A pacifisták akár el se kezdjék, mert most csupa öldöklésről lesz szó meg patakvérről, ami rögtön a torkolattűz nyomában fakad. Gajdos Béla birodalma két emelet gyilok, ő adja az összes pisztolyt, mordályt, rézágyút és Kalasnyikovot a szereplők kezébe a középkortól napjainkig, hálás is érte a komplett filmvilág.

Kár volna tagadni, hogy az ő fegyverével lőtte főbe magát (például) Redl ezredes – aki látta, megmondhatja, nem akármilyen önmagával vívott tusakodás után –, de szerencsére Brandauerhez, valamint Szabó Istvánhoz emelkedettebb emlékek is kötik: a Mephisto Oscardíjának a magyar fegyverszakértő tevékeny részese volt a speciális effektek mestereként.

Arzenálja kész történelemkönyv, az Osztrák–Magyar Monarchia puskáitól két világháború fegyverein át a kortárs fegyvernemek preciziós műszereiig minden jelen van a kétszintes, akkurátus pendantériában tartott műhelyben.

Ha a vevő (manapság producernek vagy artdirektornak hívják) úgy kívánja, a föld alól – és ezt tessenek szó szerint érteni – előteremt egy színezüst pisztolyt. Aki nem hiszi, járjon utána: a Swink című norvég filmben el is sült. Vagy meglehetősen prózai módon megvásárol a belügytől egy olyan puskát, amelyen tizenhárom, bicskával karcolt rovátka utal tizenhárom, korántsem virtuálisan kinyírt áldozatra, mondja is Gaj- dos Béla, nem lenne vevő a történetre, ha ez a fegyver mesélni tudna.

A mozi érzékeny kunszt, a kamera azonnal elválasztja a gagyit a valóditól, nincs más hátra, a földből kiásott, padláson eldugott eredetiből lehet csak autentikus „minthát” eszközölni, hatástalanítás útján, házilag.

A hatástalanítás konkrétan azt jelenti, hogy a filmekben játszó fegyverekkel soha többé nem lehet élesben lőni, a lebutítás módja pedig határozottan típusfüggő: az egyszerű súlyzárastól, a zárdugattyúson át a reteszeltig – ki kell kóstolni a módját. Eldöntendő, hogy jó vagy rossz hír: egyre kevésbé kell művészettörténésznek lenni ahhoz, hogy a megfelelő jelmezhez paszszoló készségtől haljon hirtelen halált megannyi sztár és/vagy statiszta, a XX. és a XXI. századot generálisan az MP és az AK uralja. Élőben és holtban, élesben és moziban. A kifinomult géppuskák – legyen már tök mindegy, hogy orosz vagy német, deszantos vagy kommandós – az akciófilmek és a thrillerek megkerülhetetlen kellékei, a kortárs mozikban járványként lépnek fel, az egyetlen baj csak az lehet velük, ha nem sülnek el.

Gajdos Béla rettegett rémálma egy látszólag ártalmatlan hétköznap: a csütörtök. A beállásokon, próbákon tökéletesen működő, gyilkolásra szánt szerkezet – természetesen – a főhős kezében (vagy) a feszültség csúcspontján, az „eksön” vezérszó utáni pillanatban krepál be –, le is vetné magáról az újságpapír azokat a kitételeket, amelyek a rendező, az operatőr, a színész és a fegyvermester száját hagyják el ez esetben, de nyelvtanilag determinálható: mit ne csináljon a micsodájával a kicsoda, és azt hova…

Vélhetőleg nem lesz nehéz dolga a huszonsokadik század filmesztétájának, aki nyomokat és ok-okozati összefüggéseket keres majd az Allegro Barbaro és az Üvegtigris, vagy a Jób lázadása és a Tűzvonalban című produkciók között. Gajdos Béla lesz a harminc évet átívelő közös nevező.

Top 3

1. Harcosok szövetsége (Taegukgi hwinalrimye): Doo-hong Jung minden idők legjobb filmje a koreai háborúról, szenzációs weaponeffektekkel.

2. 1+1 (Simpathy for The Devil) Jean-Luc Godard – Rolling Stones a lázadás filmje, sok fegyverrel a szabadságért.

3. Iris – orosz–amerikai thriller, mert egy kivételesen tehetséges fegyverszakértőt ismert meg benne, aki előtt ott az utódlás.

Gajdos Béla fegyverszakértő