Páva Zsolt, Pécs polgármestere közösen nyitotta meg a 2010-es EKF-rendezvényeket.

Az ünnepélyes megnyitó előtti sajtótájékoztatón Bajnai Gordon úgy fogalmazott: Pécs Magyarország kirakata, ezért a városnak óriási a felelőssége. A miniszterelnök megköszönte, hogy a pécsiek kitartó elszántsággal készültek a kultúrfővárosi szerepre. Megjegyezte, hogy a 35 milliárd forintba kerülő EKF-beruházások ugyan még csak ezután kerülnek tető alá, a cél azonban az, hogy évtizedekig szolgálják a várost.

Kétezer év a színpadon
Kétezer év a színpadon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.