Nem tudom pontosan, de egész más utána. Előtte is hallottam százszor Az éjszaka zenéjét, remélhetőleg ezután is fogom ezerszer, de most más. Pedig nem elégít ki egészen Kovács Sándor értelmezése. Vagy talán mégis. Amit mond, az nyilván helytálló a pár perces zongoramű rétegeiről, a csönd, a természet hangja és a természetben élő ember zenéje, csak az egésznek az izgalma hiányzik belőle. Meg az egyidejűsége, mintha Bartók nem rétegeket mutatna, hanem egészet, nincs története a darabnak, hanem van, olyan erősen, mint a kő, a föld. Az éjszaka zenéje. Minden zene, amit hallunk, nem tesz különbséget Bartók a természetes és az emberi zajok között. Aztán Jandó Jenő eljátssza a művet, és ekkor érzem, hogy hiába: más a darab, mint előtte volt, közelebb van, mint valaha.

Volt előzmény is. Rádiós program, nagyon hirdetetlen, az az érzésem, hogy csupa nyereményjegyessel vagyok a stúdióban, de nem rossz közönség. Inkább hallgatóság, diákok vagyunk a felnőttoktatásban. Viszont jók a tanáraink. Kovács Sándor eleinte ijesztő, belebonyolódik a Szvit tételeinek metronómszámába, és pontosan nem is derül ki számomra, hogy mit is akar vele mondani, de az élmény nem is ő, hanem Jandó Jenő, aki mutatja a különbséget a tételek eredeti és revideált tempója között, és el is mondja, amit érezni is lehet. Nemcsak az a furcsa az eredeti tempókkal, hogy szinte játszhatatlanok, hanem, hogy annyira zaklatottá és idegessé teszik a zenét, hogy az értelme kicsúszik a hallgató kezéből. Csak a töltése marad meg, a nyugtalanság, szorongás.

Rengeteg dologról esik szó, hangnemekről és hangközökről, ijesztő lenne az egész, ha nem válna minden pillanatban zenévé. Nem baj, ha elveszünk az elméletben, mert Kovács Sándor vagy Jandó Jenő zongorázik, eljátsszák, amire gondolnak, és mutatnak rokonszellemű darabokat. Itt érzem először, amit a műsor végén is: más lesz a darab. Annyira más, hogy mintha Jandó Jenő is jobban zongorázná másodszorra, bár neki nyilvánvalóan nem mondtak sok újdonságot. Hiába minden szkepszis, hogy nem beszélni kell a zenéről, hanem hallgatni: nem lehet eleget beszélni róla.