A kitalált kitálalt!

Olyan a világ, hogy annak is le kell húznia még egy bőrt a produkcióról, akinek egyik témája, hogy micsoda dolog még egy bőrt lehúzni, amiről már annyit!

A néző, az olvasó, a rajongó viszont vevő rá. Újabb és újabb adagra van szüksége. Az üzlet nem engedi hát a lazsálást annak sem, aki pedig éppen az üzeletiesedőhivatalosodó világot nevetteti ki.

S akkor a szurkoló azért izgul, hogy inkább azok kaszáljanak, akik az egészet kitalálták. Mert ott az örök vita: – Én viszem a vásárra bőrömet! – mondja az alkotó. Mire a válasz: – Mi ez ahhoz képest, hogy én meg a pénzemet kockáztatom?!

S pénz lesz a rajongásból is. Az ismert történet századik variációja, ahogy Kim „Howard” Johnson Chicagóban véletlenül a Monthy Python Repülő Cirkuszára kapcsolt, beleszeretett, ájultan közeledett a nagy hatoshoz, meglátogatta őket, följegyezte, hogy szóba álltak vele, rajongói újságot fabrikált, elrepült a Brian élete forgatására Tunéziába. Ott volt például akkor is, amikor George Harrison (ex-Beatle) producerként közéjük telepedett egy szállodai hallban! S harminc évvel később megírhatta, hogyan készült a jelenet, amelyben a Júdea Nemzeti Front öngyilkos alakulata húsz másodperc alatt megsemmisíti magát: „sisakot is láttam, rajta Dávid-csillag és horogkereszt kombinációjának tűnő embléma”.

Hát igen, ez a Monty Python!

S olvasni kell, mert válaszra vár, hogy a vicces színész vicces-e az életben is. De vajon igazából Howard válaszol? Nem lehet, hogy figuráját ők maguk alkották meg a forgatás egy unalmas pillanatában? „–Találjunk ki valakit – mondta Graham. – Legyen amerikai – felelte Cleese. – Rajongó Közép-Nyugat-Amerikából – toldotta meg Palin. – Aki naplót ír a forgatásról, de évekig nem adja ki.”

Na tessék: a Monty Python!

Kim „Howard” Johnson: A Monthy Pyton Tunéziában – Életem Briannel (Fordította: Mallász Rita)

Top 5

1. Csoóri Sándor: Harangok zúgnak bennem (Nap Kiadó) Új versek.

„Ne vigy engem, Tavasz, a kísértésbe, / ne vigy engem, Tavasz a halálba.”

2. Imma Monsó: Inkább ne meséld el (Holnap) Novellák.

„Aki éppen azt fontolgatja, hogy öngyilkos legyen-e, vagy sem, az nem vesztegeti az idejét munkakeresésre.”

3. Szávai Géza: Múlt évezred Marienbadban (Pont) Regény.

„A gyerek egyetlen űrlapot sem töltött ki rendesen. Az anyja neve után kitöltendő sort üresen hagyta.”

4. (dr. Tóth László szerk): A magyar királyi honvédség egyenruhái (Huniform)

„Az ejtőernyős csapatjelvényt 1940-ben rendszeresítették, s a szárnyas halálfejet és ejtőernyő-kupolát ábrázoló jelvény a kor egyik legszebben kivitelezett jelvénye.”

5. Ormos Mária: Politikai eszmék, politikai gyakorlatok a 20–21.

Művét már emigrációban írta meg, amelyben Konfucius szellemében fejtette ki a boldog, kiegyensúlyozott és egyenlőségen alapuló társadalom kialakításával foglalkozó filozófiáját.”

Balról a második Howard, aki „nincs”
Balról a második Howard, aki „nincs”
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.