- Mindig is tudtam, hogy mi akarok lenni, így az iskolában gyorsan letudtam a kötelező tárgyakat - mondja lényegre törően. Ám a korai karrierválasztásnak sajnálatos módon áldozatul esett a zongorista múlt: hét- és tizennégy éves kora között ugyanis koncertzongorista csodagyerekként turnézott Európa országaiban.

A 45 éves férfi ma Spanyolország legismertebb hátspecialistája, aki a gyógyítás mellett alapítványt működtet a megelőzés és a betegek érdekei védelmében (és a gyógyszerlobbi ellenében). Havonta egyszer magas rangú kormánytisztviselőkkel és vállalkozókkal vitatja meg a világ dolgait. Mellesleg évek óta ő látja el a magyar tiszteletbeli konzuli feladatokat lakhelyén, Mallorca szigetén. És egy városi legenda szerint azon tizenkét ember egyike, aki bármikor felhívhatja telefonon I. János Károly királyt. A pletykát hallva diplomatikusan mosolyog: "- Ha így lenne, akkor természetesen nem mondhatnám meg. Ha nem lenne igaz, akkor meg a hiúságom miatt nem cáfolnám." Annyit azért elismer, hogy a spanyol király segítette a Francisco Kovács-alapítvány létrehozását, ma is annak tiszteletbeli elnöke, de az már csak e sorok írójának spekulációja, hogy amikor a király Mallorcán nyaral, akkor időnként bizonyára összefutnak...

Francisco Kovács harmadik generációs magyar: nagyszülei Erdélyből vándoroltak ki, még az Ibériai-félszigeten is túlra, egyenesen Algériába. Édesapja már Afrikában született és vált a francia kolónia egyik oszlopos tagjává. Olyannyira, hogy a végletekig bízott benne: De Gaulle tábornok a második világháború után betartja ígéretét, és nem ad függetlenséget Algériának. Az itt élő franciák végső kétségbeesésükben ellenállási mozgalmat szerveztek, amiben az idősebb Kovács is aktívan részt vett. Ezért Franciaországba deportálták, halálra ítélték, de sikerült megszöknie a börtönből. Menekültként érkezett Franco tábornok Spanyolországába, de annyira francia maradt, hogy spanyol útlevelébe azt íratta: állampolgárság nélküli.

Francisco Kovács már Mallorcán született, és bár magyarul nem tanult meg, úgy véli, hogy "nagyon magyar" nevelést kapott: legalábbis ide sorolja a zongorát és a klasszikus műveltséget. Az orvosi diplomát tizennyolc évesen kapta kézhez, huszonkét évesen pedig már a barcelonai egyetemen tartott vendégtanárként előadásokat. Elveszett gyerekkor? Inkább élvezte a különcséget. A barátait soha nem kor szerint választotta, ma is van köztük 12 éves és 91 éves. Stimulálja és szórakoztatja ez a sokszínűség. - Amikor aktívan dzsúdóztam, egész más emberek vettek körül, mint az egyetemen, vagy mondjuk az ejtőernyőzésben - érzékelteti példákkal.

Hátspecialistaként valódi népbetegséget vizsgál. - Tudta, hogy a hátproblémákból eredő költségek elérik a fejlett országok bruttó nemzeti termékének 1,7-2,1 százalékát? - szegezi nekem a kérdést. A spanyol nyelvű világban ma már ő készíti a hátfájdalom kialakulásával kapcsolatos kutatások 90 százalékát. Következtetései azonban meglepően konzervatívak, és így gyakran akasztja össze a bajszát orvoskollégáival. Azt állítja ugyanis, hogy a hátfájdalmak 80 százaléka magától elmúlik. Ha két hétnél tovább tartanak, akkor érdemes gyulladáscsökkentőt vagy izomlazítót használni. Ám az újabban divatba jött műtétekre mindössze az esetek négy százalékában van szükség. A recept egyébként közhelyes: semmi fekvés, helyette mozgás és mozgás. - A romantikus magyar lélek és a spanyol Don Quijote-i szellem olykor találkozik bennem, és akkor elképesztő harcokat vívok a külvilággal. Én ugyanis a régi és olcsó gyógyszereket szeretem, mert azoknak már ismerjük a mellékhatásait. Újításra persze szükség van, de csak akkor, ha az bizonyíthatóan jobb. De manapság a tesztelésre jóval kevesebb időt szánnak, mert a cél a minél gyorsabb profitszerzés - mondja.

Ettől függetlenül az orvosi szakmát a világ legszebb hivatásának tartja Francisco Kovács. Elvégre a betegek egészsége a legfontosabb cél, csak az ehhez vezető út néha göröngyös. Van egy spanyol orvosi axióma, amely szerint minden látszólag egészséges ember egy nem megfelelően kivizsgált beteg: szóval, ha elég kitartóan jár valaki orvoshoz, előbb-utóbb találnak nála valamit. Mintha ez a furcsa betegségtudat különösen a fejlett társadalmakra lenne érvényes. Elmeséli: nemrég készült egy kutatás arról, hogy vajon a fekete-afrikai vagy a nyugat-európai nők érzik magukat jobban? Nem fogják elhinni, de az előbbiek. A nyugati nő ugyanis retteg, folyamatosan talál valami rendellenességet, mert ezt sulykolja a média, a gyógyszerlobbi: még a menopauzát is betegségként fogja fel, és rohan gyógyszert felíratni.

Így aztán nem túl meglepő, hogy nevetségesnek tartja a sertésinfluenza körüli felhajtást is. - Egy olyan problémára keresünk megoldást, ami valójában nem létezik. Viszont jó sokat lehet majd rá költeni. Emlékszik még a kergemarhakórra? És tudja, hogy Nagy-Britanniában annak idején több kétségbeesett marhapásztor lett öngyilkos, mint ahányan valójában a betegségben meghaltak? - hadarja.

Mit lehet erre mondani? Evezzünk inkább békésebb vizekre, ha már a mallorcai tiszteletbeli konzulról van szó. Kovács a kilencvenes évek elején egy spanyol királyi fogadáson találkozott Gecse Attila akkori madridi magyar nagykövettel, aki javasolta a tiszteletbeli konzuli posztra. Egyrészt Mallorcán pórul járt magyarokat segít (ebből szerencsére nincs túl sok), másrészt a gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzésén dolgozik. Főként a szállodai együttműködésben lát fantáziát, elvégre a világ tíz legnagyobb szállodalánca közül három mallorcai. Sok mindent lehetne tőlük tanulni - veti fel.

Ami a sportot és a mozgást illeti, Francisco Kovács nem csak prédikálja ezek fontosságát: bár rengeteget utazik, időközben szerzett egy dzsúdóbajnoki címet, és ha ideje engedi, bokszkesztyűt húz. Nem bánja az ütközéseket: a mai világban szerinte amúgy is túl sok problémát söprünk a szőnyeg alá, így aztán a társadalom folyamatos feszültségben él.

Mint afféle magyar Don Quijote, ő inkább a harcot szereti.