200 fővel lesz kevesebb az operaházi közalkalmazottak száma

Január óta folyik, és február 15-ig tart az egyeztetés a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa, Ókovács Szilveszter és a szakmai érdekképviseletek között. Április elsejével indul a csoportos létszámcsökkentés a dalszínházban - hangzott el a hétfő délutáni rendkívüli társulati ülésen.

"Ma sajnos nem az a kérdés, hogy 10 vagy 20 vagy 30 százalékos béremelést adjunk. Az Operaház büdzséjét a múlt év végén 815 millió forinttal csökkentette a fenntartó, január óta nem a jelenlegi létszámra - 885 közalkalmazottra - elegendő bérkeretet folyósítanak számunkra, hanem a létszámcsökkentéssel előírt 668 főre kapunk pénzt, ami az évad végére komoly lukat üt a költségvetésünkön. Ennek ellenére ezekre a hónapokra is mindenki a teljes fizetését kapja meg" - magyarázta a helyzetet a kormánybiztos.

A létszámcsökkentést, a működés szerkezeti átalakítását végre kell hajtania - tette hozzá, ugyanakkor megjegyezte, hogy a gazdasági környezethez képest igen "puha kivezetésre" kerül sor. Ezen azt értette, hogy a távozók 6-8 havi felmentési idővel és ugyanennyi végkielégítéssel kerülnének ki a státuszukból, vagyis csaknem egy évig biztosítva lenne az egzisztenciájuk, ez az Erkel Színház újra megnyitásáig hidalná át többek helyzetét. A végkielégítésre a kormánynak külön forrást kell biztosítania, 1 milliárd 60 millió forintot.

Április elsejével elvileg 217 közalkalmazott tagtól kellene a háznak megválnia. A kormánybiztos elmondta a múlt heti kormányülésen, hogy a dalszínház működőképessége ezzel a kondícióval nem tartható fönn, az előirányzatot túlzónak tartja.

Szeretné elérni a szakmai egyeztetések során, hogy e létszám körülbelül 20-25 százalékát megmentsék, és "csak" 180-200 munkatársat kelljen elbocsátani. Ez olyan gondolkodást, egyeztetést igényel, hogy a magasabb jövedelműek közül többeknek a közalkalmazotti munkaviszonya szűnjön meg. Az elbocsátások tehát javarészt a magánénekeseket érintenék.

Ókovács Szilveszter úgy vélte, hogy a zenekar, balettkar és a műszaki kar nélkül nem üzemeltethető az Operaház, bár ezeknél a táraknál is szükség lesz kisebb mértékű karcsúsításra.
Felidézte, hogy az utóbbi kormányülésen azt is hangsúlyozta, nemcsak a működőképesség, hanem a jövő szempontjából is megkerülhetetlen, hogy jövő év elején nagyjából 150 új szerződést kössenek. A tervek szerint a 2012. december 8-án megnyíló Erkel Színházban abban a hónapban még néhány előadást tartanak, majd egy "szellősebb" 2013. januárja után májusig tervezik az évadot. Kiemelte: próbaéneklések, próbatáncok és zenekari próbajátékok lesznek, és az operaházi "előélet" előny lesz, de nem garancia, természetesen mindenkinek meg kell felelnie a mércének.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.