Öt ország betlehemesei Debrecenben

Ma kezdődik Debrecenben a XIX. Nemzetközi Betlehemes Találkozó, azaz a Kárpát-medencei magyar hagyományőrző együtteseknek a karácsonyi ünnepkörhöz kötődő, immár hagyományosnak mondható seregszemléje. A háromnapos rendezvényen ezúttal öt ország - Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovákia és Ukrajna - negyven csoportja, több mint hatszáz fellépője vesz részt.

A programsorozat ma délután öt órakor kezdődik Debrecen főterén, ahol a tervek szerint több ezer fős közönség fogadja a szabadtéri nagyszínpadon bemutatkozó hazai és külhoni betlehemezőket. Hétvégén a Debreceni Művelődési Központ pódiumtermében folytatódnak a bemutatók reggeltől késő estig, de ezenkívül a betlehemezők további több mint harminc helyszínen mutatják be produkcióikat.

Magyarországon az első Nemzetközi Betlehemes Találkozót 1991-ben szervezték meg, négy éven át Kecskemét, később Budapest lett a rendezvény helyszíne, 2006-ban került a találkozó Debrecenbe. A rendezvény céljáról Takács Hajnalka intézményi kommunikátor, a Debreceni Művelődési Központ munkatársa azt mondta: a találkozó erősíti a kulturális identitást, s lehetőséget ad a hazai és határokon túl élő magyarság közös szellemi kincseinek, szakrális hagyományainak bemutatására, a Kárpát-medencében élő népek közötti kapcsolatok erősítésére. Úgy fogalmazott: a találkozó egyik legnagyobb értéke a közösségformáló ereje.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.