Ebadta Mikulás

Milyen kedvvel fogjunk neki a csizmapucolásnak, mikor tévé­rádió azt harsogja, hogy idén nem is szabad Mikulás­bulit szervezni, mert az ajtóban nem a krampusz fenyeget, hanem az influenza?

A Rex Kutyaotthon Alapítvány negyedik kerületi, Óceánárok utcai Állatszigetén kutyákkal, lovakkal, birkákkal és más háziállatokkal együtt várhatják a családok a Mikulást december 5-én. Az egész napos szabadtéri rendezvény különlegessége, hogy szinte minden mozzanatában a természethez kötődik: árulnak például madáretetőket, fészekodúkat és olcsó madáreleséget, lesz rendkívüli állat-örökbefogadási akció és kutyaparádé is. Ez utóbbi program a meghívó szerint zenére koreográfiát táncoló házi kedvenceket ígér.

Az agility-bemutató pedig nem más, mint az ebek szófogadási versenye. De tartanak úgynevezett flydogs parádét is, amelyben a négylábúak magasba szökellnek és repülő friszbikbe harapnak, hogy azokat jól nevelten visszaszolgáltassák a gazdáiknak.

Ezenkívül a gyerekek sétakocsiját póniló húzza, simogathatnak lovat, szamarat, birkát, kecskét. Melegedni-pihenni betérhetnek a természetfilm-vetítőbe, elmajszolhatnak közben egy kenyérlángost, ihatnak rá forró gyümölcsteát. Akinek kedve van, érkezhet az Állatszigetre krampuszjelmezben, mert itt szívesen kifestik az arcát, hogy részt vehessen a fekete manók idei szépségversenyén. A nap legünnepibb programjai a karácsonyfadísz-készítés, a Szép Ernő Színház krampuszos mesejátéka, de legfőképp Huzella Péter koncertje. Ő Gyurkovics Tibor, Zalán Tibor, Kányádi Sándor és Nemes-Nagy Ágnes télapós-karácsonyos verseit énekli.

Top 5

1. Barlangi Mikulással találkozhatnak a gyerekek december 3. és 6. között a Szemlő-hegyibarlangban. A csoportok naponta 10.30-tól félóránként indulnak, a Télapó pedig kötélhágcsón ereszkedik majd le.

2. A gyermekvasúton ki más kísérné a gyerekeket 5-én és 6-án, mint a télapó és krampuszai? Felszállni csak a kiindulási állomásokon (Hűvösvölgy, Széchenyi-hegy) lehet, a vonat menetközben nem áll meg.

3. Ózt, a nagy varázslót kapják a gyerekek Mikulásra a budapest bábszínháztól. Az előadást szombaton és vasárnap (5-én és 6-án) is adják.

4. Gryllus Vilmos Nótás Mikulás című koncertjének dalait kétszer is eljátssza december 6-án, délelőtt 9.30-tól, és 11.30-tól a Temi fővárosi művelődési házában.

5. Foszlós kalácsot kóstolhat, és ünnepi ajtódíszeket készíthet, aki december 5-én a békéscsabai apáról fiúra hagyományőrző játszóházba látogat (meseház).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.