Varázslók Gödörben

Jön David Yengibarian is, „örmény emberünk”. Varázspálcája neve: tangóharmonika.

Párizs, Berlin – ez a két város jut eszembe, ha meghallom Yann Tiersen nevét. A pergő képsorok alatt áramló, néha édes, néha bús, többnyire talán mégis édesbús zeneszó. A legtöbb magyar talán ugyanígy van ezzel, hiszen az első közvetlen élményt az Amélie csodálatos élete című film kapcsán szerezhette a francia zeneszerzőről, aki nem mellesleg kiváló előadó is. A másodikat meg, mondjuk, a Good Bye Lenin!-t nézve – mindkét mozgó zenéjét Tiersen írta ugyanis. (Az Amélie-re nem csak nézők figyeltek fel, két díjat is besöpört érte: a Césart és a World Soundtracket.)

Tizennégy év, tizennégy lemez – ez a Tiersen-féle mérleg, és hát többnyire jók az anyagok, úgyhogy a szaldó pozitív. 28-án a Gödörben, élőben, személyesen is meggyőződhetünk a 39 éves francia hegedűs, zongorista, harmonikás, mandolinos képességeit illetően, aki mellesleg harangjátékban és a gyerekzongora instrumentumán is azonnal leblattol bármit.

De magyarokból sem lesz hiány szombaton: Tiersen mellett fellép Vázsonyi János (szaxofonos), Badics Márk (dobos) és Premecz Mátyás (megrögzött hammondista) triója, a Triton, hogy jóféle dzsesszel, elektroakusztikával és különféle fúziós cuccokkal erősítse az estét. És ha ez még mindig nem elég – és már miért volna elég, ugye –, jön David Yengibarian is, „örmény emberünk”, aki szintén nagy varázsló, ha hangulatteremtésről van szó. A varázspálca neve: tangóharmonika. Továbbá megjelenik a számos bandából és lemezről ismerhető Kardos Dániel is, aki gitárjával igyekszik majd felhívni magára a koncertlátogató becses figyelmét. És nagyon azt gyanítjuk, erőfeszítése nem lesz hiábavaló.

Ahogy az olvasóé sem, ha szombaton elmegy a hét legjobb koncertjére. Nyolckor.

Top 5

1. Ed Rush, Palotai és Jade áll lemezjátszók mögé 27-én este a Corvin-tetőn. Kilenctől.

2. Barabás Lőrinc, Cadik és Suhaid foglalja el a Király utcai Minyont egy jó kis Sunday Session keretében vasárnap este.

3. Az S*10 kiskiadó szokásos hétfői klubestje 30-án a Tűzraktérben: hiphop és funk. Mondjuk.

4. A Deák Bill Blues Band az Old Man’s Music Pubban lép fel december 1-jén, kedden.

5. A Hot Jazz Band szerdán akciózik a Nagymező utcában. Soho London Pub, este nyolc.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.