Noha a széria egyszer már végigfutott a csatornán, így most (1945-től) újravetítés van, ne toljuk el magunktól az ismétlést, mint gyermek a finomfőzeléket; a sírós-hátranézős műsorokkal ellentétben -
mennyi van most!? - a Páratlan évek megkomponált, fölépített produkció. Például a furcsa mód szerkesztővel szerkesztett szövegeket éppen annyi humor/irónia lengi be, amennyi szükséges, miközben a műsorvezető beszédmódja, hangsúlya, intonációja is pontosan olyan, amilyennek lennie kell(ene mindenütt kis hazánkban). Ekként már azért megéri sört pattintva adást nézni, ahogyan Görög László színművész felolvassa/ellenpontozza mondjuk az 1949-es, a korabeli narrátor szerint természetesen fölöttébb kiegyensúlyozott légkörű, nagy parlamenti találkozás képeit: "Mint látható, sokat javult a katolikus egyház és az állam viszonya. Úgyhogy Mindszenty József hercegprímás, némi éjszakai vallatás után, február nyolcadikán hosszú időre börtönbe vonul."

A verbális finomságoknak szépen megágyaz a fotókkal-szövegekkel dekorált (paraván)háttér, továbbá az osztott, de nem összevissza "ráncigált" képernyőkép: végre nyugalom költözik a nappaliba, nincs zavaró elem, csak arra kell figyelni, ami van. Ráadásul az archív bejátszások és a jelenben forgatott civil viszszaemlékezések nemcsak az idősebb átélők lelkéig jutnak el, hanem óvatos "korszerűséggel" tanítanak; ennek nyomán a szobán végigtrappoló iPodos, MP3-as, iwiwes kamaszcsákó is megérti, miért kell a brigádtagoknak megtanulniuk a Szabad Népből: "A Népköztársaság alkotmánya kimondja: Magyarország a munkásság és a parasztság állama." Zárójelben idekívánkozna amúgy, hogy jé, sok minden nem változott azóta; jó, a népköztársaságból köztársaság lett, viszont a parasztság állama megmaradt, de itt és most nem volna helyénvaló olyasféle látszatot kelteni, mintha egyenlőségjelet vizionálnánk múlt s jelen között.

Nekünk az is elég, hogy Galkó Balázs fölolvassa az újságból a felháborodott olvasó levelét (látjuk magunk előtt a hevült orcát is), s hogy Görög hősies alázattal elmondja A selejtről című verset ("Munkás, légy éber...!"). Ám ekkor még sehol se tartunk; ki se jöttünk az 50-es évekből sem, nemhogy '85-ig nem jutottunk el. Pedig annyi anyag van még; nem csupán arról, hogy 1967-ben Jancsó egy szál alsónaciban forgatja a Csillagosok, katonákat, 1975-ben meg a tervteljesülést soroló Kádárt jeges tekintettel figyeli Brezsnyev, hanem arról is, hogy Németh László kosárlabda-szakember a Petőfi hídról a Soroksári útra kanyarodva a rikkancstól tudja meg: légiutas-kísérő felesége életét vesztette a Malév 240-es, mindmáig nem tisztázott körülmények között odaveszett bejrúti járatán. S igen, Németh László szeme még most is meg-megcsillan a lámpák fényében.