Könyvként idejétmúlt

Hatalmas a fa, meg csomós is, nem csoda, ha a fejsze beleszorult. Értem én, hogy egyetlen könyvben szeretnék bemutatni az emberiség kulturális és természeti értékeinek mindegyikét - ahogy az alcím fogalmaz, de ha ezt egy A/5-ös méretű, tehát regényformátumú kötetben teszik, akkor vagy asztalroskasztó lesz a kötet, vagy túlságosan is kevés információt adhatnak egy-egy helyszínről. A kettő keveréke valami olyasmi, amivel nehéz bármit is kezdeni.

Ez jelent most meg.

Az UNESCO világörökségi listáján 2008-ban 878 helyszín szerepelt - ezeket veszi sorra ez az angolból fordított munka. Csakhogy. A 2008-ban listás drezdai Elba-látképet idén júniusban törölték, de beválasztottak újabb tizenhármat, tehát most összesen 890 emléket őrzünk a természeti és kulturális listán. A könyv tehát olyat is ad - 2008-as helyzetkép 2009 végén -, amit nem kellene, de olyanról nem szól, amiről kellene.

Ha csak egy oldalt szánunk szöveggel, térképpel, képpel egy-egy helyszínre, máris a 900 oldal körül járunk. Ez a kötet azonban 834 oldal az ilyenkor szokásos sallangokkal együtt. Tehát igen sok helyszínre fél oldal jut - mint Aggtelekre, a Fertő tóra, vagy a pécsi ókeresztény sírkamrákra. Legyünk igazságosak, több különlegesség ellenben két oldalt ér - ilyen a budapesti Várnegyed és az Andrássy út.

A képek egyébként szépek, a kurta szövegek pontosak, a hátsó oldalak mutatói alapján könnyedén eligazodik az érdeklődő. A rendezőelv a listára kerülés időpontja, így egy adott ország helyszíneit elszórtan kapja meg az olvasó. (A nyolc magyar érték a 274, 293, 456, 479, 583, 619, 664, 686 oldalon keresendő.)

Sok más mellett ez is olyan terület, amelyről nem érdemes könyvet írni. Minduntalan változik, bővül a lista, ezért évente ki lehetne, ki kellene adni egy újabb öszszest. De mert ez a lista roppant terjedelmes és mind terjedelmesebb lesz, csak se füle, se farka összefoglalók jöhetnek. Honlapért kiált ez a téma, nem könyvért.

Könyvként idejétmúlt.

Ha emlékeztetőnek szánjuk, de bőségesebb információkra nem vágyunk, vegyük meg. Egyébként valami mást keressünk.

Partvonal, 832 oldal, 7990 forint

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.