Magyarországon nincsenek sztárok, nincsenek elérhetetlen csillagok, ellenben nagy népszerűségnek örvendő és közismert arcokkal bőven büszkélkedhetünk. Csak jobb híján nevezzük őket sztároknak. S hogy mitől lesz valaki sztár? "A siker titka a hitelesség" - véli Joós István, a Magneoton kiadó ügyvezető igazgatója. Csont István producer szerint egyáltalán nem mindegy, milyen sikerről beszélünk, ugyanis véleménye szerint legalább háromfélét különböztethetünk meg. Sikernek könyvelhetjük el, ha valaki sokat szerepel a médiában, tehát kellőképpen közismert. Ők az úgynevezett felülről építkező sztárok, akiket egy producer által megálmodott produkcióhoz keresnek. Létezésüket pillanatok alatt a nagyközönség tudomására hozzák, mivel általában olyan trendet képviselnek, mely az aktuális zenei életben érdekes lehet, ugyanakkor pár év múlva valószínűleg nem lesz az. Ez költséges, pillanatnyi siker csupán.

A siker másik formája, amikor egy tehetséges zenész vagy zenekar, akiket nem menedzsment "dolgozott ki", indul el a karrierépítés útján. Egyesével, szépen lassan csipegetik össze a közönségüket, klubokban játszanak, koncerteznek, így lesznek egyre ismertebbek, s hoszszú, kemény munka után adnak ki csak saját lemezt. Így került húsz év alatt a magyarrock-szcéna csúcsára a debreceni Tankcsapda zenekar.

Csont István szerint azonban manapság azoké a jövő, akik valamilyen internetes közösségben elért siker után indulnak el a mainstream karrier felé, mivel az ilyen zenekaroknak eleve van egy közönségük, mely nem a mesterséges médiavisszhangnak köszönhetően ismerte meg zenéjüket, hanem önmagukért szereti őket. Ilyen például az Esclin Syndo nevű underground együttes, amelyet az idén már jelöltek az MTV European Music Awards legjobb magyar előadó kategóriában.

Egyvalami azonban ma már minden esetben elengedhetetlen: a szakmai felkészültség. Nem volt ez mindig így, a 90-es években gyakran előfordult, hogy jó színpadi megjelenésű, de énekelni nem tudó előadók helyett ismert énekesek hangjait vették igénybe. Keresztes Ildikó például az UFO és az Irigy Hónaljmirigy együttesek lemezein is énekelt. "Kényelmesebb volt így, meg lehetett oldani, hogy a műfaji követelményeknek leginkább megfelelő előadóhoz a legkiválóbb hangot válasszuk ki. Én nagyon szerettem Ildikóval dolgozni, nyilvánvaló, hogy ő ezeket a produkciókat szakmailag sosem érezte magáénak, s nem is vállalta, de mint énekes, zseniálisan megoldotta a feladatot - mondja Csont István.

Joós István szerint ilyesmit ma senki sem merne vállalni, hiszen óriási kockázattal járna. Számolni kellene azzal, hogy aki felénekli a hanganyagot, esetleg megszellőzteti a dolgot a médiának, pénzt követelne hallgatásáért, vagy akár perrel fenyegetőzne. No és az sem elhanyagolható, hogy a mai zeneipar nem arról szól, hogy valaki tehetséges-e vagy sem. "Az, hogy mennyire énekel jól valaki, egy lemez sikerének szempontjából 20 százaléknál nem több. De lehet, hogy sokat mondtam a 20 százalékkal."

A sikeresség egyik trükkje, hogy a lehető legegyszerűbb módon a legmélyebb érzelmeket váltsák ki az emberekből. "Nem hanghordozókat, hanem hangulathordozókat árulunk" - vallja a Magneoton vezetője. Könnyen megjegyezhető dallam, nem túlságosan mély, egyszerűen megfogalmazott gondolatok, és az ember már dúdolja is a nemrég hallott dalt. "Zámbó Jimmyre például nagyon sokan sírtak. Az üzenetével tömegek tudtak azonosulni, s ez volt sikerének titka" - mondja Joós István.

"Én azt látom, hogy a mai médiakörnyezet szinte alkalmatlan arra, hogy valaki pusztán a tehetsége alapján igazi sztárrá váljon. Az a 70-es években véget ért, hogyha valaki kimagaslóan tehetséges, akkor előbb-utóbb ismert, és talán sztár is lesz. Ma már komplexebb dolog ez. Sőt sokan előbb akarnak sztárrá válni, minthogy végiggondolnák, mi a produktum valójában" - mondja Csont István. Mostanság az előadó és médiareprezentálása számít leginkább, a zene csak utána jön. Nagyon kevés valódi új sztár létezik. Megemlíthetjük Lady Gagát, de mindazok, akiket sztárként emlegetünk, már a 90-es években is ismertek voltak. Ilyen Madonna, Sting, vagy a fiúegyüttesekből ismert Justin Timberlake és Robbie Williams. Úgy tűnik, hogy az emberek nehezen fogadják el az új arcokat, könnyebben azonosulnak a már ismert előadókkal.

Nem elég tehát kiemelkedő talentumnak lenni ahhoz, hogy valaki profitorientált produkcióval lépjen a zenei élet színpadára, nélkülözhetetlen egy menedzser és egy kiadó, akik egyengetik az utat és segítenek az érvényesülésben. A Magneotonhoz évente 1000-1500 felvételt juttatnak el az önjelölt tehetségek, azaz hetente több száz anyagon kell átrágniuk magukat. "Ez olyan, mint az aranymosás" - mondja Joós István. "Keressük a kincset a sok kavics közt. Ha valami felkelti az érdeklődésünket, felkeressük az előadót vagy a menedzsert, és ha azonosak az elképzeléseink, akkor a közreműködés általában egy lemezben ér véget." Megéri tehát saját felvételekkel ostromolni a kiadót, és az sem árt, ha a saját szerzeményeket közzétesszük a különböző online közösségi portálokon. "Nem szabad lebecsülni az internet adta lehetőségeket: a YouTube-ot és a myspace-t például. Jómagam is órákat töltök ezek böngészésével, mert olykor sokkal értékesebb dolgokba lehet így belebotlani, mintha egy általam kitalált produkcióhoz keres-nék előadót" - mondja Csont István.