Róla, aki nem hivatásos blogoló, hanem éppen csokibolt-tulajdonos és cukrásztanuló. Amúgy pályaelhagyó tévés újságíró, aki évekig kávéháznyitáson álmodozott, majd hirtelen felindulásból teaboltot indított. De a gőzölgő teát idővel keserédes csokoládéval, kézzel mártott pralinéval és a minőségi táblás desszerttel váltotta fel.

Mindez azért vicces, mert Wagner Bea gyerekkorában nem volt az a kimondott Gombóc Artúr. Na jó, a Sportszeletből azért egy-kettő lecsúszott a torkán. (Ma is.) De maradjunk annyiban: egyszer orvosi utasításra megtiltották neki a csokoládéevést, és ez nem okozott életre szóló traumát.

Azt szokták írni: gyerekkorától tudatosan készült... ő speciel újságírónak. Gyulán nőtt fel, (tudják, ott is híres bonbonmanufaktúra működik), Békéscsabán gyakornokoskodott a városi tévé híradójában. 1998-ban, az egy évvel korábban indult TV3-hoz csatlakozott, ahonnan 2001-ben az egész csapatnak távoznia kellett. Ekkor fél év következett a királyi tévében, majd Kotroczó Róbert invitálására belépett az RTL Klubba.

- A XXI. század című műsor minden történetét ajándékként éltem meg, imádtam a riporteri munkát. Egy ideig, aztán úgy éreztem, nem elég jól csinálom. Valahogy így jártam a Két Macska Teabolt megnyitásával is a Parlament közelében. Hamar kiderült, ez egy drága hobbi, nem tartja el magát a zsebkendőnyi üzlet, mert a tea még mindig inkább szezonális termék.

Nem esett nehezére átnyergelni a csokibizniszbe férjével, a szintén újságíró Kövesdi Péterrel. Már célirányosan mentek külföldre, mindenhol a kuriózumokat keresték. Be kellett azonban látniuk, szinte lehetetlen újat dobni, a franciák már mindent kitaláltak a vaddisznótöpörtyűs csokitól a babérlevelesig. Ezért más stratégiát kerestek: mindenből a lehető legjobb minőséget beszerezni, hiszen a pesti piacon csak 2-3 ilyen típusú üzlet van. Ekkor még szó sem volt saját kollekcióról, csak arról: Beának már tényleg nincs maradása a tévében.

Tizenkét év a médiában, gombócból is sok. De ez a szakma is az a típus, amelynek nehéz hátat fordítani. Azaz abba lehet hagyni, de hogy mi lesz utána, erős dilemma.

Szabadúszás következett hírügynökségeknél, és néha-néha maszekmunka az Éva magazinnál.

"Szeretem azokat a napokat, amelyeket hírekkel bíbelődve tölthetek. Olyan színes a világ... Ezt a pasit fölterjeszteném Darwin-díjra.

Villanyoszlopra mászott és beleharapott a nagyfeszültségű vezetékbe egy férfi hétfőn, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ramocsaházán. A 37 éves helybeli öngyilkos akart lenni. Amikor a kábelt a szájába vette, megrázta az áram és leesett az oszlopról... Az ügyben a baktalórántházi rendőrök vizsgálódnak, tájékoztatásuk szerint a férfi egy lánynál volt locsolkodni. Minden bizonnyal a lány iránt érzett, ám viszonzatlan szerelme miatt döntött úgy, hogy öngyilkos lesz." (2008. 03. 25, Melange-blog)

De ez a hírügynökségi munka is valahogy kevésnek bizonyult. Azaz soknak, mert a csokibolt ugyanúgy egész embert kívánt. Bármennyire tiltakozunk ellene, a munkahalmozás egy idő után megbosszulja magát. Alig csillapodott Wagner Bea egyik fejfájása, belehasított a másik. A rosszullétek megszámlálhatatlanná váltak, az elviselhetetlenség határát súrolták. 2008. május 8-án jött az "ítélet": agydaganat, amelyet jó ideje "dédelget" a fejében.

- Mindenki azt gondolja: vele aztán nem történhet semmi baj. Tudtam, hogy nem fogok örökké élni, de erre azért nem számítottam - mondja csokoládékavargatás közben.

"Este találkozunk egy agysebész baráttal, aki részletesen elmond mindent. Nem kell műteni, kemo, sugár. Ő is biztat. Még nem hiszem el, hogy kegyelmet kaptam... Nem tudom, mikor fogom tényleg elhinni, hogy ezt meg lehet úszni. Vagy nem megúszni, de legalább haladékot kapni." (2008. 05. 17., Melange-blog)

Persze nem volt mindig ennyire optimista. Melange nevű blogjában rendszeresen beszámolt fájdalmairól, a kezelések elviselhetetlen időszakairól. A reménytelenségről, a depresszióról, az önsanyargatásról.

"Nem akarok teher alatt növő pálma lenni, tudod mit, már semmilyen pálma se. Kis fűcsomó, némi gizgaz az út szélén, csak hagyjanak békén élni, még egy kicsit!" (2008. 07. 18., Melange-blog)

"Mindenesetre júli 17-re már van programom, és még egy gyöngyszem az ambuláns lapból: tudata tiszta, gondolkodása alakilag ép, tartalmilag panaszaira beszűkült. Baszki, mi másért megy orvoshoz az ember, ha nem azért, hogy elpanaszolja a bajait? Beszélgethettünk volna az idei málnatermésről is vagy kedvenc témámról, a tacskófélék szocializációjáról, de félek, akkor meg elmebetegnek nyilvánított volna. És valami mást kapok Velaxin helyett. (2009. 06. 11., Melange-blog)

Hogy az akaraterő, a doktorok elszántsága, a család szeretete vagy a pralinékészítés csábítása segítette-e a lymphoma legyőzésében, azt nem tudjuk.

"Valamit rosszul csináltam, és most kijavíthatom. Ki akarom javítani. Érdemes akarok lenni rá. És emlékezni akarok erre, mindig." (2008. 05. 17., Melange-blog)

Minél jobban lett, annál több időt és energiát fektetett a csokoládéba. Mert egy idő után rájött, és családja meg a törzsvevők is arra biztatták, saját kollekción kezdjen gondolkodni. Hiszen korábban csak az ünnepi dekorációnak készített nyulak, virágok és egyéb ingyom-bingyomok jelezték, hogy itt egy cukrásztehetség dolgozik.

"Honnan tudhatjuk, hogy közeledik a tavasz? Nyílnak a csokivirágok! Az első példányok a Keserédes kirakatban bontottak szirmot, hála a jó klímának." (2009 tavasza, Csokivirágzás, keseredes.hu)

- Ez is csak hobbinak indult, a lukas félórákban elkezdtem otthon kísérletezni. Kiderült, ezt gyakorlatilag nem oktatják intézményben. A cukrászhallgatók kapnak ugyan némi ízelítőt, de nem véletlen, hogy a hazai legjobbak, például Csiszár Kati vagy Bilák Imre külföldön tanulták a szakmát.

"A csokoládé pártsemleges, tegyünk fel mindent egy lapra" - mondta a férje, és műhelyt bérelt, berendezéseket vásárolt. Az alapfogások elsajátítására remek mestert találtak: Talmácsi Károly cukrászt. Az első szabályt gyorsan a fejükbe verte: a legfontosabb a jó alapanyag, ebben nincs kompromisszum. A technikai rutin mellé pedig már csak nagykanálnyi kreativitás és ambíció kell.

Aztán Lusztigh Máriától tanulták a finomságokat, mondjuk a bonbonok talpazását, a fűszerek használatát és azt is, hogy bátran kísérletezzenek. Tőle lesték el: felesleges több ezer dollárt cukrászholmira költeni, pár háztartási eszközt gyönyörűen átformálhatnak saját használatra: mint például egy vakolókanalat a csoki-kenésre. Az egyiknek pénze van, a másiknak ötlete.

"Ja, hogy miért akarok cukrász lenni? Nem, a csokikészítés csak akkora falatkája a képzésnek, mint egy fél sportszelet, szóval nem ezért. (Azt magánúton, már egy ideje...) Viszont, ha minden igaz, hamarosan saját csokit is készítek majd, és azt gondoltam, ahhoz nem ártana némi elmélyülés a tágabb értelemben vett szakmát illetően... Már csak egészség legyen, a térerő nem is fontos annyira." (2009. 06. 09., Nem lett kávézóm-blog)

Kész is az első, huszonnyolc darabos saját kollekció, amelyet ugyanúgy kóstoltatnak a vevőkkel, mint a többi finomságot. Persze az először betérőknek leesik az álluk, hogy itt mindig van valami kis figyelmesség, kényeztetés.

- El akarunk adni valamit, és megkérjük az árát, így nem árulhatunk zsákbamacskát. Nálunk nem látni mogorva embert. Van például egy ügyvéd törzsvevőnk, aki minden nap betér hozzánk két szem bonbonra, ha rossz napja van, háromra.

A hírük száll, nemrég megkereste őket egy manufaktúra, készítsenek pralinét direkt az ő pálinkájukhoz. Vitt is kóstolónak speciális málnapárlatukból, amelynek litere gyenge 40 ezer forint. De kávézó is rendelt tőlük "személyre szabott" csokikat. Úgy látszik, a siker is gyógyít.

- Most már jól vagyok. Vannak célok és perspektívák. A kezelések után a daganat négymillisre zsugorodott. Remisszióban van, mondják az orvosok. Jól reagált a sugárra. Úgyhogy most már az a cél, hogy meggyógyuljak, és persze: virágozzon a csoki. Hiszen, ahogy az író Salamon Pál mondta, miután kóstolt nálunk: a világ elég nagy bajban van ahhoz, hogy a csokoládéval vigasztalja magát.