Az egykor még 2600 munkavállalónak kenyeret adó salgótarjáni öblösüveggyár kísértetkastélyhoz kezd hasonlítani. A dolgozónak felmondtak, megkezdték a készletek akciós kisöprését, s hamarosan a gépek következnek. Ugyan a nagykemencét októberben még pedig úgy hűttette vissza a felszámoló, hogy ha lesz pénz gázra, akkor valaki viszonylag kis ráfordítással alá tudjon még gyújtani, erre kevés esély látszik.

A városnál majd harminc évvel idősebb gyárban az alapítás óta őrzik a különféle üvegtárgyakat. Boros-, pezsgős-, pálinkáspoharakat, homokfúvott, gravírozott, csiszolt fehér és színes üvegeket. Megannyi alkalomra készült egyedi vázát és serleget – a darabok némelyike a szépsége, mások meg az egyediségük miatt képviselnek értéket. Jellemző a helyzetre, senki sem tudja pontosan, hogy a hatalmas dexion polcokon mennyi üvegtárgyat rejt a készlet. Saccolva vagy tízezret. A felszámolások, tulajdonváltások, a kereskedők mintaanyag-szállításai miatt számuk egyre fogy, s a leomló mennyezet miatt törik üvegcserepekké.

Civil szervezetek azt szorgalmazzák, kerüljön köztulajdonba mindez. Leltározzák, vigyék el, és tegyék közkinccsé. Éppen úgy, mint a Bányamúzeumba gyűjtött ipartörténeti emlékeket. A helyi adók elmaradása miatt egyfajta gesztusként az előző tulajdonos a tavaszon jelezte: át is adná a gyűjteményt a városnak, és ez most a felszámolónak sincs ellenére. A polgármester és a megyei önkormányzat elnöke szóban ugyan fogadókésznek mutatkozott az átvételre, érdemi intézkedés azonban még nem született. Pedig az idő gyorsan fogy, s mivel 116 év kevés volt ahhoz, hogy bármilyen védettséget kérjenek a gyár gyűjteményére, azzal akármit tehet a tulajdonosa: miként a Salgótarjáni Acélgyár ipartörténeti emlékeit, akár szemétbe is hordathatja.

Szirácsik Éva, a megyei fenntartású Nógrádi Történeti Múzeum igazgatója azt mondja, raktáraikban a korábban begyűjtött üvegek mellett lenne hely a készletnek. Energiájukat viszont leköti annak a múzeumrekonstrukciós uniós pályázatnak a gondozása, amely milliárdos nagyságrendű, munkástörténeti profilú átalakításról szól. A Monarchiabeli ipartörténeti emlékeknek azonban még a beleltározására sincs most ember, már az is eredmény, hogy hamarosan lefényképezik őket.

Az üzemtörténeti gyűjtemények sorsa sokféle és tanulságos történet. A hazai textilipari emlékeket például egy alapítvány vette gondozásba, amelynek most már működtetésre sem telik. Pápa városa átveszi tőlük a Kékfestő Múzeumot, de az óbudai kiállítóhelyük sorsa még kérdéses. A klasszicista magyar tipográfia egyik megteremtőjeként emlegetett Kner Imre egykori gyomai lakóháza 1970-től a Kner Nyomdaipari Múzeumnak ad otthont, amelyet a jelenlegi tulajdonos nemrég ideiglenesen bezárt. Az egykori Láng Gépgyár tulajdonosa, az ABB, majd az ALS-TOM Hungária Zrt. sem biztosít lehetőséget a gyár múltjának bemutatására a Váci úti telephelyen, ám ők folyamatosan jó kapcsolatot ápolnak a legnagyobb hazai műszaki és technikatörténeti közgyűjteménnyel, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeummal (MMKM), ide mentik az előkerülő régi fotókat, turbinametszeteket.

A múzeumok éves költségvetésüknek 5–10 százalékát fordíthatják jelenleg szakmai tevékenységre, a magángyűjtemények a pályázati lehetőségeket próbálják megragadni. Az országos gyűjtőkörű MM-KM főigazgató-helyettese, Bertáné dr. Varga Judit azt mondja, legnagyobb értéket helyben képviselnek az üzemi gyűjtemények, ahol önkormányzatok és turisztikai szakemberek egyre inkább lehetőséget látnak ezeknek az értékeknek a bemutatásában. Látogatóközpontját fejleszti Paks, a porcelániparunk is élenjáró e tekintetben, de a Dreher is – hasonlóan az ír vagy cseh sörgyárakhoz – jól használja marketingeszközként saját múzeumát. Szerencsére, egyre több a jó példa: a diósgyőri vasgyár utódcégeivel kiváló kapcsolatot ápoló felsőhámori Kohászati Múzeumnak az évi látogatószáma folyamatos emelkedéssel mára eléri a 35 ezret. Itt az utóbbi években a Miskolci Egyetemmel és az erdészettel közösen Fazola-napokat szerveznek az újmassai őskohóhoz, a háromnapos ünnepen látványos külsőségek közepette még vasat is öntenek. Arra is akadt példa, hogy a reneszánsz év kapcsán pályáztak sikerrel a műszaki örökség megújulására hivatkozva. A szaktárca támogatásával az MMKM pedig műszaki örökségprogramot hirdetett, melynek keretében Miskolctól a zalaegerszegi Magyar Olajipari Múzeumig az alkotó mérnöki munkát is népszerűsítik. A műtárgyak értelmezésével és bemutatásával segítve a fiatalok pályaorientációban. A hazai ipari emlékek összegyűjtésére országos adatbázis összeállításába is fogtak, amelybe a magángyűjteményeket is beleveszik.

Elhagyott kísértetkastélyra emlékeztet a salgótarjáni öblösüveggyár házi múzeuma