Neked írom a dalt! - V.

A Nemzeti Kulturális Alap megbízásából a Szonda Ipsos 2005 és 2008 között folyamatosan végzett zenei kutatásokat, melyeket az elmúlt hetekben igyekeztünk írásainkban bemutatni. A mostani, egyben utolsó zenei anyagunkban a lakosság zenei képzettségéről adunk közre adatokat. Kétség sem férhet hozzá, hogy az emberek zenéhez való viszonyát nagymértékben befolyásolja zenei képzettségük, zenével kapcsolatos múltbéli vagy jelenlegi aktivitásuk.

A felnőtt lakosság huszonhét százaléka nyilatkozott úgy, hogy, élete során az átlagosnál szorosabb kapcsolatba került a zenével. A megkérdezettek kilenc százaléka járt zenei általános vagy középiskolába, tagozatos osztályba, vett vagy éppen vesz órákat zenetanártól. Huszonnégy százalékuk részt vett, részt vesz egy zenekar vagy egy énekkar működésében. A zenével való intenzív kapcsolat különböző formái sok esetben együtt járnak. Akik például zenei képzésben részesültek, hetvenkét százalékban vették ki a részüket egy zenekar vagy énekkar életéből is.

A zenei képzettséggel illetve aktív zenekari, énekkari múlttal-jelennel rendelkezők együttes népességbeli megoszlása szerint, a válaszadók hét százaléka rendelkezik valamilyen zenei végzettséggel, és részt vesz, vett valamely zenei egyesülés működésében. Három százalék azok aránya, akik rendelkeznek ugyan zenei képzettséggel, de nem folytatnak, folytattak egyéb zenei aktivitást. Ezzel szemben a megkérdezettek tizenhét százaléka zenei képzésben nem részesült ugyan, de mégis valamilyen zenekarban, énekkarban zenél(t), énekel(t).

A megkérdezettek több mint negyede került tehát valamilyen formában a passzív zenehallgatói viszonynál közelebbi kapcsolatba a zenével. Ez leginkább a diplomásokra igaz. Miközben a legfeljebb alapfokú végzettségűek huszonkét százaléka, addig az érettségizettek harmincnégy százaléka, a diplomásoknak pedig majdnem a fele, negyvenhét százaléka számolt be arról, hogy valamilyen zenei képzést kapott, vagy zenekar, énekkar tagja, illetve tagja volt. A nemek tekintetében elmondható, hogy a nők lényegesen nagyobb arányban vannak birtokában ilyesfajta zenei tapasztalatoknak, mint a férfiak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.