A jelenség és a folyamatok tudományos szintű elemzői minden bizonnyal évekre vissza tudják vezetni ezt a folyamatot, sőt erre az okfejtésre – részben – a magyar mozi-, illetve tévénéző is képes. Hiszen Cristi Puiu Lazarescu úr halála, Corneliu Porumboiu Forradalmárjai és a Radu Muntean rendezte Jelszó: a papír kékre vált után alkotta csak meg Cristian Mungiu a maga remekművét, a 4 hónap, 3 hét, 2 nap című, 2007-ben Arany Pálmával jutalmazott drámáját.

A két évvel ezelőtti román diadal egyértelmű csúcspontja, hogy ugyanabban az évben Cannes-ban a kísérletezőbb művészfilmeket és fiatal tehetségeket összegyűjtő Un Certain Regard (Egy másik nézőpont) szekció nagydíját pedig Cristian Nemescu California Dreamin’ című munkája kapta. A szatirikus hangú drámában egy vasúti alkalmazott megakadályozza, hogy 1999-ben egy fegyverrel teli NATO-vonat célba jusson.

Megdöbbentő tény, hogy nem sokkal a film befejezése előtt a rendező elhunyt egy autóbalesetben – de még így is a mezőny legjobbja volt 155 perces játékfilmjével. Így ez lett az első, hivatalos versenyben induló, ám befejezetlen mű Cannes-ban. És talán még ennél is megdöbbentőbb, hogy ez a film most, az év utolsó napján a magyar mozikba is eljutott. Tavasszal pedig jön Porumboiu 2009-ben Cannes-ban díjazott gyöngyszeme – amely igazolja, hogy a csoda a mai napig kitart –, a Rendészet, nyelvészet is.

Az egyedi elemzéseken felül is megállja helyét a kérdés, hogy tényleg, mitől jók ezek filmek. Mi annak az oka, hogy ha egy jelentős nemzetközi mozgóképes eseményen szóba kerül Kelet-Európa, akkor mindenki elsősorban a román filmművészetre gondol? A nagyon rövid válasz: mert nem operálnak semmiféle nagy, művészi háttérrel, viszont kellő szkepszissel beszélnek múltról, jelenről.

De leginkább a kettőről egyszerre. A ma emberét körülvevő világ, amelyet roppant érzékenységgel figyelnek és filmeznek a román alkotók, a színpompás felszín alatt megmaradt olyannak, amilyen volt. Mi több, folyamatosan ott lebeg egyfajta ki nem mondott kérdésként: lehet, hogy a helyzet ma már rosszabb, elviselhetetlenebb és abszurdabb, mint amilyen volt?

Cristian Mungiu például a saját generációjáról akart filmet forgatni, hozzájuk pedig úgy tudott szólni, hogy az 1967 és 1972 közötti, tiltott abortusz koráról mesélt. De ez a kérdésfeltevés különösen igaz a már említett California Dreamin’-re is. Nemescu vonata, tele amerikai NATO-katonával pusztán a bürokrácia és a szabályokat rigorózusan betartó kiskirály állomásfőnök miatt vesztegel egy porfészekben. És a „nyugati jelenlét” meghozza a maga gyümölcsét: a polgármester, megérezve a pénzszagot, ünnepséget rendez, a munkások sztrájkba lépnek, a lányok pedig igyekeznek megfogni maguknak a nyugati álompasit.

Ezeket a témákat, ezeket a tendenciákat Magyarországon is meg lehet találni. Csak épp eddig senki sem vállalkozott rá.

A California Dreamin’-t a napokban Magyarországon is bemutatták