E két tényező szorításában mit tehet a szegény televízió? A mögöttünk hagyott esztendő szilveszterén – a nagyok közül – az RTL úszta meg a dolgot a legolcsóbban: nem bajlódott macerás mulattatós különkiadással, hanem amerikai vígjátékokat adott egész este. A TV2 sem nagyon törte magát: jól bevált receptek alapján tálalt föl egy fogyasztható, de felejthető ünnepi menüt, ráadásul kitalálták, hogy amit eddig a televíziózásban „ismétlésnek” hívtak, azt átkeresztelik a nagyon trendi „retróra”. Így került RETRO-b. ú. é. k. a képernyőre – piros pont az aranyat érő trükkért.

Az igazán nagy dobást azonban egyik legkedvesebb csatornám, a Duna Televízió követte el, amely a Bújjék a kosárba című (értik, ugye: b. ú. é. k.-bújjék, hahaha) élő közvetítésben adott összeállítással igyekezett ezeregyszáz éves nemzetünk kedvében járni. A műsort Asbóth József, Banner Géza és Morvai Noémi vezette, s mélabús képpel ott téblábolt köztük a konyhai séfet alakító Szőke András is. A nem is rossz alapötlet az volt, hogy a stúdiót bizonyos időközönként átrendezik, Kína, Bajorország, Balkán és a Vadnyugat jellegzetességei tűnnek föl előttünk, sőt maguk a műsorvezetők is az adott ország viseletét öltik magukra.

Na, ez az, amit nem kellett volna. Ezeregyszázéves nemzetünk még józanabbik felének a meglepetéstől minden bizonnyal kigúvadt a szeme, amikor a szép Morvai Noémit megpillantotta egy nagyméretű pagodakalitkával a fején, amelynek lecsüngő bojtjaival a vakbélgyanús ábrázattal főzőcskéző Szőke András arcát paskolta játékosan. A mélyütést azonban As bóth József és Banner Géza akkor vitte be, amikor szegecses bőrszerkóban jelent meg a képernyőn, fején olyan siltes bőrsapkával, amelyekben egyes manhattani melegbárok előtt parádéznak a keményebb fiúk.

Asbóth József az eddigi években kiegyensúlyozott életvite lű, református lelkipásztorra emlékeztetett, aki esténként Spinoza mester műveivel múlatja az időt, s rajong az 1670-ben kiadott Teológiai-politikai tanulmányért. Miért kell egy ilyen derék embert arra kérni, hogy zavartan vigyorgó kínainak, majd középkorú meleg férfinak öltözzön egy Fassbinder-filmből? S miért gondolja a szerkesztő Banner Gézáról, hogy ha jelmezbe bújtatják szegényt, akkor jobb lesz a humora? Még szerencse, hogy fel-feltűnt a képernyőn egy szakállas, szemüveges úr, aki dalban arra kért minket, hogy menjünk már el vele a Hargitára, mert ott neki jó.

Rendben, megyünk! De előtte kikapcsoljuk a tévét.