Az önkéntesnem ingyenmunkás

Kölcsönhatás, az önkéntes munka többszörösen is megtérülő befektetés – állítják az abban részt vevők. Ki munka mellett, ki épp munka híján vállalja az önkéntességet. Karácsonykor különösen sokan és sokfelé töltik így szabadidejüket.

Vass Gabi éppen két éve önkénteskedik. Szabadnapjait, de teljes szabadságának jó részét is beteg gyerekekkel tölti. A Bátor Tábor Alapítvány törzstagja, el sem tudja képzelni, hogy ha menni kell, valahogy ne oldja meg. Évente több hetet is eltölt a kicsikkel, mint mondja: annyit, mint tőlük, sehol máshol nem kapna.

– Minden rossz felhang nélkülmondom: az önkéntesség jó befektetés. Rengeteg időt vesz ugyan el, de ennek az energiának többszörösét kapjuk vissza. Van, hogy reggel hattól éjjel kettőig meg sem állunk, de az ember észre sem veszi, annyi pluszt kap – mondja lelkesen az egyébként reklámszövegíróként dolgozó nő.

– Jó, hogy egészen más dologgal foglalkozom, teljesen elvonja a figyelmemet is az ottani problémákról, feladatokról, emellett rengeteg sikerélményt ad, amire mondjuk a hétköznapi munkája során is „éhezik” az ember. De tanulunk is, hiszen az én munkám például alapvetően egy kreatív dolog, s nagyon érdekes látni, hogy ezt miként lehet egy ilyen szervezetben, az élet teljesen más területén hasznosítani. Illetve ott hogyan tud az ember kreatív lenni – meséli Gabi.

Simon Margit szerint is sokkal többet kapnak vissza a segítők, mint amennyit adnak. Ő kozmetikusi munkája mellett kórházi önkéntesként két gyermekklinikán próbálja könnyíteni a gyerekek és szüleik küzdelmét a nemegyszer visszafordíthatatlan betegségekkel. Ahogy ő fogalmaz: saját idejéből bőven jut azoknak, akik olyan helyzetbe kerültek, hogy rászorulnak a pátyolgatásra. Az a szeretet pedig, ami ilyenkor az adó és a kapó között helyet cserél, semmihez sem hasonlítható.

Információ, tudás, tapasztalat, pénz helyett egy sor muníciót kaphatnak az önkéntesek, de az emberek személyiségére is kimondottan jól hat a karitatív munka. Nyitottabbakká, elfogadóbbakká és demokratikusabbakká válnak az önkéntesek.

Karácsonykor különösen sokan igyekeznek segíteni, többen látják meg a társadalmi gondokat, veszik észre a segítségre szorulókat, vagy érzik meg, hogy jó közösséghez tartozni, egy-egy ügyért összefogni. Sok akció éppen ezért indul ilyenkor, a szeretet ünnepére hivatkozva jobban tudják mozgósítani a társadalmat, többen jelentkeznek önkéntes munkára a szintén önkéntes adományok begyűjtéséhez és szétosztásához.

– Adománygyűjtés, ételosztás,rendezvények szervezése, ezek a tipikus karácsonyi idénymunkák. Ugyan az elmúlt tizenöt évben sokat változott a társadalom hozzáállása, az emberek ma is leginkább alkalomszerűen segítenek, nem vált még a mindennapjaik részévé. Pedig önkéntesekre az év tizenkét hónapjában szükség van, és ez fordítva is igaz. Mindenkinek szüksége lenne arra, hogy az önkéntes munkája révén egész évben hasznosnak érezhesse magát. – mondja F. Tóth András, az Önkéntes Központ Alapítvány ügyvezetője.

A felmérések szerint a magyarok negyven százaléka végez önkéntes munkát, többségük azonban még csak nem is tudja, hogy amit csinál, az karitatív tevékenység. Igaz, sokan nem akarnak elköteleződni, intézményhez tartozni, ezért vállalnak inkább csak alkalmanként segítést. Az ügyvezető szerint azonban ma éppen ez jelenti a problémát. Már nem a jó szándékból van kevés, hanem a tudatosság, a szervezettség és az infrastruktúra hiányzik a hatékonyabb és szélesebb körű önkéntességhez.

– Motiválni nem nehéz az embereket, egyelőre azonban önkormányzatok vagy kisebb közösségek sem állnak igazán egy-egy ügy mögé, nem gondolkodnak abban, hogy így oldják meg a feladatokat. Jóllehet, ma már egész intézmények, szervezetek létét képesek megalapozni vagy fenntartani az önkéntesek. A szervezetlenség, felkészületlenség azonban sokaknak kedvét is szegi – véli F. Tóth András.

Hová mehetünk?

Az önkéntes munka tárháza végtelen: gyermek- és ifjúsági, egészségügyi, illetve szociális, oktatási vagy kulturális intézményeknél, környezet- és természetvédelemmel, illetve állatvédelemmel foglalkozó szervezeteknél, valamint rendezvényszervezés, média vagy település- és vidékfejlesztés terén tevékenykedő intézményeknél is akad munka.

A www.onkentes.hu című honlapon egyébként bárki kedvére válogathat a lehetőségek közül, területekre és feladatokra bontva döntheti el mindenki, hol próbálná ki magát legszívesebben.

Önkéntesség

Személyes akaratból, a közösség egésze számára végzett hasznos tevékenység, amiért közvetlen anyagi ellenszolgáltatás nem jár, azonban bizonyos juttatások adhatók.

Ilyen az étkezési támogatás, utazásiköltség-térítés, valamint képzési, továbbképzési költségek megtérítése. Az önkéntesség segít környezetünk és társadalmunk jobbá tételében, segíti a társadalmi beilleszkedést, hozzájárul a szegénység és társadalmi kirekesztődés csökkenéséhez. Az önkéntes tevékenységet végzők saját erejüket adják társadalmi környezetük megváltoztatásához. Munkájuk során pedig olyan lehetőségekbe kapcsolódhatnak be, amit más módon nem tudnának kipróbálni, sőt ismerősöket és barátokat szerezhetnek. Az önkéntes tevékenység révén segítséget kaphat bárki ahhoz, hogy munkahelye elvesztése, esetleg nyugdíjba vonulása esetén továbbra is értékesnek érezze magát a társadalomban.

Pályakezdő önkéntes

Vargek Anikó például érettségijével és két szakképesítésével nemigen talált munkát, így találkozott az önkéntesprogrammal. Tíz pályázótársával különböző fogadóhelyekre kerültek, ahol tíz hónap alatt próbálhatják ki az adott munkakört, illetve munkahelyet. Pénzt ugyan nem, juttatást, illetve a munkához szükséges képzési támogatást, valamint tapasztalatot kapnak. Anikó lehet, hogy végleges munkahelyet is, illetve válaszokat arra, hogyan folytassa tovább az életét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.