Illetve azért volt egy illat, amelyet nagyon is kedvelt: a kávéé, amelyet édesanyja főzött gondosan. És szerette persze a jó kávéhoz gyűlő társaságot is. Most úgy summázza, hogy tehenektől való menekülés, s a kávé, a kávéházban megtestesült közeg vonzása, együttesen alakította ki további életét. Egyébként is - mondja - másodszülött volt, a birtokot nem örökölhette, s így mi lehetett volna belőle? Pap vagy szolga.

Végül is beteljesült a paraszti hagyomány. A majd kétméteres, testes férfi pap is, és szolga is. Őrzi a kávéházi kultúra szent tüzét, szolgálja a magyar irodalmat. Miért a magyart? Legalább annyira a németet is, amikor eltökélten küzd, hogy német nyelvterületen is felismerjék Ady, Krúdy, Kosztolányi zsenialitását, vagy, hogy beemeljen friss, mai tehetségeket, mint Térey, Kemény. Fordítja is kedvenceit. És nagy öröm neki, hogy felhívják barátai, hogy gratuláljanak egy-egy nagy német nyelvű lapban megjelent műfordításához, cikkéhez, tanulmányához. És nem akármilyen bravúr áttenni idegen nyelvre József Attilának, vagy Adynak egy-egy sorát.

Kérdezem, ír-e saját maga is verseket, hiszen olyan költőiek a fordításai. Nem, ő csak fordít, s árad belőle a szó, mikor magyarázza, mennyivel nehezebb Adyt áttenni németre, mint például József Attilát. Ady vagy akár Krúdy is furcsán csengene a mai német olvasónak. Nehéz a száz évnél régebbi nyelvet, a nemzeti és egyéni pátoszt ma fogyaszthatóvá tenni a mai német nyelven olvasónak.

De tanúsítom, sikerült megtalálnia a Héja-nász az avaron német hangzását, fájdalmas, erotikus lendületét is, ahogy szépen szól József Attilának az a szerelmes sora nála, hogy Mikor az utcán átment a kedves / galambok ültek a verebekhez. Muszáj ezekről a dolgokról beszélni, pedig egy füstös (!), igen füstös, Ráday utcai kávéházban ülünk. Körülöttünk sok húszas, harmincas vendég, de vannak idősebbek is. A dekoráció mind irodalomról szól, a hangulat, az újságok, meg valami régi világról, a kávéházak birodalmáról. Droste ugyanis legalább annyira kávés (a szó a régi kávézót üzemeltető vállalkozó értelemben), mint irodalmár, tanár és folyóirat-szerkesztő. Nehéz felfogni is, miként képes erre ez az ötven körüli férfi, aki életének nagy részét már Magyarországon töltötte.

De miért a magyar nyelv? Miért Magyarországra vetődött tanárnak, fordítónak, kávésnak? Azt mondja, a magyar nyelv egzotikája még bélyeggyűjtő gyerekként ragadta meg. Aztán utazgatni kezdett az országba, s a hetvenes-nyolcvanas évek magyar szellemi légköre tűnt számára izgalmasnak. Aztán együtt kesergünk azon, hogy a falbontás évei után Magyarországon új falak épültek emberek, korábbi barátok között is. Droste éppoly kiábrándult, keserű, mint bármely magyar értelmiségi. Hiába, a hosszú viszony az országgal, a szellemmel elkerülhetetlen hatással van. Több mint házasság, több mint szerelem - állítja. (Magyar felesége, magyar gyerekei vannak.)

Az elbeszélés itt visszatér Hamburgba, ahol barátaival a hetvenes években igazi diákkávéházat alapítottak. Azt mondja, ez is része volt a '68-as nagy kulturális forradalomnak. Az igazi kávéház nem volt része az akkori társadalmi, vendéglátó-ipari kultúrának. Hangsúlyozza, ez akkor és ott nem diákkocsma, söröző volt. Megrögzött kávéivóként a sört az emberi elmagányosodás italának látja, míg a kávét, a kávézást, a társaságban élés nektárának. Amíg ülünk vele a Ráday utcai intézményben, megiszik két kapucsínót. Akár tízet is elfogyaszt naponta - mondja sóhajtva. Kávéházat alapított tehát ott Hamburgban és ez a szenvedélye, mármint a kávéház-alapításé, a mai napig megmaradt.

A kávéházban született irodalomról kezdte írni a doktori értekezését is. Ady, Rilke, Krúdy és Joseph Roth lennének ennek a főszereplői, hősei. Droste rajongója a Monarchia kávéházi életének. Trieszttől a bukovinai Czernowitzig ért a K. und K. nagykávéház. Az egyik helyről a másikba helyezett katonatiszt, vasutas avagy tanár mindenütt megtalálta a maga törzshelyét, újságjait, belga tükreit és a megbízható minőségű kávét, kapucínert a kötelező kis tálcán kísérő vizespohárral felszolgálva. Minőség, megbízhatóság, civilizáció.

A kávéházi kultúra az ő fogalma, tanulmányai szerint egyszerre bohém és művészi világ, miközben a Monarchia polgárságának autentikus létezési formája. Droste azt mondja, hogy ő ugyan nem dohányos, de ő szereti a füstöt a kávéházban. A szürkés gomolygás - állítja - épp annyira része a kávéháznak, mint a fakeretre feszített újságlap. Az Eckermannban van mind a kettőből, s van benne közönség is. Sokan persze - elmagányosodó a kor! nem olvasnak, nem is társalognak, hanem laptopjukba mélyednek. Órákig elüldögélnek így. De végül is a laptop a mai kor újságja, postája és íróeszköze. Ezzel is kibékült ezért. Csak sajnos sokszor jó a forgalom, mégis kicsi a bevétel! - sóhajt a kávés, s a válságot is okolja amiatt, hogy nem akarnak a vendégek többet enni nála.

Ez az Eckermann a harmadik budapesti kávéháza, második ezen a néven. Az első a Dürer volt. Az Ajtósi Dürer soron állomásozott pár évig a pesti bölcsészkar több tanszéke, így a német szak is. Droste tanár úr diákjaival megszállt egy átjáróként használt üres aulát és némi saját pénzt áldozva rá, megteremtett a helyén egy kávéházat. Ez volt a Dürer kávéház. Folyamatosan segítette, s nemcsak némi zsebpénzhez juttatta az ott dolgozó egyetmistákat, de rengegeteg közösségi tapasztalatot is szerezhettek ott. Itt egyébként korábban az MSZMP Politikai Főiskolája volt, még korábban zárda.

Találtam egy egykori diákpincérnőt a csapatából. Ilona német irodalmat tanult, ma üzletasszony. Azt mondja, nem a pénzért dolgozott nála, mert az elég kevés volt, tolmácsolásból többet keresett volna. Viszont, miután hallgatta Droste szemináriumát, amelyet a prágai német és a budapesti kávéházi kultúráról tartott, nagy kedve támadt valami hasonlóban részt venni. Nosztalgiával emlékezik rá, hogy szinte dicsőség volt kifesteni a leharcolt helyiséget és dolgozni a kávézóban, amely eleinte megtűrt volt csak, de később népszerű hely lett. A tanárok is ott tartották a fogadóóráikat - emlékezik. A pincérszakmát nem szerette meg, de az ottani légkörre, a Droste által rendezett vetítésekre tizenöt év múltán is szívesen emlékszik.

Korábbi tanárkollégája, Zalán Péter azt mondja Drostéról, hogy személyiségével, toleráns szellemével tűnt ki az akadémikus közegből. Nagyon fontos - állítja -, hogy a hallgatókat hagyja a maguk útján fejlődni. A műfordítói kört is fontosnak tartja. Ő lehet, hogy másokat fordítana németre, de a lényeg az, hogy minél többet ismerjenek meg a világban a magyar irodalomból. Nagyon fontos egy ilyen invenciózus ember az egyetemi közegben - állítja Zalán.

Az Eckermann kávéház, a Goethe Intézet részeként az Andrássy úton működött először. Azon a sarkon, ahol a valahai Három hollónak Ady úr volt a törzsvendége. Aztán nem bírták fizetni a lakbért, és elköltöztek. Az utcát pedig átvették a trendi luxusboltok. A Három hollóra egy régi kőtábla emlékeztet.

Meg Droste folyóirata. Ez is unikum, hiszen a magyar kultúráról szól - németül. Drei Raben a címe, s az a szellemi kör gyűlik benne össze, akiket lehetne egyszerűen Droste virtuális kávéházi törzsvendégeinek is nevezni. Eléggé köztudott, hogy a világirodalmi ismertségbe többnyire a német fordításokon át vezet a magyar írók útja. A német kiadók - Droste szerint ott gondos és hozzáértő szerkesztői hagyomány él még - vezetik be a magyar (és más kelet-közép-európai) értékeket a német szellemi piacra. Nagy ritkaság ez manapság. Ritka, mint a fehér holló. Sőt mint három fehér holló!