Az örökmécsesnél volt egykor a Szabadság kávéház, s most ugyanezen a néven nyitott újra a Báthory és az Aulich utca összehegyesedésében, bár már nem mind a két utcára nyílón, de sok mindent visszahozva a régi hangulatból. Például helyreállítva a mennyezet 1902­-ből való, szecessziós, tulipános stukkóit, ráadásul egy egészen érintetlen, megfüstösödött, megbarnult részletet is meghagyva.

És visszaültetve asztalához Ady Endrét, aki, igen, itt írta 1905-­ben nagy pénzversét, a „Disznófejűt”. Azt is érteni véljük, hogy miért épp itt, hiszen ha kinézett az ablakon, a tőzsdére láthatott. Fenyő Miksa így emlékezett a költemény születésére: „...ültünk a Szabadság kávéházban, Ady a mellettünk levő asztalnál írta a versét ceruzával, mint szokta: Harc a Nagyúrral. S jöttek a kéziratért. A szedőgyerek ott állt. Ady, ha megírt egy versszakot, már adta is neki a letépett darab papirost, s az szaladt vele a nyomdába”. Hát ezt a jelenetet állították most helyre a terem egyik zugában, viaszból, szedőgyerek nélkül. A viaszfigura egészen élethű: bohém haj, cigányosan barna arc, álmodó szemek. Az ismert Ady-vonások. Mellette egy kis tabló, némi kávéház­történeti magyarázkodással, bemutatván például azt a szükségpénzt, amelyet 1919-­ben a főpincér, Knapp Géza „adott ki”, s amelyhez hasonlót most újra „forgalomba hoztak”, játékból. Szimpatikus dolog ez.

Hirtelen végiggondolom, hány ilyen van még a városban. Ilyen kávéházi megjelölt hely, ahol magunk is megihatunk egy feketét, akár négyszemközt a hely szellemével. Viaszfigura talán sehol másutt nincs. A Bartók Béla úti Hadikban is csak egy falfestményen jelenik meg Karinthy és társasága. És az Andrássy úti Lukács cukrászdában sincs szobor, csak egy kis réztábla a karzaton: „Itt itta kávéját és írta cetlijeire novelláit Mándy Iván, Budapest kávéházainak, utcáinak, tereinek és az ott élő embereknek költője és krónikása”.

Mándy egyébként ma valószínűleg átjárna a Szabadságba is, hisz ott lakott az örökmécsesnél. A rend kedvéért megemlítjük, hogy a Lukácsban egy másik asztalnál is van tábla: Finta József fotóművész, grafikus asztalánál, ahol egykor tanítványait fogadta. De maradjunk az irodalomnál. Egy másik híres „íróasztal” Óbudán van megjelölve, a Mókus utcai Kéhli vendéglőben. Krúdy Gyula utolsó éveinek borongó­, borozóhelyén. Itt soha nem írt, neki az kávéházban, vendéglőben nem volt szokása. A Kéhliben is csak azt jegyezték a törzshelye fölötti márványtáblára: „Itt szokott ülni barátaival Krúdy Gyula, a nagy magyar író”. Mi is odaülhetünk, ha épp nem tanyázik ott a Krúdy Kör.

És ennyi. Nem is tudok több megőrzött asztalt. Emléktáblák persze vannak. A Centrál kávéházban, fönt a karzaton ott látható a híres „Zuboly” tábla, az I. világháborúban hősi halált halt Bányai Elemér újságíró emlékére. Szövegét barátja, Ady fogalmazta. Az Írók boltjában, az egykori Japánban is volt belső emléktábla, a könyvesbolt régi kijáratánál. Még 1958­ban állították hálás emlékezéssel azokra az író, költő, képzőművész törzsvendégekre, akik itt a „szépmesterségek” felvirágoztatásán fáradoztak. Huszonketten név szerint is megemlíttetnek, de Rejtő Jenő neve például lemaradt. Az idei felújításkor ezt a hátsó teremrészt lerekesztették, a táblát is leszerelték, s most még keresik a tisztességben megsárgult márványlap új helyét.

Az Oktogonnál, az egykori Abbázia kávéházban két törzsasztalt is tábla jelölt, Eötvös Károlyét (a „Vajdáét”) és Vázsonyi Vilmosét. De a táblák eltűntek az államosítás után. Ezek nem irodalmi asztalok voltak, hanem inkább politikus­ és jogászasztalok. Az újabb időkből is ismerünk ilyet: az Attila úti Gös­ser sörözőben a rendszerváltást előkészítő Független Jogászfórum törzshelye van így megtisztelve. El ne felejtsük megemlíteni a régi Pilvaxot, melynek eredeti helyét a Pilvax köz 7. lépcsőházában jelöli egy tábla, megemlítvén a híres Közvélemény asztalát is.

E belső emléktáblák után említünk néhány külsőt is.

Ambrus Zoltán és a Valéria kávéház emlékét őrzi egy kőlap az Üllői út és a József körút sarkán, az árkád alatt. Bár ezt tekinthetnénk akár belsőnek is, mert valaha nem volt árkád, s a mai ár­kád alja a régi kávéház belsejébe esik. Homlokzatra szerelt tábla látható a Hadikon is, egy másik pedig Szabó Dezső és a Philadelphia nevét örökíti meg a Pauler és az Alagút utca sarkán, ahol már nemcsak a kávéház, de a régi ház sincs meg.

Na, és volt-­e valaha törzsvendégnek szobra? Volt, tudom meg Saly Noémitől. Mikszáthnak a József körúti Deák kávéházban és Endresz Györgynek, a világrekorder pilótának a közeli Spolarichban. Viaszszoborról azonban nem tudunk, csak a Szabadság kávéház Adyjáról.

Ady a Disznófejűt írja éppen