Mit tehet az ember, ha úgy érzi, hogy fejére nőnek az őt körülvevő tárgyak? Például kiválogathatja a fölöslegessé vált kacatokat, és megszabadulhat tőlük. A múzeumi tárgyak között is könnyű lenne rendet tartani, ha alkalmanként lehetne selejtezni belőlük. De nem lehet. Így aztán a múzeumok restaurátorcsapatai a folyamatosan gyarapodó gyűjtemények miatt szélmalomharcot vívnak az idővel.

A veszprémi tárlaton külön csoportban láthatók a fából készült, újjá varázsolt tárgyak

– Azért a feltételek jelentősen javultak 1930 óta, amikor az akkori igazgató lánya elsőként végzett restaurátori munkát a veszprémi múzeumban –mondja Koncz Pál, a Laczkó Dezső Múzeum restaurátorműhelyének vezetője. – Még a műhely 1970-es létrehozásakor is csak négyfős volt a csapat, ma viszont már tízen dolgozunk ezen a területen, ráadásul mindegyik anyagnak megvan a specialistája.

A veszprémi múzeum nemrég megnyílt rendhagyó tárlata az intézmény restaurátorainak a munkáját mutatja be. Szomorú aktualitást ad a kiállításnak, hogy nemrég hunyt el Éri István régész, a veszprémi múzeum korábbi igazgatója, aki a hetvenes években a magyarországi természettudományi megalapozottságú közép- és felsőfokú tárgyrestaurátorképzés megszervezője volt.

Így ő már nem vehetett részt a kiállítás megnyitóján, amelyet egy váratlan incidens szakított félbe: a nyitóbeszéd közben felbukkant egy csuklyás fiatalember, aki kalapácscsal szétvert egy kiállított kerámiaedényt. A megdöbbent és felháborodott közönség –nem tudván, hogy egy hamisított kerámiát zúztak szét – csak akkor nyugodott meg, amikor a szervezők közölték,hogy mindez csupán a show része volt, az akcióval a talmi és az eredeti műtárgyak közötti különbségre, az utóbbiak védelmének fontosságára kívánták felhívni a figyelmet.

A kiállítás egyébként az egyes anyagfajták szerint mutatja be a restaurátori tevékenységet, így külön láthatók például a fa, a fém, a papír, a kerámia, a bőr, a selyem, illetve az ezeket ötvöző, vegyes anyagú restaurált tárgyak. A mellékelt fotósorozatok egy-egy műtárgy sorsán keresztül mutatják be a restaurátori munka összes fontos fázisát. Ezek egyébként minden darab esetében azonosak: az anyag meghatározása után következik a tisztítás, a fertőtlenítés és a megszilárdítás (konzerválás), majd maga a restaurálás, azaz a szerkezetiformai helyreállítás, a pótlás, a kiegészítés, a retusálás.

– A jó restaurátor legfőbb erénye a higgadtság, a megfontoltság – mondja Koncz Pál. –Aki például rosszul választja meg az adott tárgy megtisztításához szükséges oldószerkombinációt, másodszorra már nem kísérletezhet. A legnagyobb szakmai kudarcom egyébként éppen abból fakadt, hogy egyszer rutinból akartam megoldani egy ásatásból előkerült bőrcipő restaurálását. Kemény árat fizettem érte, tönkrement a gyönyörű cipő. Koncz Pál saját csúcsteljesítményének egy 1567-ben Wittenbergben nyomtatott német nyelvű Luther-biblia restaurálását tartja, amelyen kerek egy évig dolgozott. Hozzátette, a restaurátorok egymás között a régészek által feltárt textilek helyreállítását, valamint a műtárgyaknak az apró mozaikokból történő, kiemelkedő kézügyességet igénylő összeállítását tekintik a szakma csúcsának.

A veszprémi tárlatnak van egy nem titkolt figyelemfelkeltő funkciója is: anyagi okokból veszélybe került ugyanis a műhely integritása. Könnyen lehet, hogy az intézményben csökkenteni kell a restaurátorok létszámát.

– Mindent megteszünk, hogy ezt elkerüljük, így azzal is próbálunk segíteni a munkáltatónak, hogy a múzeumi munkánk mellett külső restaurátori megbízásokat is elvállalunk –mondja Koncz Pál. – Jelenleg is dolgozunk például magántulajdonban lévő, 1848-ból származó dokumentumok, valamint családi porcelángyűjtemények helyreállításán.