Színészek lázadása

Különös módon ért véget a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban a pénteki esti előadás. Farkas Ignác a társulat nevében keményen bírálta a város vezetését és kulturális bizottságát, amiért szakmai érvek helyett politikai megfontolások alapján állítana új direktort a teátrum élére. Az igazgatói székért négyen pályáztak az ősszel, ám később ketten visszaléptek, így végül Besenczi Árpád, a budapesti József Attila Színház Jászai-díjas művésze és Tucsni András, a zalaegerszegi teátrum jelenlegi irodalmi vezetője maradt versenyben.

A társulat titkos szavazáson voksolt: Tucsni András negyven szavazatot kapott, Besenczi Árpád mindössze kettőt. Hasonlóképpen foglalt állást a szakmai bírálóbizottság is, amely a polgármester és az alpolgármester kivételével Tucsni András kinevezését támogatta.

- Mindezek után került a zalaegerszegi közgyűlés kulturális bizottsága elé az ügy, ahol sokakat megdöbbentve Besenczi Árpád elképzeléseit látták meggyőzőbbnek - mondta Farkas Ignác. Gyutai Csaba, a város kulturális ügyekért is felelős, fideszes alpolgármestere viszont úgy véli: - A társulat kizárólag érzelmi alapon közelíti meg a kérdést, a színművészek most egy régi kollégáért küzdenek. A szakmai bizottság munkája pedig erősen kifogásolható, hiszen egyes tagjai felületesen tanulmányozták a jelöltek pályázatát. Ezt viszont Vajda Márta, a Magyar Színházi Társaság titkára, a bizottság tagja közleményben utasította vissza.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.