Gazdag, dolgos, sokrétű színházi művészpálya ért véget hirtelen, váratlanul. Szolnokon ma este mutatják be Iglódi István rendezésében Shakespeare vígjátékát, a Vízkeresztet. A tegnapi főpróbát már nem érte meg.

Szeptember végén Szegeden volt bemutatója, ott az Orfeusz az alvilágbant állította színpadra. Offenbach operettjét korábban Kecskeméten, Sopronban és a Magyar Színházban is megrendezte, és a Vízkeresztet is színre állította néhány esztendeje saját színházában. Főműve ugyanis alighanem az egykori Nemzeti Színház örökségének őrzése, a Hevesi Sándor téren maradt társulat megtartása és frissítése volt. Sok mindent sokféleképpen játszó, a közönségnek változatos kínálatot nyújtó színházat hozott létre a Nemzeti helyén és részben egykori tagjaival.

Kitűnő színészből, eredeti szellemű, remek humorú játékosból lett korrekt, megbízható rendező és színházvezető.

Magyarbólyban született 1944. április 29-én, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1966-ban színészi, 1968-ban rendezői diplomát szerzett. 1966-tól 1973-ig a Nemzeti Színház tagja volt, 1982-ig a 25. Színházban, majd a Népszínházban dolgozott színészként és rendezőként, 1990-ig pedig a József Attila Színház főrendezőjeként. A rendszerváltás utáni évtizedben végigélte és dolgozta a kor hektikus színházi változásait. 1990-ben visszatért a Nemzeti Színházba, 1993 és 1996 között a Művész Színházban, illetve a Tháliában játszott. 1996-tól ismét a Nemzeti Színházban dolgozott, főrendezőként alakította annak művészi arculatát, 1999-től pedig igazgató-főrendezője lett a hamarosan megszűnő, illetve Pesti Magyar Színház néven tovább működő együttesnek.

1981 óta tanította az újabb színésznemzedékeket, rengeteg filmes és televíziós szerepet játszott el, több tévéfilmet is rendezett. Kétszer kapta meg a Jászai Mari-díjat, Kossuth-díjjal is kitüntették, érdemes művész és a Nemzeti Színház örökös tagja volt.

Munka közben lett roszszul a szolnoki színházban. A halál egy tevékeny életet, jelentékeny művészi munkásságot szakított félbe és zárt le.