Védelmi kérdések
– Felül kell vizsgálnunk a régi eljárásokat, a feleslegesen védett nyomtatványokkal kapcsolatban pedig meg kell szüntetni a védettséget – mondja Kőszeghy-Puska Ildikó, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Műtárgyfelügyeleti Irodájának munkatársa. Ha mindez sikerül, megoldható lesz a rendszeres, 3-5 évenkénti felügyelet, ellenőrzés is – nem elég védetté nyilvánítani valamit, a kontrollt is meg kell oldani. Ez most, ekkora állománynál szinte lehetetlen. Hiszen Magyarországon ma 8100 darab egyedi dokumentumot és 65 gyűjteményt véd az állam. A 65 gyűjtemény összesen 120000 darab dokumentumból áll. Ezek 70 százaléka könyvtári, 25 levéltári, 4 százaléka pedig irodalmi relikvia, a fennmaradó egy százalék egyéb műfajú, papíralapú dokumentum, például fényképkollekció.
A KÖH vonatkozó irodájának a könyvtári és levéltári dokumentumokkal foglalkozó munkatársa elmondta: egyre csökken a védett tárgyak száma, hiszen ma már tényleg csak annak a dokumentumnak nyújtanak védelmet, amelyik kiemelkedő jelentőségű, pótolhatatlan. Korábban minden irodalmi első kiadás védett volt, függetlenül attól, hogy abból hány példányt őriztek közgyűjteményekben, és hány volt magántulajdonban. Ugyanez volt a helyzet az aláírt, számozott példányok esetében is. Továbbá minden, a „Régi Magyar Könyvtár” besorolás alá eső kötetet, vagyis az 1473-tól 1711-ig megjelent összes magyar könyv minden példányát megillette a védelem. Ma már nincs szükség ilyen tömeges védettségre, hiszen, bár a kiemelkedő jelentőség mint kritérium, rendben van, a kötetek jó része mégsem nevezhető pótolhatatlannak.
Egy-egy könyv, nyomtatvány védetté nyilvánításának folyamata egyébként semmiben sem különbözik az egyéb, képzőművészeti vagy természettudományos műtárgyakkal kapcsolatos eljárásoktól – tudtuk meg Kőszeghy-Puska Ildikótól. Míg korábban a közgyűjtemények intézték a védetté nyilvánítást a kulturális tárca jóváhagyásával, ma már a KÖH a felelős mindezért. Egy-egy árverés előtt például az aukciós ház elküldi katalógusát a közgyűjteményeknek, az Országos Széchényi Könyvtárnak, a Petőfi Irodalmi Múzeumnak, az Országos Levéltárnak és mondjuk, a Magyar Nemzeti Múzeumnak, az intézmények munkatársai pedig szakvéleménynyel alátámasztott védési javaslatot tehetnek a KÖH felé, még az árverés előtt. A hivatal ezután, ha megalapozottnak tekinti a beadványt, védési eljárást indító hatósági határozatban kötelezi az eladót, hogy a dokumentummal kapcsolatos védési feltételeket az aukció előtt ismertesse a közönséggel, hogy a reménybeli vevő tudatában legyen, milyen szabályok vonatkoznak rá, ha védett műtárgyat vásárol.
A védés szempontjai változatosak: mindenképpen védelemre szorul az a nyomtatvány, amelyik kiemelkedő jelentőségű és a közgyűjteményeknek nincs példányuk belőle. Az esetleg nagyobb darabszámban létező dokumentumok egyes darabjait provenienciájuk miatt kell védeni, ha például irodalom-, illetve szellemtörténeti szempontból fontos bejegyzések szerepelnek benne. Mondjuk egy ritka dedikáció, vagy egy ex libris.
Kérdés: vannak-e sunnyogó árverezők, antikváriusok, akik – éppen, mert sejtik, hogy azaukcióra kínált darabok esetleg védettségre szorulnak, így a majdani vevő jogai korlátozódhatnak – nem jelentik be a tárgyakat, nem küldik meg a katalógust a KÖH-nek.
Kőszeghy-Puska Ildikó elmondása szerint ez egyáltalán nem jellemző. Az értékesítőknek nem érdekük kihagyni a közgyűjteményeket, hiszen azok – a folyamatos állománygyarapítási szándék miatt – fontos vevők lehetnek. Egyébként is: ha mégsem kapnák meg a katalógusokat, az interneten akkor is követhető, melyik antikváriumban milyen tárgyak kerülnek kalapács alá. Fontos, hogy még az árverés előtt elinduljon a védettségi eljárás. Az eljárás három hónapig tart, ezalatt kell a KÖH-nek eldönteni, hogy a megnevezett tárgy valóban megérdemli-e a védettséget. Ha igen, a műtárgyfelügyelet végleges védési határozatot fogalmaz az aukción a dokumentumot megvásárló személy nevére – ezt az árverezőnek mérlegelés nélkül ki kell adnia, 2006 óta ugyanis a kereskedőt is felelősség terheli a tulajdonosi adatok bejelentéséért.
A hagyományos aukciós házakkal tehát nincs probléma. Az online árverezőportálokkal éppen a közelmúltban sikerült jogi megoldást találnunk a problémákra. Korábban azzal bújtak ki a felelősség alól, hogy ők csak a felületet biztosítják, a vevőhöz és az eladóhoz, ilyenformán a gazdát cserélő tárgyhoz nincs semmi közük.
A hivatal pénzzel is segíthet
Nemcsak közgyűjteményi javaslatra, de hivatalból, a KÖH-től is indulhat védettségi eljárás, sőt magánszemélyek is tehetnek bejelentést. A védett dokumentumot külföldre csak ideiglenesen, kutatási, kiállítási vagy restaurálási célból lehet kivinni. Hazai tudományos kutatás, kiállítás céljára hozzáférhetőséget kell biztosítani, ilyenkor a KÖH közvetít a kutató és a tulajdonos között. Ha a tulajdonos el kívánja adni a tárgyat, ezt a szándékát a KÖH-nek be kell jelentenie, hogy az állam élni tudjon elővásárlási jogával. Ha „a köz” lemond erről a jogáról, az új tulajdonos adatait regisztrálják, és nála védik a tárgyat tovább. A védettség azonban nemcsak kötelezettségekkel, hanem előnyökkel is jár: ha a hivatalnak módjában áll, anyagiakkal is segítheti a tárgy állagának megőrzését, a dokumentum restaurálását, az őrzési körülmények javítását.
