Elégett Aladdin csodalámpája

Elégett a bábszínház! - hallatszott a telefonvonal másik végéről. Előbb azt hittem, Bárdi Margit viccel. A többszörösen kitüntetett bábművész, rendező és dramaturg azonban nem szokott ilyesmivel tréfálni. A hatvanéves Mesekert Bábszínház nagy részét elégették: díszleteket, bábokat, szakkönyvtárat, forgatókönyveket. Mindent, amiről addig azt hitték, egy Nyíregyházához közeli raktárban tárolják.

Az előzményekről tudni kell: januárban a bábszínháznak és -múzeumnak addig helyet adó Kölyökvár levált a Váci Mihály Művelődési Központról (VMK), és Krúdy Art rendezvénycentrummá alakult. A Mesekertnek költöznie kellett. A VMK-ban jelöltek ki számukra egy kis raktárt, és egy valamivel nagyobb helyiséget, amely most műhely- és próbateremként szolgál - de csak átmenetileg, mert ha elkezdődik a művelődési központ felújítása, innen is menniük kell. Ezért csak az épp futó darabok kellékeit vitték át az ideiglenes helyre, a többit ott hagyták.

- Egy hónapig tartott, amíg összecsomagoltunk mindent, s kiselejteztük, ami nem kell - meséli a nyugdíjas bábművész, aki negyven éve vezeti a társulatot. Arra azonban nem volt pénzük, hogy a három teherautónyi holmit elszállítsák, ezért a VMK-tól kértek segítséget, végül májusban mindent elszállítottak a művelődési központ felsősimai raktárába.

- Mostanáig azt hittük, hogy a dolgaink biztonságban vannak - folytatta Bárdi. - A napokban szükség volt néhány kellékre a Mikulás-előadáshoz. Megkértem Kiss László bábszínészt, hozza el azokat a raktárból. Azt hittem, agyvérzést kapok, amikor felhívott: Manyika néni, mindent elégettek!

A veszteség a gondolatban elvégzett gyorsleltár szerint sem kevés: az Aladdin csodalámpája díszletelemei, melyeket Molnárné Ursula Höing német grafikusművész tervezett, Az utolsó kincs bábjai, amelyeket Sebestyén Sándor szobrászművész faragott juharból. Öt bábjáték és egy felnőtt darab jelmezei, díszletei, bábjai, muzeális értékű díszletelemek; szövegkönyvek, az egész bábos szakkönyvtár.

Az anyagi kárt másfél millió forintra becsülik, a bábszínház múltjának eszmei értékét nem is tudják pénzben kifejezni. Kiss és Bárdi nem érti, miért nem szólt nekik senki. Kiss László is csak annyit tudott meg, hogy kísérői állították: ők biztosan oda pakolták be a holmit, ami most nincs ott. Úgy tudják, a korábbi gondnok - állítólag engedéllyel - elégette.

A bábosok jelenleg a hangversenyteremben tartják az előadásokat, ami enyhén szólva különös helyzet, hiszen a nézőtérről már az ötödik sorból belátni a paraván mögé. A közönség fel van háborodva. Ráadásul a szülők mire felcipekednek a kicsikkel - sokan babakocsival - a második emeletre, ami a ház alatt lévő kacsaláb miatt eleve harmadiknak számít, szakad róluk a víz, és el is megy a kedvük az egésztől. Bárdi ezért úgy döntött: ezennel felajánlják bármelyik megyének azt, ami a bábszínházukból megmaradt, legalább annak legyen méltó helye. Néhány éve már kérték tőle, nagy pénzért. Nem adta. Most már adná ingyen is.

Bohács József, a Váci Mihály Művelődési Központ igazgatója januári kinevezésével együtt kapta ajándékba a bábszínház elhelyezésének minden gondját. Mivel a Kölyökvár helyén új intézmény jött létre, neki kellett megoldania a Mesekert elhelyezését és a tárgyak elszállítását. Kiderült, ő is csak Bárdi Margittól tudta meg, mi történt. Azonnal vizsgálatot indított. Eddig annyi derült ki: amit a bábosok összekészítettek, azt áthordták a művelődési házba. Ami a külső raktárba került, Bohács kollégái szerint már mind lom volt. Nyáron munkavédelmi ellenőrzést tartottak Felsősimán, és az ellenőrök kifogásolták, hogy ott tűzveszélyes holmit tárolnak. Ezért azt mondta a kollégáknak, amiről úgy látják, hogy szemét, égessék el. Az igazgató úgy véli, a bábosok is felelősek a történtekért, mert fél éve felé sem néztek a raktárnak, hogy kiválogassák ami használható, pedig ők többször kérték őket erre. Ezt viszont a bábosok cáfolják.

A Mesekert, az ország legidősebb amatőr bábszínháza, tavaly decemberben ünnepelte 60. születésnapját. A több kitüntetéssel elismert, nívódíjas, véglegesen kiváló minősítésű társulat az első amatőrcsoport, amelyik jogot nyert a bábszínház elnevezésre. Tavaly az is felmerült, hogy hivatásos bábszínházzá alakulnak: állandó hellyel, technikai felszereléssel, szerződtetett színészekkel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.