A Magyar Távirati Iroda Kor-Képek címmel 2004-ben kezdte kiadni fotóalbum-sorozatát, amelynek hatodik kötete a minap jelent meg Vince Mátyás főszerkesztésében és Féner Tamás szerkesztésében, a Glória Press Kiadó minőségi gondozásában.

A legújabb gyűjtemény az MTI értelemszerűen páratlan dokumentációjából az 1989 és 1994 közötti időszakból ad válogatást. Olyan válogatást, amelyet lehetne vitatni - miért éppen ezek a képek kerültek az olvasók szeme elé? -, de nem érdemes. Semmi okunk a leghalványabban sem kétségbe vonni Féner Tamás hozzáértését, s ha volna is vitatnivalónk, az semmiképpen sem a képek megformálására vonatkozhatna, legfeljebb a tartalmukra. De van egy hatalmas fogyatékosságunk: nem ismerjük azt a több százezret, ami kimaradt e lapokról, s ami alighanem örökre az archívumok mélyén lapul majd.

Ám akadhat itt még egy kérdés. Mi értelmük van az ilyen fotóalbumoknak az internetes digitalizálás, a mozgókép uralmának korszakában? Hát, nagyon nagy értelme van.

Az első, ami feltűnik: mintha tegnap lett volna ez a húsz év előtti tegnap előtt, olyan események elevenednek meg, amelyeket épphogy átéltünk, és az idő ezen undorító tulajdonsága eláraszt bennünket. Aztán, amikor másodjára, harmadjára lapozzuk át a kötetet, és van időnk elmerülni a részletekben is, feltárul valami, amit a történetírás a legritkábban hasznosít. A légkör, amelyet egy-egy mozdulat, egy gesztus, a mimika, egy szempár jellemez a legjobban.

Az, amit az emberek akkor gondoltak, amit gondolni szerettek vagy akartak, amit elhittek, vagy amit el akartak hinni a világról, ott ül most már örökké azokban a mozdulatokban, gesztusokban, mimikában, szempárokban. A jövőből értjük meg a múltat - ebben Rainer M. János történész kiváló, mert egyszerűen megfogalmazott, tömör és lényeglátó tanulmánya segít bennünket.

És: megértve a múltat meg is érezhetjük a légkört, azoknak a rendszerváltó éveknek páratlan légkörét minden utólagos csalódottságával, sikerével, kudarcával, hitével és hazugságával együtt. Így kap mindennél gazdagabb tartalmat minden felvétel, mintha csak egyetlen rögzített pillanata volna a történelemnek.