Húsz évet dolgozott a pékségben, majd Németországban, egy szállodában vállalt munkát. Jól beszélte német ősei nyelvét, ismerte a kultúrát, így megértési problémája nem volt. Valahogy mégsem érezte magát a helyén. Három és fél évet húzott le külföldön. A rendszerváltáskor aztán elhatározta, hogy ő is vált, s valami egészen újba kezd. "Amit képes vagy megálmodni, azt képes is vagy megvalósítani" - így bátorította magát, s jelentkezett egy grazi könyvkiadó hirdetésére, amelyik magyarországi vállalkozásához keresett utazó üzletkötőket, munkatársat. Fölvették. Így lett hivatásos országjáró.

Nem gyalog indult, mint Rockenbauer, mert akkor még mindig nem ért volna végére az első útjának. Hanem tengelyen. Előbb saját autóval, aztán cégessel. Néha három, néha hat hét alatt járt be egy megyét, településszámtól függően. Talán szebb lett volna úgy menni, mint a vándor könyvárus a Kner Izidor emblémáján, háton cipelve a nyomtatott tudományt. De ez a tempó valószínűleg nem felelt volna meg a grazi kiadónak, másrészt a termék, amit eladásra kínált, egy közel tízkilós, bibliányi nagyságú, bőrkötéses kódex volt. Egy üres, de vezérfonalakkal ellátott könyv, amelybe a települések bejegyezhették a saját krónikájukat a 25 évre előre bevonalkázott lapokra. A kiadó ugyanis ráérzett: új világ kezdődött a falvak, városok életében is, miért ne dokumentálnák ezt egy szép kötetben. Az ország közel 3200 településéből 2500 rendelt a krónikából, s 1500 helyen még ma is vezetik a nagykönyvet.

Handler Ármin megismerkedett az ország valamennyi polgármesterével. A legtöbb szívesen fogadta, elbeszélgetett vele. Ő pedig próbált rájönni, mivel kopogtathatna legközelebb. Kiderült, hogy a második világháborús hősi halottak emlékét szinte mindenütt szeretnék méltóképp megőrizni, nemcsak úgy, hogy állítanak egy nevekkel teleírt oszlopot a főtéren. Ez akkor még kibeszéletlen ügy volt. Így született meg a Hősök könyve című formakötet, amelyben minden helységben arcképpel és rövid életúttal jegyezhették fel a saját elesettjeiket. Handler úr ezzel járta körbe az országot másodszor.

Harmadik országjárásán nem könyvvel, hanem egy bőr mappával, amolyan önkormányzati képviselői egységcsomaggal kopogtatott, mert megkérték, hogy ne hozzon többé olyat, amit írni, olvasni kell. Akkor már elég pontosan tudta, melyik megyében és melyik településen milyen fogadtatásra számíthat, s hol milyen a polgármesterek hozzáállása. Ismerte az utak állapotát, a megbízható panziókat, s hogy hol nem szabad megállni akkor sem, ha meztelen nők csábítják erre az út közepén. Minden tájat látott minden évszakban. Azzal is tisztában volt már, hogy télen nem érdemes hegyvidékre mennie, mert könynyen úgy járhat, mint Lókúton, e bakonyi faluban, ahonnan egyszer ónos eső miatt két napig nem tudott továbbindulni.

Lehet, hogy kocsival sok minden mellett elment, de úgy érzi, minden útján egyre szegényebb és szegényebb országot látott. Az más kérdés, hogy akadtak alföldi falvak, ahol a poros utakon Ferrarival találkozott. Ma ott tartunk, mondja, hogy a falvakban sok helyen már a falunapot se tudják évente megtartani, leépítik a testvérvárosi kapcsolatokat, mert nem képesek a testvértelepüléseket tisztességgel megvendégelni. Sok panzióban, ahol a kilencvenes évek elején még nagy forgalom volt, ma gyakran csak ő az egyedüli szállóvendég. Sőt, jó pár hely be is zárt: Hajóson vagy Veszprémvarsányban például. Vannak kis faluk, melyekből első útja óta eltűnt a lakosság: ilyen Gyűrűfű (bár jelenleg ismét lakja egy család) vagy Derenk. A szlogenjében szereplő, Borsod megyei Szanticskán is mindössze nyolcan laknak. Sok helyen találkozik viszont betelepülő külföldiekkel, hollandokkal, németekkel, osztrákokkal. Jósvafőn finnekbe botlott. Furcsa kép lenne, ha meg tudná örökíteni az országot egy nagy festményen.

Valami hasonlót meg is próbált. Elkészítette például 2000-ben a "Magyarország polgármesterei a barátságosság és szívélyesség jegyében" szempontú felmérését. Értékeléséből kiderült, hogy a legbarátságosabb településvezetők akkor Komárom-Esztergom megyében voltak: 92 százalékuk bizonyult annak, míg az országos átlag 68 százalék volt. A 700 legszívélyesebbet kiemelte egy táblázatban is. Emellett készített egy másik kimutatást, a lakosság barátságosságáról, amiben Nógrád megye végzett az élen, szubjektív felmérése alapján.

Van aztán egy térképe is, amely azt mutatja, milyen az ország településeinek arculata. Egyszerűen leosztályozta őket 1-től 5-ig, majd a számokat öt színhez párosította kéktől a pirosig (1-eshez a kéket, 2-eshez a zöldet, 3-ashoz a sárgát, 4-eshez a narancsot, 5-öshöz a pirost), s értékelése alapján kiszínezte a térképet. Az eredmény egy sárgás tónusú ország lett, kékeszöld foltokkal és piros pöttyökkel. Észak-Borsod és Dél-Baranya két nagy kék folt, narancsba hajlik a Balaton és az ország nyugati fele, s olykor a zöldessárga tájakon is feltűnik egy-egy piros pont. Ilyen például Baranyában Boda, Babarc, Bezedek, Borsodban Sárospatak, Szabolcs-Szatmárban Tiszaszentmárton, Tákos, Csaroda, Milota - utóbbiakat ugyanis újjáépítették a 2000-es árvíz után. Kipiroslik a környezetéből Nyírlugos is. Miért? - kérdezem. "Ja kérem, hát ott Hovánszki György a polgármester" - hangzik az egyszerű válasz.

Rengeteg ilyen "Hovánszki"-t, a maga környezetében rendet és jólétet teremtő embert ismer. Olyanokat is, akiknek van miből jólétet csinálni, mert van elég iparűző, "iparkodó", adót fizető ember a településükön, s olyanokat is, akik a semmiből próbálnak működésben tartani egy-egy falut. Más érzés Hévízen vagy épp náluk, Bólyban polgármesternek lenni, és más olyan helyen, ahol már reggel tizenöten várják az ajtóban a "polgit" segélyért. Ismeri a hunyadfalvi polgármester asszonyt, aki a boltjából tartja fenn a faluját, vagy a Alsószentmártoni plébánost, aki szinte mindenkinek apja helyett apja. Tudna jó néhány nevet említeni, ha megkérdeznék egy-egy állami kitüntetésosztás előtt.

Egyszer be is hívták a parlamentbe Medgyessy Péter miniszterelnöksége idején. Kicsit előszobáztatták, megkávéztatták, elcsodálkoztak érdekes összesítésein, de az elnökhöz nem jutott be, mert beesett egy afrikai küldöttség. Így aztán hazament a tapasztalataival. Az írói vénával megáldott országjáró néha elküldi élményeit egy-egy lapnak, s olykor közlik is. Üzletemberek, polgármesterek kérik a véleményét, ha az országnak olyan vidékén van dolguk, ahol nem ismerősek. Vagy ha szembe találják magukat egy problémával, fölhívják: hátha Handler úr tud rá megoldást valahol. És általában tud is.

Világlátott embernek mondják, pedig csak az országot látta. Most járja be hetedszer. Lassan megteszi a másfél millió kilométert Magyarországon.