A sport, igen, ma már jócskán túlmutat önmagán; nemcsak azért, mert üzletté, nagyüzemmé vált, hanem azért is, mert kibővült: tudományos alaposságú, jog- és médiaközpontú, miközben szabadidős, "feltöltődős" változata mind szélesebb körben, egyre szervezettebb formában része a világnak. A kötet - mielőtt "belecsap" a közepébe - mesél: mi a sport, honnan jött az olimpizmus; milyen volt például a Habsburg-önkényuralom testkultúrája. "A forradalom és szabadságharc leverése után az abszolutista erők terrorisztikus módon igyekeztek megsemmisíteni a polgári átalakulás és a függetlenség minden létező vívmányát" - talán ennyiből is kitetszik, hogy a fejezetek nem a felszínt kaparásszák: mélyről indulnak. Hogy aztán következzék a sportágak enciklopédiaszerű leírása, továbbá minden más, ami hozzátehet szerény tudásunkhoz. Legyen szó akár a receptorokról (amelyek "az afferens neutronok végkészülékei"), akár a kardiovaszkuláris respiratorikus megbetegedések és a sport kapcsolatáról, ilyen-olyan rendszerekről, struktúrákról, valamint a testkultúra külső meghatározóiról: a társadalomról, a politikáról, az államról és a jogról. A szövegek, persze, ezeknél a részeknél "odafigyelősek", ám a hiánypótló könyv igyekszik megtalálni az egyensúlyt az élmény- és a tudásalapú olvasmány között. A végeredmény - a néhol elengedhetetlen szárazság és szájbarágósság ellenére - csettintést érdemlő: Szatmári Zoltán főszerkesztő és a 35 szerző (köztük Lénárt Ágota, Kolláth György, Nádori László, Takács Ferenc) érezhető műgonddal dolgozott az alkotók érveit adott esetben legott ütköztető köteten. S bár olykor fölszisszenünk egy-egy hibán, tévedésen ("Gazette" dello Sport), egy 1305 oldalas kiadványnál elnézőbbek vagyunk.

Hogy az emberek mostanság kevésbé olvasnak, s ha mégis, nem annyira "megterhelő" munkákat? Az legyen a "trendi világ" gondja. Részünkről az elismerés.

Akadémiai, 1308 oldal, 6800 forint