A kohónak maszkírozott Jahrhunderthalléban nemcsak az ipar hatalmának szikrákkal és lángcsóvákkal fűszerezett vízióját láthatták a jelenlévők, de csípős ízelítőt is kaptak a német humorból, köszönhetően az est házigazdája, Anke Engelke produkciójának.

Ami magukat a díjakat illeti, bejött a papírforma, és Michael Haneke A fehér szalag című drámája söpörte be a legjelentősebb elismeréseket: a legjobb filmnek, a legjobb rendezőnek és a legjobb forgatókönyvért járó szobrot is az osztrák rendező vette át. A depresszív atmoszférateremtés mesterének műve egy huszadik század eleji németországi faluban játszódik. Tulajdonképpen roppant aprólékos társadalomrajz, az észak-német, protestáns, szigorúan puritán világ felidézése. Aki pedig ismeri Hanekét, az tudja, hogy az erőszak minden egyes kockában ott lappang - hiszen a modern társadalom velejárója. Számos kritika az osztrák mester filmjének legnagyobb erényét abban látta, hogy elképesztően pontosan fogalmazta meg azt a bizonytalanságot, ha úgy tetszik, vihar előtti csendet, amely a mai európai társadalmakat jellemzi. És valóban: egyfajta nyugtalanító borzongás járja át az embert, miközben peregnek a Haneke-mű fekete-fehér képsorai.

A rendező lapunknak arra a kérdésére, hogy műve vajon szándékosan utal-e a mai társadalmi átalakulásokra és politikai viharokra, úgy felelt, hogy minden egyes társadalom, amelyben az emberek nehézségek között élnek, potenciális veszélyforrás.

A gála másik nagy esélyesének tartott műve, Jacques Audiard sokkal könnyebben befogadható, Próféta című - már a hazai mozikban is látható - filmje sem távozott üres kézzel az Európai Filmakadémia díjkiosztójáról. Prix D'Excellance-t kapott a produkció négytagú hangmérnökcsapata, illetve a főszereplő Tahar Rahim lett 2009 legjobb európai színésze. A színészelismerés női kategóriáját a Felolvasóban nyújtott alakításával Kate Winslet nyerte, de a gálán nem jelent meg, így a díjat a film rendezője, Stephen Daldry vette át. Ekkor sütötte el Engelke az első és egyben utolsó jó poénját, azon élcelődve, hogy Winslet annyira jó színésznő, hogy még a láthatatlanságot is képes eljátszani. Amivel persze az Európa-filmdíj legkényesebb pontját érintette: az igazi nagy sztárszínészek rendre nem jönnek el a ceremóniára, csak akkor, ha előre tudják, hogy díjat kapnak. Winslet pedig, lám, egy Golden Globe-bal és egy Oscarral a zsebében még akkor sem, ha kap.

Az első filmeket versenyeztető Discovery Prize-zal járó szobrocskát az Erdélyben játszódó, magyar nyelvű dráma, a román-angol koprodukcióban készült Katalin Varga rendezőjének, Peter Stricklandnek ítélte az akadémia. A Berlinálén is elismert mű karrierje példásan alakul, így felvetődik a kérdés, mit szólnak ehhez a magyar producerek, akik kivétel nélkül ajtót mutattak a Budapesten élő angol rendezőnek. Strickland, aki végül saját pénzéből forgatta le a művet, hogy végül két román producer támogassa annak utómunkálatait, stílusosan a láthatatlan segítőknek - akik kitartottak mellette, vagy akár pénz is adtak neki kölcsön - köszönte meg a díjat.

Ha az európai mozit ünnepeljük, nem maradhatnak el a "nagy öregek" elismerései sem. A nemzetközi kritikusok Fipresci-díját Andrzej Wajda kapta Tatarak című művéért, míg az év két életmű-kitüntetettje Isabelle Huppert francia színésznő, illetve Ken Loach brit rendező lett. És utóbbi volt az, aki végül - rendezői ars poeticájához és életútjához hűen - megnevezte a legnagyobb problémát: jelesül, hogy még az itt díjazott művek sem jutnak ma már el a mozikba. Felszólította Európa kormányait, hogy szóljanak bele a versenybe (mint ahogy ez az Egyesült Államokban többször is megtörtént), és törvényi szinten garantálják, hogy a művek újra eljuthassanak azokhoz, akik miatt és akiknek készülnek. Azaz hozzánk, a nézőkhöz.

Bochumból jelenti kiküldött munkatársunk, Csákvári Géza