- Többen nem örülnek, hogy egy multinacionális cég alkalmazottja lett a Mozisok Országos Szövetségének új elnöke. Attól tartanak, nem fogja kellőképpen képviselni a kis, hagyományos mozik érdekeit.

- Akkor mondanék egy-két dolgot magamról. Tizenhét éve mozizom, ebből hét éven keresztül a saját filmszínházaimat, négy vidékit és két pestit vezettem. Amikor ezeket megették a cápák, akkor elmentem hozzájuk dolgozni. Eléggé alulról kezdtem, első körben a jegyszedők főnöke voltam a Duna Plazában, ezután pedig a multiplexeken belül minden beosztásban megfordultam. Érzem én is, hogy többen félnek tőlem, de hogy miért, melyek lennének a konkrét ütközőpontok, azt még sosem mondta el senki.

- Mondok egyet: filmelosztás.

- Kézenfekvő, de ez pénzügyi kérdés. Olvastam a Népszabadságban, hogy a multiplexek elhappolják a filmeket az artmozik elől. Ez nem egészen így van. Tudom, benne élek, én állítom össze 95 Palace Terem műsorát. Az artfilmforgalmazó keres meg, mert ők akarják a multiplexben elindítani a filmjeiket. Ha az egy artmoziban jelenik meg ugyanis, az ott elérhető jegybevétel, amely a konkrét jegyárból és az állami támogatásból tevődik össze, kevesebb, mint amit a multik magasabb helyárai után kapnak. Ezek a művek egyébként olyan marginális bevételt képeznek egy multiplexnél, hogy engem egyáltalán nem zavarna, ha az összes artmozi is megkapná őket, ugyanakkor.

- A szabályozást meg lehet változtatni.

- A programom első pontja: hatástanulmány készítése a Magyar Mozgókép Közalapítvány részére arról, hogyan lehetne a támogatási rendszert megváltoztatni. Magánvéleményem, hogy ez az "artmizéria" létrehozása meglehetősen rossz döntés volt. A vidéki filmszínházakat nem artmozikategóriába kellett volna besorolni - bármennyire is kultúrát akarnak terjeszteni -, hanem a "vidéki szórakoztatás" körébe. Abból, hogy artfilmeket kell játszaniuk legalább hatvan százalékban az következik, hogy nincs műsoruk.

- Ráadásul időközben az art-film-forgalmazási kedv is viszszaesett, cégek vonultak ki a piacról.

- Ez is a jelenlegi szabályozás hibája. Az artbesoroló-bizottság szemlélete olyan hihetetlenül kifinomult, hogy szinte csak rétegművek férnek bele, így viszont egyáltalán nem kiszámítható a folyamat. Az ilyen művekből megél mondjuk a Cirkó, de ehhez kell egy kétmilliós város is. Másrészt túl sok filmre aprózódik el a támogatás, amelyek nagyon kevés kópiával jelennek meg, így szinte lehetetlen műsort szerkeszteni. A magyar filmek is nehezebben találnak a piacra, rendszeresen előfordul, hogy a gyártó stúdiók maguk terjesztik a műveiket. Azért ilyen egy-két évvel ezelőtt nem volt.

- Ma már azt is tudjuk, hogy az e-cinema rendszer sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

- Vannak vele problémák. Egyáltalán nincs például semmiféle technikai leírása, amelyet meggyőzően lehetne tálalni a forgalmazóknak. Másrészt jobban kéne menedzselni az egészet. Ha nincs hozzávaló tartalom, nem véletlen, hogy a rendszer életképtelen. Például minden magyar filmnek eleve el kellene rajta indulnia. Az sem biztos, hogy minden filmnek mindenhol egy időben kell megjelennie. Időbe telik, mire kifut a reklám. Szeretném például a mozisoknak megtanítani, hogyan adhatják el jobban magukat. Mindemellett felélesztenénk a filmellátási etikettet is. Nyilvánvaló, ennek még a szóba hozatala is temérdek indulatot fog gerjeszteni, de szabályozni kell, hogy a vidéki mozik mikor és hogyan juthatnak hozzá a kópiákhoz, és ennek érdekében mit kell tenniük. Mondjuk, átállnak a havinál gyakoribb műsorszerkesztésre.