Rohan az idő

Hogy a magyar könnyűzene megkerülhetetlen előadója, azt persze elsősorban nem a rádióknak meg a szerenádoknak köszönheti.

Koncz Zsuzsa dalairól mindenkinek van valamilyen emléke. Akkor is, ha sohasem járt az énekesnő egyetlen koncertjén sem. Mielőtt kijelentenék, hogy önök jelentik a kivételt erősítő szabályt, gondolkodjanak el egy pillanatra: soha, egyetlen osztálykiránduláson, ballagás előtti szerenádon sem énekelték a Ha én rózsa volnék című dalt? A Szél hozott, szél visz elt? A Miért hagytuk, hogy így legyent? Soha nem dúdolták a rádióval azt, hogy Ég és föld között, vagy azt: Rohan az idő…

Ugye, ugye. Talán észre sem vettük, de Koncz Zsuzsa része az életünknek, egyike azon kevés előadónak, akik évtizedek óta időről időre becsempésznek egy-egy dalt a slágerek közé. És itt nem az egynyári listavezetőkre gondolok, hanem azokra a dalokra, amelyeket szüleink is énekeltek, és amelyeket gyerekeink is megtanulnak majd, ha máskor nem, hát végzős középiskolásként, amikor tanáraikat búcsúztatják kissé hamisra sikerült éjszakai szerenádokkal.

Hogy a magyar könnyűzene megkerülhetetlen előadója, azt persze elsősorban nem a rádióknak meg a szerenádoknak köszönheti, sokkal inkább a koncerteknek, amelyeken, legyen az kicsi színházban vagy méretes sportcsarnokban, ugyanazzal a szeretettel vagy épp hévvel énekli a dalokat. Az elmúlt tizenegy év fellépéseiből válogatott most össze egy lemezre valót: a Ha én zászló volnék című kiadvány egyik lemeze DVD, tizennyolc dallal, a másik CD, amelyen tizennégy felvétel kapott helyet (egyikben-másikban Bródy, Zorán, Cipő, Presser, Somló, Tolcsvay László, Lerch István vendégszerepel).

Őszi turné

A sorozat legtöbb állomását ugyan lekésték, de december 11-én még elcsíphetik az énekesnőt a Művészetek Palotájában, 12-én pedig Kecskeméten.

Top 5

1. Az argentin Federico Aubele Buenos Aires füstös tangóit, fülledt boleróit kelti életre mai hangzással 14-én este nyolctól az A38-on.

2. Tökéletes karácsonyváró koncert: a Breeze Gospel énekes hölgyei egy zongoristával kiegészítve minden bizonnyal boldog táncra perdítik a nézőket 17-én délután fél öttől a Művészetek Palotájában.

3. New York hangjai: a New York Voices nevű Grammy-díjas énekesquartet dzsesszt kever brazil, R & B, klasszikus és popzenei elemekkel december 16-án este nyolctól a Millenárison.

4. A Making New Waves fesztiválon még vasárnap estig gerjesztenek új hullámokat a Trafóban: lesz lézerhárfa, koncert négy versenymotorra, fellép zajzenész, koncertet ad a „downtown zongorakirálynőjének” nevezett Kathleen Supové és a European Bridges Ensemble.

5. Amour (szerelem), imagination (képzelet), reve (álom) – a szavak kezdőbetűi adják a francia Air nevét, egyben azt is megmutatják, mi várható koncertjükön 13-án este nyolckor a Petőfi Csarnokban.

Rózsa volna
Rózsa volna, Koncz Zsuzsa énekesnő,
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.