A jó hegedű igazodik a kézhez
A fa illata keveredik a lakkéval, egymásra dobált gyönyörű erezetű deszkák és szerszámok, félig kész hangszerek, szőrzésre váró vonók hevernek szerteszét.
Már gyerekkorában hegedült, majd brácsázott és klarinétozott, és azóta is naponta leül a zongora mellé. Bár mindig vonzotta a zene, a hangszer és a fa talán még annál is jobban. Tizennyolc évesen, épp a rendszerváltás évében, amikor kinyíltak a határok, a kalandvágy, a szabadság és a régi vonzódás Itáliába vezette. Egy hátizsákkal – és a család valutakeretével – kelt útra Cremonába. A cremonai mesteriskolába évente 12 külföldit vesznek fel. Az iskola ingyenes, minden tanuló a négy év alatt négy hangszert készít el, melyet gyakorlóhangszerként ad el az iskola. A képzés után a diákok mestervizsgát tesznek.
Magyarországon csak harmincan-negyvenen rendelkeznek mestervizsgával, de mivel „zugműhelyekben”, illetve amatőrök is készítenek hegedűt, összességében mintegy 200 ember foglalkozik hegedűgyártással. A készítők nagy része megrendelésre viszonylag ritkán dolgozik, két javítás között készülnek az új hang-
szerek. Az Ad Arco műhelyben évente 10-12 hegedű készül. Amikor egy zenész hangszert keres, végigjárja a műhelyeket, kipróbálja a darabokat. Ebben a szakmában még az is megtörténik, hogy ha másnál van olyan hangszer, amelynek a hangszíne a keresetthez közelebb áll, akkor átküldik az érdeklődőt hozzá.
A jó hangszerről már az elején lehet sejteni, mivé fogja kinőni magát. De az a tapasztalat, hogy egyre jobban szól, ahogy öregszik, és hogy akkor kezd el igazán jól működni, ha a zenész és a hangszer egymásra talál. Sok zenészben él a beidegződés, hogy csak a régi és olasz mester által készített hegedű a jó. Ezzel többen nem értenek egyet: egykor azok is újak voltak.
Egy-egy készítőre jellemző a sajátos hangzásvilág. Vannak „Székely Márton-hangon” megszólaló hangszerek. Ő meg tudja mondani, ha kezébe vesz egy hangszert, hogy melyik hazai kollégája készítette. A hangszerek hangja között persze nem nagyok a különbségek, ezeket érzékeny és finom zenészfülek tudják igazán megkülönböztetni. A zenekar azonban akkor szól igazán jól, ha egyetlen hangszer sem lóg ki belőle.
A hegedű többféle lehet: vannak úgynevezett gyári hangszerek, illetve vannak a manufaktúra-hangszerek, amelyeknek egy-egy részét egy-egy szakember készíti, illetve léteznek a mesterhangszerek, amelyeknek egésze egyetlen mester kezéből kerül ki. Mára már egész Európát elárasztották a kínai hangszerek. Jelenleg Magyarországon egy gyári hangszert harmincezer forint körül lehet megvásárolni, a régi manufaktúradarabok száz-kétszázezer forintos áron vehetők meg, míg a csúcsot jelentő mesterhangszerek ára 1-1,5 millió forint körül alakul.
Székely Márton hat éve dolgozik együtt Kemény Zsomborral. A brácsákat és hegedűket mindketten egyedül készítik, míg a csellókat közösen alkotják. Másfél-két hónap alatt készül el egy hegedű vagy brácsa, utána még egy hónap a lakkozás. Ezután kezdődik a beállítás, általában együtt a zenészszel. A húrokat a zenész választja, attól függően, hogy milyen hangzást szeretne. Olyan ez, mint amikor a szabó a vevőre igazítja az öltönyt.
A hegedűinek alapanyaga jávorfa és lucfenyő. Leginkább olasz fenyőt használ, ez vált be. A hangszer készítésekor a fogólap, a húrtartó, a kulcsok egzotikus fákból (ébenfa, paliszander) készülnek. A fa kiválasztása alapvetően fontos, ezért sok éve vásárol ugyanattól a kereskedőtől. Azok az anyagok, amelyeket használ, 10-15 éve száradnak. Az alapanyag mellett fontos a modellválasztás is. Székely Márton jellemzően olasz modellek alapján dolgozik, Stradivari, Amati, Guarneri adja a formát, de készült már hangszer saját mintából is. Egy hegedű esetében például vannak pontos szabványméretek, de a körvonal, a csiga, a berakás, a sarkok vagy az f-ek vonalvezetésében a mester saját egyéniségét hozzáteheti a hangszerhez.
A mester eddig nyolcvan hangszert készített, és igyekszik a sorsukat követni, mintha a gyerekei lennének. Bár ez nem mindig egyszerű: hiszen Olaszországtól Japánig zenélnek rajtuk.
