A reprodukciók élvezetesek, a képek szépek. Ez ugyan minden művészettörténeti kiadványnál elvi alapkövetelmény, de esetünkben elengedhetetlen, és az ellenkezője tragédia volna. A nem csekély feladatot, a magyar–magyarországi művészet háromszázkilencvenhét oldalban történő összefoglalását ugyanis akként oldotta meg a szerzőgárda, hogy a mondanivalóját erősen a látnivalóra bízta. Majdnem fordítva, mint ahogyan ezt hasonló szak- és ismeretterjesztő könyvektől megszoktuk. A szövegek rövidek, némi túlzással illusztrációi a képeknek. Ha meggondoljuk, hogy a szászsebesi csarnoktemplom pompás, egész oldalas fotója mellett harminc sor ismerteti az Anjou-kor templomépítészetét (továbbá még egy féloldalnyi kápolnabelsőfelvétel), ha elfogadjuk, hogy az illuzionisztikus barokk festészet ismertető képanyaga háromszor akkora, mint a szövege, ezt a vélekedést nem is tarthatjuk túlzásnak.

Elfogadnunk pedig könnyű, mert egyrészt a szövegek világosak, és a történeti fejezetekben csak ritkán túlsúlyosak szakzsargontól. Másrészt – és ez dicséri a szerzők újítását – a fejezetek felosztása is változatos, és barátságos az olvasóval. Nem csak stíluskorszakokra és műágakra szakaszol, van türelme bemutatni a római katolikus templom teljes berendezését, amelyet nem biztos, hogy akár a rendszeresen misére járók is értenek, megáll egy lélegzetre a ravatalképeknél, külön a plébániatemplomoknál és a cigány témánál, mint korjelenségnél. Ez a folyamatos szöveg. Amelyet még olyan közbülső rovatok egészítenek ki, mint a különleges jelenségekre világító Fókuszban és a fontosabb alkotásokat rendszeresen kiemelő, levegős, de eligazító műelemzések.

A mai művészetet természetesen sokkal nehezebb ismertetni, mint akár a Gresham festészetét, a kortárs produkcióról szóló sok-sok fejezet azonban itt tovább bonyolítja önmaga feladatát. A szövegek hirtelen tudóskodók lesznek, a „jaj, csak ki ne maradjon valaki” igyekezetében kortárs művésznevek három-négy fejezetben is felbukkannak, kövezésképpen a minősítések legfeljebb egymondatosak. Az ötvenes éveket négy, éppen a szocreál ellenében létrejött mű reprezentálja, meg egy ülőfürdőkád fényképe, később túl sok a kategória, a szabott terjedelemben megmagyarázatlanul maradt jelenség.

Röviden: ez két könyv. Az első, nagyobbik része ismeretet terjeszt, és műbarátoknak szól, a kisebbik, kortárs rész legfeljebb a szakmának. Hogy vezérszavak alapján az emlékezetét frissítse, esetleg, hogy ne értsen vele egyet.

Corvina, 397 oldal, 10 000 forint

Rippl-Rónai József: lajos és ödön. 1918. Budapesti történeti Múzeum, Fővárosi Képtár