Sok a le- és felszálló errefelé, meg a piacra, bevásárolni igyekvő. Ráadásul itt, Óbuda és Újlak határán az is érzékeny kérdés, a többé-kevésbé elfuserált újlaki rehabilitáció után vajon hogyan nyúl valaki a régi Óbuda maradékaihoz. Szemben ugyanis azok az egy-kétszintes, kisvárosian nosztalgikus házak állnak, amelyeket több mint húsz éve építettek a régiek helyére és formájára – ráadásul a kor gyorsan avuló anyagaiból és a szűkösebb levegőjét hűen őrző léptékekben. (Azaz összenyomorítva és mára már bántóan kis belmagasságokkal.)

Az első – külső – pillantásra tehát rögtön megnyerő az új saroktömb, hiszen egy sokkal diadalmasabb kor, a múlt-múlt századvég arányait követi. Az ingatlanberuházásra ugyanis úgy kerülhetett sor, hogy bezárták az itt úgy 125 éve álló iskolát – a Corner mai szárnyában is ennek méreteit viszi tovább. Ugyanakkor – mit tegyek, kissé melodramatikus túlzás, tudom – egy újabb bezárt, kibelezett iskoláról hallva nekem valamiért mindig Csontváry vásznai jutnak eszembe, amelyeket felfedezésük előtt a rokonok majdnem szekérponyvának adtak el. (Míg a vagyona kitartott, Csontváry finom, belga vásznakra festett ugyanis.) Ez a pompás és a méreteivel oly magabiztosan üzenő téglaépület ugyanis sarokpontja az egész együttesnek, belülről azonban néhol „bizonytalankodik”, az irodafunkcióval nem mindenhol sikerült maradéktalanul kitölteni. Így például három bejáratából (a koedukáció előtt még külön bejárat járt a fiúknak és lányoknak) az egyik trafóház lett, a másikat pedig példásan felújították ugyan, de a díszes-oszlopos lépcsőháznak nem találtak funkciót. (Ha igaz, talán képzőművészeti galéria lesz belőle.)

Másrészt viszont ne legyünk igazságtalanok: ha irodaház lett is, legalább megmaradt – továbbá így maradt meg. És ebben nincs semmi szarkazmus: a mai Magyarországon nem kizárható az a helyzet, ahol műemléki védettség ide vagy oda, simán le is bontanák. Ehhez képest jó látni, hogy a(z irodaépítő) versenyhelyzet idővel az igényesebb beruházókat, fejlesztőket is kitermeli, akik nem csak a mindenáron való profitmaximalizálásban, azaz hasznos négyzetméter maximálásában érdekeltek, de már némi imázsteremtésben is – a kínálati piac lehetséges bérlői között ugyanis ez egyre erősebben számít.

A Bécsi Cornert egyébként négy utca határolja, ennek megfelelően minden oldalról változatos képet tud mutatni. Leglátványosabb frontját a Kolosy tér és a Lajos utca felé mutatja, ahogy az egykori iskolaszárny az új főbejáratot közrefogva új téglatömbben folytatódik. (Tervezői Plájer János és az Óbuda Építész Stúdió Kft.) Hátul, a Bécsi úton viszont két régi, újlaki ház tapad hozzá, egyikük a több mint háromszáz éves serfőzőház (kívülről már felújították, belül még dolgoznak rajta), a Sajka utca felől pedig változatos belső udvarra nyílik kilátás – régi és új igényes összeillesztésével. (Talán csak a régi és új épületet összekötő nyaktagba applikált és különböző tárgyalókat magában foglaló fémhenger lő ezen túl. Önmagában akár játékos is lehetne, de modernista gegje ebben a környezetben nem úgy csattan, ahogy várták tőle: itt inkább kilóg a konzervatív–visszafogott összhangzatból.)

A Corner – ahogy kissé szerencsétlenül megtalált neve is mutatja – meglehetősen vegyes környezetben és világban keresi identitását. Egyrészt igényesen és már rombolások nélkül képes belelépni abba a folyamatba, amelyet egy város folyamatos és soha meg nem álló átalakulása jelent, másrészt a múlt, a jelen és a jövő dimenziói azért még nagyon nincsenek a helyükön. Elsősorban persze a mi fejünkben – de egy új épület ezt mindig megmutatja.

A fémhenger modernista gegje nem szól elég nagyot