A konstruktivizmus már régen nincs tartalékállományban. A geometrikus absztrakció, amely nyolcvanöt-kilencven esztendeje Európa keleti felén az osztály nélküli társadalom igehirdetője, de legalábbis az érzelmek szupremáciájának szenvedélyes demonstrációja volt, s amely a másik felén sem kevesebbet, mint a társadalom jobbítását, de legalábbis a szellem forradalmát vállalta, időközben megbékélt. A Balaton utcai galéria tehát, amely szívesen pártolja az absztrakt geometriát, kül- és belföldi munkákból attraktív bemutatót rendezhetett.

Korántsem erőtlen, epigon kollekciót. A negyvenesztendős Wolsky András olyan érett, bonyolult, címükben is a geometriát viselő fa-vászon táblákat fest, amelyeknek a tisztasága, a dinamikája és az eleven koloritja Malevics fekete négyzet előtti és utáni kompozícióit juttatja eszünkbe. Nem a kérlelhetetlenségével és egyáltalán nem a tanítványi függőséggel. Wolsky színhasábjai higgadtak és mégis mozgalmasak, úgy játszanak az előtér-háttér perspektívájával meg az ebbe beleszóló színtávlat mozgásaival, hogy pillanatnyi gépies élménye, mértanórai emléke nem marad a nézőjüknek. S meglehet, ez a múlt. A festő színes munkái hét évvel ezelőtti dátumokat viselnek, ellentétben azokkal az idei-tavalyi fekete-fehér kompozíciókkal, amelyek aszimmetrikusak és kiegyensúlyozottak, komplikáltak és rendbe rendeződők, és nem csak a címükben található a véletlen és a rendetlen, amely felettébb emberi konstrukciók alkotórésze.

A konstruktivitás ugyanis nemcsak megbékélt, a fegyverletétel óta eltelt évtizedekben gazdagodott is, és kiteljesedett. Az ilyen gyűjtőkiállítások egyik haszna, hogy megmutatja az elkötelezettek közötti különbséget, azt, hogy a szigorú, spártaian kevés eszközt vállaló iskola határai között menynyiféle egyéniség, világérzés és szándék tömörödik. Nemcsak színvonal-differenciák, de azok is. Ha önálló teljes világ a geometrikus absztrakcióé, látnunk kell, hogy vannak benne is szerényebb, a szótlanságot a keveset mondással, a törvénykövetést a kevés fantáziával összetévesztő munkák. A francia Froment kékre festett, kétszer befűrészelt lapja igen kevéssé Fúga, a Tisztelet a kockának (Néma Júlia) túlságosan tiszteli a kockát, és a Polidimenzionális háromszög űrökkel című műpár is inkább magasabb geometriai, mintsem kiállítási élmény (Saxon Szász János).

A határok végtelenségét bizonyítja, hogy marad közöttük hely a kevésbé igényes és a túlzó megoldásoknak is. A Courbet hatalmas művére, A világ eredetére hivatkozó geometrizált kamaszmalackodást felejtsük el gyorsan, s térjünk rá, hogy a Milánóban élő Piergiorgio Zangara tarka plexi-fa-alumínium konstrukciója körülbelül olyan engedmény a konstruktivizmusban, mint egy kelleténél pirosabbra sikeredett női ajak vagy egy túlszexepiles Madonna a figuratív piktúrában. A fegyelem mércéje itt azért Vasarely egyik sokszorosított objektje, az egyéniség, a kötött szabadság példája pedig Haász István és Bullás József néhány műve. Haász színvilága a legkomolyabb. Csupán barnák és feketék négyzet alakú vásznainak négyzetei, ám nemcsak ezek ritmusa, elmozdulása és játéka adja képeinek változatosságát. Haász, mint legtöbbször, titkosan fegyelmezetlen konstruktivista. Csupa szög és derékszög rendszereibe olyan „stílusidegen” festői megoldásokat rejt – ezúttal csupán az ecset esetleges nyomával, a festék egyenetlen felületével –, amelyek kis, halk lélegzetvételekkel, finom szabálytalanságokkal telítik egyébként is eleven rendszereit.

Bullás pedig feltalálta a geometrikus absztrakció szürrealitását. Meghagyván – ámbár ködös, homályos állapotban tartván – a szent négyzethálót, úgy helyez rá talányos formációkat, ismerősnek tetsző, de azonosíthatatlan sejtszerű elemeket, hogy a hatás valóban zavarba ejtő lesz. Élő.

A Balaton utcai galéria, kül- és belföldi munkákból attraktív bemutatót rendezhetett