"A közgyűlés leszavazott minket, de mi mégis itt vagyunk" - ezzel a mondattal nyitotta meg '80 őszén a Bizottság koncertjét feLugossy Laca, az együttes frontembere Miskolcon, az Építészek Kollektív Házában. A tucatnyi frissen végzett építész TEAMPANNON Lakóegyesületként bérelte a házat a városi tanácstól, és az alapszabályuk többek között kimondta, hogy a közösség életét érintő minden kérdésben a közgyűlésük dönt - vagyis nem a pártalapszervezet, a szakszervezet vagy a KISZ.

Miskolc belvárosából a Vasgyár felé félúton épült fel 1979-ben a Kollektív Ház. A kollektivitást a '89-es gazdasági és társadalmi változások elsodorták. Az alapító családok közül már csak három él ott, az újak a használaton kívüli nagy közösségi terek miatti magas közös költségre panaszkodnak.

- Egyetemistaként úgy gondoltuk, hogy "megszállunk" egy várost, és beépülünk a tervezésbe, a kivitelezésbe, sőt a tanácsi apparátusba is, hogy érvényre juttassuk szándékainkat - eleveníti fel az 1970-es évekbeli "városmegváltó" lelkesedést Golda János építész, a lakóegyesület egykori titkára. Miskolc hajlandó volt befogadni a frissen végzett építészek csoportját. Az ok nem holmi nyitottság volt, hanem a káderhiány. Az ország 4500 építésze közül 2500 a fővárosban dolgozott, míg Bor-sod Abaúj-Zemplén megyében mindössze 80, pedig az országos beruházások 20-22 százaléka itt valósult meg. Épült például egy városrésznyi lakótelep, a híres-hírhedt miskolci Avas.

A városi tanács által a fiataloknak ígért lakásokból lett a Kollektív Ház, ahová 1979-ben az eredeti társaságból mindöszsze heten költöztek be. A panelépületet az a Bodonyi Csaba tervezte, aki Ferencz Istvánnal akkor már az ÉSZAKTERV-nél dolgozott, és lehetőséget kapott arra, hogy valami "mást" csináljon a tervezővállalaton belül.

A Kollektív Ház építészeti megvalósítása egybecsengett azzal az ideával, amit Szőke László építész, aki ma is a ház lakója, a panel humanizálásának nevez. Az előírás szerint egy "panelcsaládnak" 53 négyzetméter járt, és Bodonyi a nagyszobák "rovására" alakította ki a közösségi tereket, bizonyítva ezzel, hogy a panelházi típustervek sablonját is lehet kreatívan variálni. A nagy térben volt a közös konyha, itt álltak a tervezőasztalok, itt játszott az egyre több gyerek, itt tartották az ünnepeket, és itt koncertezett többek között a Bizottság és a Muzsikás, de "leugrott" Pestről hozzájuk Demszky Gábortól Bereményi Gézáig, Forgách Andrástól Müller Péter Sziámiig "mindenki".

- Az elveszett normalitás visszaszerzése volt a tét - magyarázza Golda, aki szerint a Kollektív Ház első tíz éve kegyelmi állapot volt. Kiderült, hogy a "szép új világ" felépítésének a nyugati és a keleti változata is kudarcba fulladt. A modernitás vége és a digitális forradalom között létrejött vákuumban, a 80-as években az útkeresés rendkívül kreatív energiákat szabadított fel bennük is.

A szocialista gazdaság válsága miatt ráadásul fogyóban volt a pénz. Így a lakótelepi építkezések mellett a költségtakarékosabb tervekre is fogadókészség mutatkozott: például olyanokra, amelyek megőrizték a hagyományos településszerkezetet. A Kollektív Házasok ezeken a terveken azonban már az ÉSZAKTERV-ben dolgoztak, így a közös "otthoni" tervezés háttérbe szorult. Cserébe viszont az ottani közösségből alakult ki a Miskolci Építész Műhely, amelynek néhány meghatározó tagja ma is Miskolcon él és dolgozik, mint Rudolf Mihály vagy Viszlay József, aki a város főépítésze.

- Az első öt évben minden spontánul alakult, de utána intézményesülnünk kellett volna, hogy a magunk terveit közösen valósítsuk meg - véli Golda, ám mivel ez nem történt meg, közösségként nem tudtak maradandót alkotni. A kollektivitás tapasztalatát azonban a maga módján mindegyikőjük beépítette munkásságába.