Bár Jamie Cullum The Pursuit című lemezének címét Nancy Mitford regénye, a The Pur suit Of Love (A szerelem keresése) ihlette, nem mondhatnánk, hogy Cullum olyan nagyon keresgélné az útját.

Saját stílusát már egy évtizede megtalálta, amikor alig húszévesen saját kiadásban jelentette meg első lemezét, a Heard It All Before-t – mindössze ötszáz példányra volt pénze. De a korong ma már több száz, akár ezer fontot is ér a netes aukciós oldalakon, ráadásul ennek köszönheti, hogy felfigyeltek rá, és következő lemezei – a Twentysomething meg a Catching Tales – már sok millió példányban fogytak. Nem szeppent meg vagy bizonytalanodott el akkor sem, amikor Clint Eastwood kérte fel, hogy írjon filmjéhez, a Gran Torinóhoz betétdalt. Golden Globe-ra jelölték érte.

Határozott album a legújabb is: továbbra is saját stílusánál, a könnyed, friss, erősen popos dzsessznél maradt, amelyet ezúttal némi elektronikával fűszerezett. Ezen a lemezen is kacérkodik más műfajokkal, a You And Me Are Gone tánczenének is tökéletes, a Music Is Through szinte már diszkóba való. A vállaltan eklektikus korong szerelemről, zenéről, érzésekről szóló dalai képesek arra, hogy az egy kaptafára készülő popslágereken felnőtt tiniket, fiatalokat ráébresszék: másféle zene is létezik, érdemes nyitott füllel járni. És érdemes Jamie koncertjére is elmenni: állítólag egy sem tartott még két óránál rövidebb ideig, és mindegyiken nagy szerep jut az improvizációnak.