Neked írom a dalt! - IV.

Az előző heti írásból kiderült, hogy a zenei események látogatói milyen szempontok alapján választanak zenei programot. Most a zenei programokkal és kiadványokkal kapcsolatos lakossági kiadásokat vesszük górcső alá, a Szonda Ipsos által készített zenei kutatás eredményeire hivatkozva.

A lakosság többsége vagy nem ad ki pénzt kultúrára, vagy nem tudja, éves jövedelmének mekkora hányadát áldozza erre. Akik mégis áldoznak a (zene) kultúra oltárán, és tisztában vannak azzal is, hogy körülbelül jövedelmük mekkora hányadát fordítják kulturális kiadásokra, átlagosan bevételeik közel 7 százalékot költik erre. Az évente többször zenei rendezvényen résztvevők 3 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szokott komolyzenei hangversenybérletet váltani. Szintén 3 százaléknyian vannak körükben azok, akik operabérletet szoktak vásárolni, ám e két csoport részben átfedi egymást. A teljes felnőtt lakosságra vetítve ez csupán 1-1 százalékot jelent.

Más eredményeket kapunk, ha azok válaszait vesszük alapul, akik a kérdezést megelőző évben voltak operában, illetve hangversenyen. Az ilyen módon regisztrált operalátogatók 16 százaléka vásárol operabérletet, míg azok körében, akik az elmúlt évben hangversenyteremben (is) hódoltak a zene élvezetének, 11 százalék azok aránya, akik szoktak komolyzenei hangversenybérletet vásárolni.

A lakosság fele, 52 százaléka egyáltalán nem szokott zenei kiadványokra költeni. A kérdezés előtti évben a megkérdezettek 44 százaléka vásárolt zenei kiadványt; CD-t, kazettát, bakelitlemezt, DVD-t, kottát, könyvet, vagy folyóiratot. A CD-vásárlásokra költenek a legtöbbet. A digitális kiadványok szerepének növekedését jól jelzi, hogy a képzeletbeli lista második helyén a zenei DVD-k állnak.

A CD-t első helyre soroló megkérdezettek nagy aránya miatt az összes többi zenei kiadvány vásárlását együttvéve kevesebben említették, mint a CD-vásárlást. A zenei DVD-kről a vizsgált csoport tagjainak 13 százaléka állította, hogy más kiadványoknál többet költött rá az elmúlt évben. A kazettákkal kapcsolatban 10 (!) százaléknyian nyilatkoztak így.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.