Szoboramputációk a Néprajzi Múzeumon

Első látásra egy jeti lábrekonstrukciójának tűnik az a kőlábfej, amely ott hever Petrény Gábor gazdasági igazgató szekrényén a Néprajzi Múzeumban.

Pedig nem antropológiai lelet az, hanem az igazság lába. Az igazság ugyanis az, hogy az egykori törvénypalota timpanonjáról hullanak a szobordarabok. Ezt a kőlábat mondjuk kosaras kocsival szedték le a műemlékesek a múlt héten, mielőtt valakinek a fejére pottyant volna. Három napra be is kellett zárni a múzeumot a főbejárat fölött zajló veszélyelhárítási munkák miatt. A kődarab nagyságából ítélve talán éppen a Törvényhozás allegóriájának lába lehetett. De kellett már amputálni angyallábat és korinthoszi oszlopdíszt is. Ott sorakoznak az igazgató szekrényének tetején. A bejárat fölötti szoborkompozíció, amely egy törvényszéki tárgyalást jelenít meg, 1906-ban készült Zala György vésője alatt, sóskúti mészkőből, és azóta – a 80-as évek végén végzett kisebb munkákat leszámítva –nem volt felújítva, mondja Petrény Gábor. A sóskúti mészkő pedig mállékony. Ezért kell ma újrafaragni a Mátyás-templomot és a Parlamentet is. És ez történt 1968-ban a Néprajzi Múzeum koronázópárkánya fölött szabadon álló szobrokkal is. A timpanon szobrai azonban akkor nem kerültek sorra, de most már ideje volna őket restaurálni.

A timpanonról hullanak a szobordarabok
A timpanonról hullanak a szobordarabok

Az épületben jelenleg is zajlik egy jelentősebb átalakítás: az Új Magyarország regionális operatív program támogatásával a „Palotából látogatóbarát múzeum” projekt kivitelezése, melynek során helyreállítják az épület központi csarnoka alatt húzódó folyosót a kialakítandó múzeumi bolt és a leendő múzeumi kávézó között. Ám a szoborfelújítások nincsenek betervezve a projektbe. Már a mostani veszélyelhárításra is csak a fenntartó, az Oktatási és Kulturális Minisztérium soron kívüli segítségével kerülhetett sor.

A veszélyes részek eltávolítása után alpinisták dróthálóval vonták be a timpanont és az oszlopfőket, ami azonban csak félmegoldás. A biztonságos bejárást a főlépcső és a járda fölé építendő fa védőtető biztosítja majd. Ez, valljuk meg, elég csúf látvány lesz, főleg egy ilyen épületen, amelyet rendszeresen bérelnek ki exkluzív rendezvényekhez, meglátogat minden külföldi turistacsoport, s amely éppen a Parlamentre néz. Tekintettel a 2011-es budapesti EU-s elnökségre, az illetékesek remélhetőleg hamar megtalálják az épület bejárati tagjának felújítására a pénz.

Mindemellett a múzeum vezetését aggodalommal tölti el, hogy az épület homlokzatain lévő szobrok, figurális díszek jelentős része szintén sóskúti mészkőből készült, a timpanonnal egy időben. Ezért, a biztonság érdekében, sürgősen el kellene végezni a homlokzatok szakértői vizsgálatát, amire azonban a múzeum nem rendelkezik anyagi erőforrásokkal.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.