Techno és hiphop remek kilátással

A szilveszter is csak olyan nap, mint a többi – mondják a kötelező bulizás elméletét cáfolók. Tény: sokan valóban otthon maradnak ilyenkor, és az előszilvesztert pihenik, vagy épp az utószilveszterre izzítanak már. De fix, hogy ezen a „sima” csütörtökön így is megtelnek a város utcái és jobb kulthelyei.

Szilveszterkor két úton indulhat el az ember. Az egyik, hogy az olcsóbb és nem is épp tradíciónélküli megoldás mellett szavaz, azaz a felhalmozott etilalkohol­készlet segítségével, az otthon melegében, barátai, családja és egyéb kapcsolt részei társaságában (szélsőséges esetben: egyedül) kókadtra domesztikálja magát, mire éjfél után beköszön – ha Sólyom László nem is, de – az újév.

Nem „sima dizsinek” szánják a Nyugati téri volt Skála tereit, hanem összművészeti központot hoznának benne létre
Nem „sima dizsinek” szánják a Nyugati téri volt Skála tereit, hanem összművészeti központot hoznának benne létre

A másik lehetőség szerint elmegy otthonról szilveszterezni, lehetőleg olyan helyre, ahol nincs se tévé, se rádió. Hanem zene van, hangulat és konfetti. És persze szándékolt kókadtság, de hiszen az alapértelmezett.

Ha még némi stílusérzéke is akad, különleges helyre megy – budapestiként nincs is olyannagyon nehéz dolga. A főváros tele van különleges helyekkel, amelyek szilveszterkor sem szünetelnek, hülyék lennének szünetelni.

Októberben nyílt meg a Déli pályaudvar egykori éttermében a Cha-Cha-Cha nevű, igen népszerű szórakozóhely legújabb mutációja. Eredeti helyéről, a Kálvin téri aluljáró ex-Mónika presszójából a metróépítés sodorta el, és meg sem állt vele a Bajcsyig, most meg Budáig. Bár úgy hírlik, a környékbeli lakók nincsenek elragadtatva attól, hogy az üzemeltetők így leheltek lelket a pályaudvar addig üzemen kívüli részébe, a felhasználói beszámolók szerint ez ma a főváros egyik legjobb helye.

Mindez talán a Cha­Cha­Cha látogatói elé táruló panorámának is köszönhető. A pezsgő Déli, a várdomb, az egyszerre modern és retro berendezés, a jó közlekedés és a bízvást extrának nevezhető helyszín adja a Cha-Cha­Cha savát­borsát. Szil­veszterkor Vittorio Waxman, Adamo & Tonite, valamint Izil pörgeti majd a lemezeket este kilenctől.

A Hegedű utcai általános iskola újrafelhasználása is dicstörténet. A Tűzraktér eredetileg egy IX. kerületi, Tűzoltó utcai üzem területén indult, később Tűzraktér lett belőle, majd helyet is változtatott, így került a belváros belvárosába. Itt az ad hoc megoldású bútorzat és a komoly programok jelentik a legfőbb vonzerőt, legyen szó a kávézórészről, vagy akár az egykori tornaterem­ről, ahol aztán kortárs színházi produkciók ugyanúgy helyet kaphatnak, mint mondjuk, minimal techno bulik.

Szilveszterkor a már­már hazai pályán játszó, az underground körökben különlegesen delikát zenei publikációiról ismert S*10 kiskiadó évbúcsúztatója lesz a Tűzraktérben. Nem szokványos hiphoppal, funk­beattel és kvázi diszkóval várja a népet Mr Masters, Fantom AZ, Ozon, Fakt, Zsola és Placid, de ott lesz Kanadakáosz is.

– Nem kerestük a helyet, csak megtaláltuk – mondja Szalontay Győző, az idei szilveszter talán legnagyobb dobásaként értékelhető Skála metrós parti egyik főszervezője, a West Balkán néven az évek során több különböző helyen felbukkanó szórakozóhely üzemeltetője. A Skála­házban nem csak áruház található: a pályaudvarral szembeni üvegpalotában kaptak helyet egykor a MÁV irodái és konferenciaterme is. Ez utóbbiból hasított ki magának egy jókora szeletet a West Balkán, amely a 3. szintet bérli.

Itt, ebben a körülbelül 1800 négyzetméteres helyiségben lesz a nyitóbuli, amely azonban mégsem egészen nyitóbuli. Bár a monstre szilveszter (a The Herbaliser mellett fellép a Kiscsillag, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, Soerii & Poolek, az Irie Maffia, Infra Gandhi, Palotai, Cadik, MC Zeek, Vida L & Marka & Vida G) levezényléséhez minden adott, a rendszerszerű nyitva tartáshoz még kicsit sovány a hely.

Pláne, hogy Szalontayék nemcsak „sima dizsit” szeretnének a jövőben üzemeltetni, hanem afféle összművészeti központot, ahol koncerteket és színházi előadásokat egyaránt lehetne rendezni. Azt mondja, a lehetőségek elvileg adottak: a harmadik és a negyedik szint közti födém hiányzik, ezért nagyszerű akusztika alakítható ki a helyiségben.

Többek között a Nyugati téri helyben is az lehet a vonzó, ami a Déli Cha-Cha-Chájában: a látvány. A hely egyik végéről ugyanis a bazilika és a budai hegyek felé lehet elbambulni, a másikról meg a tényleg örökké (pláne szilveszterkor) nyüzsgő tér látható. Szilveszteri buli lesz tehát, és a földszinten működő kávézó már most is várja a vendégeket, az „igazi” nyitás azonban csak valamikor 2010 első felében várható, amikor az egész West Balkán-komplexum új ruhát kap.

Persze, utcabálok ide, különleges helyek oda – a legjobban mégis akkor járunk, ha az év utolsó éjszakáját feslett házibuliban töltjük feslett férfiak és nem kevésbé feslett nők társaságában. Ha szóba se kerül a kilónként 199 forintért kapható virsli mint opció, a pancsolt bor és az ideggyilkos egyéb szeszkotyvalékok, van esély rá, hogy egész jól indul az új év.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.